2018. július 18., szerda

Táti-szigetek

Esztergomtól nem messze, Tát határában található szigetcsoport valóságos kis Paradicsom. Bár a sziget bejáratánál rengetegen horgásznak, 
illetve a nagy melegben a parton heverészve élvezik a víz hűsítő hatását, mégis beljebb haladva  érintetlen természettel találkozhatunk.
A belső, védettebb vizek mentén az ártéri ligeterdő jellegzetes facsoportosulásai figyelhetők meg (hányféle zöld, és milyen sokféle faj!). Láthatunk  kócsagokat, szürke gémet, bakcsót is, de inkább csak csónakkal megközelíthető az a rész.
 Gát a sziget közepén:
A sziget belsejében mindössze egyetlen, murvával felszórt autó szélességű út vezet végig, amelyről letérni még gyalogosan is képtelenség. Legalábbis így nyáridőn.
Most az út nagy részét csaknem teljes szélességben sártenger és víz borította. Én azért is átküzdöttem magam rajta, bár bicajjal egyáltalán nem volt ez egyszerű vállalkozás. A küllők közé liánok akadtak, a kerék és a sárvédő közé sár tömődött, végül már a nem is forgott a kerék. Minduntalan meg kellett állni, kitisztítani, mindeközben szúnyogok százai lakmároztak belőlem.
Az út mentén áthatolhatatlan erdő, csalános aljnövényzet, bokrok és nádas állja utunkat. Így aztán a a sziget belsejében háborítatlan a természet. 
Telepített nyárfa erdő a Duna és a belső út között.
Valójában az úton sem járt senki rajtam kívül, a horgászok valahol az elején letértek a Duna felé egy kis ösvényen, s utána már egyedül bóklászhattam a fák között, illetve a réten átvezető gyengén definiált keréknyomon, a megszámlálhatatlan, különleges virág között. 
Most éppen a réti iszalag nyílt, illetve sok helyen már el is virágzott.

 
További virágok a szigeten a teljesség igénye nélkül: nagyvirágú lednek, gilisztaűző varádics, réti füzény, fürtös veronika, közönséges lizinka.
Az egész úton nem is találkoztam mással, csak egy rókával és egy teljesen meztelen biciklistával. Az előbbit le akartam fotózni de elszaladt, az utóbbi jól megnézett magának, de akkor én szaladtam el.
Siettem vissza a partra, szerettem volna, ha a nap utolsó sugarait még elérem, és a part mentén sorakozó fűzfák lombja alá bevilágító fényekkel örökítem meg ezeket a különleges hangulatú  "lépegető" fákat.