2018. május 27., vasárnap

Visegrádtól Pilisszentlászlóig a Spartacus-ösvényen

Visegrádi Duna part napsütötte látványa kizökkentett minket a busz monoton ringatásából. Energiával telve indultunk az Apátkúti-völgy felé. 
Az Ördögmalom-vízesésnél fotósaink elkészítették a Tökéletes Képet a vízesésről. A többiek csodálkozva, ám egyre türelmetlenebbül vették tudomásul, milyen sokáig tart egy ilyen fotó elkészítése!
 Én csak kézből lőttem egyet a zúgó patakról, belefeledkezve a színek játékába.
 A víz valószerűtlen színekkel tükrözte vissza az erdő zöldjét.


 A lombok közt beszűrődő napfény élénk színeket csalogat ki a sötétségből.
Végre eljutottunk a Magda-forrásig, ahol a hatalmas, lekerekített kőtömbök között zúgó patak újfent fotózásra késztette a társaság egyik felét.
A másik fele türelmesen várt.
Végre gyors léptekkel indulhattunk a Kaán-forrás felé. Útközben megszemléltük az egykori bazaltbányát.

Úgy éreztem a Visegrád-Pilisszentlászló útvonalat álmomból felverve is el tudom mondani oda-vissza, így nem lesz szükség térképre. Nos mint utóbb kiderült, ez majdnem igaz. A hiba ott csúszott a számításba, hogy a fák között kanyargó patakocskán átvezető erdei ösvény szinte megszólalásig hasonlít egy, a patakon átvezető másik ösvényhez. Így valószínűleg egyel előbb kanyarodtunk fel a hegyre, s már az út több, mint felét megtettük felfelé, amikor azzal szembesültünk, hogy vége. Egyszerűen nincs tovább út. Illetve ami van, azt benőtte a fű, és egy kerítéssel el is van zárva. A lehetőség, hogy visszaforduljunk, és aztán újra nekivágjunk a hegynek, egyáltalán nem tűnt vonzónak, így aztán úttalan utakon kapaszkodtunk egyre feljebb, korhadt fatörzseken másztunk át, bokrok között csúsztunk-másztunk.Kicsit bizonytalan voltam a pontos irányban is, hamarosan azonban csodaszép virágos rétre érkeztünk. Számtalan margaréta és lila virág között átvágva végül a helyes ösvényre is ráleltünk.
 Fáradtan érkeztünk a Jenő-kunyhóhoz, jól esett ott megpihenni a fák árnyékában a harangvirágok között.
Új erőre kapva vágtunk neki a Spartacus-ösvénynek a zöld jelzésen. Hátunk mögött hangosan dörgött az ég, sötét fellegek kerekedtek.
Az utat végig margaréta, harangvirág és sárga gyűszűvirág, illetve árvalányhaj szegélyezte. Gyönyörű ilyenkor tavasszal!

Már csaknem kiértünk az erdőből, amikor nyakunkba zúdult az ég. Kicsit vizesen, ámde fáradtan érkeztünk a Pilisszentlászló buszmegállóba, ahol hamarosan újra busszal ringattattuk magunkat Budapest felé.




2018. május 20., vasárnap

Tököli rév meglepetései

A kompjárat Százhalombatta óváros révállomás és Tököl között egész évben üzemel. 
Mi biciklitúránk során keltünk át vele a másik partra. Százhalombatta felől a komppal közelítve a tököli kikötőt az első, ami szemünkbe tűnik az alábbi színes hordósor. Nem tudom, van-e valamilyen jelzés értéke a hordóknak, vagy csak műalkotásként tornyosul a parton, mindenesetre az én érdeklődésemet felcsigázta.

A következő, amire felfigyeltem, a fűtenger ringatta, szépen karbantartott hajó látványa.

1997-ben Budapesten a Dunán óriási "papírhajó" úszott. A hajó  Nádasdi Mihály szobrászművész alkotása. 14 személy szállítására alkalmas jármű  belsejében egy minigaléria is működött, ahol rendszeresen rendeztek képzőművészeti kiállításokat, főleg pályakezdő alkotók munkáiból. Nos ezt a hajót most itt, a kikötőben, roncsautók között pillanthatjuk meg, a parton. 

A hajókkal szemben található  az Európa Yacht Büfé. Retro hangulatú épület mellett kis játszótér és padok várják az enni-inni vágyókat.
A büfé mögötti kis öbölben rozsdás kotróhajó, mint hatalmas szürke elefánt tornyosul a víz felett,  a válik lassan  az enyészet martalékává.






Biciklitúra a Duna mentén

A Halásztelek és Tököl közötti Duna menti ártéri erdőről már több barátom is mesélte, hogy csudaszép hely,  azonban  mindezidáig nem jutottam el ide. Váratlanul adódott  a lehetőség, és én lelkesen mondtam igent a felajánlott útra. Izgatottan vártam a túra napját, s nem is sejtettem, hogy ilyen szép vadregényes helyre jövünk.

Érd Ófaluban az egykor jól prosperáló Termál Hotel mellett  felújították az artézi kutat.  Biciklitúránk első állomásaként ez a kutat látogattuk meg. Elvileg a vize ivókúrára is alkalmas, a rend kedvéért meg is kóstoltam,  kénes-büdös szaga azonban nem csábított arra, hogy további kortyokat is nyeljek belőle. Innen az egykori Római-úton, borospincék és útépítő munkások között elhaladva tekertünk fel az emelkedőn (épp most újítják fel az utat, gyönyörű kő burkolatot kap), majd a Sánc-felé vettük az irányt.

Az út itt őszibarackosok és hétvégi telkek között vezetett. A hegy tetejéről, az egykori földvár helyéről megcsodáltuk a Dunára nyíló csodás panorámát. A késő délelőtti időpontban kevésbé mutatkozott fotózhatónak,így csak a hegytetőn lévő keresztről készült kép.
A Sánc-hegyen bronzkori (Kr.e. 1600 körüli) földvár nyomai láthatók, ahol ásatásokat folytatnak, így ez konkrétan egy hatalmas letakart gödröt jelent. Az interneten talált leírás szerint:
"az ember kihasználta a Duna közelségét, a löszdombok kínálta lehetőségeket. A domb tetejét sánccal és árokkal erősítették meg, földvárrá alakították.  A sánc közel 300 m hosszú 150 m széles építmény lehetett. A sűrűn lakott, több száz évig fennállt településen az új házakat az előzőek romjaira építették. Később a rómaiak őrtornyot tartottak itt fenn."
Sánc-hegy a löszfallal a tököli part felől, tetején a kereszt, a kereszt mögött az egykori földvár ásatási gödre.
Százhalombatta felé még a Hun-halmok előtt lekanyarodtunk balra egy alig észrevehető füves úton. Az Ófalu közepén szépen rendbe hozott főtér fogadott minket, takaros kis templommal.
A kompot pár száz méter után érjük el, megállapítottuk, hogy minden órában indul a hajó Tököl felé. Az alig 20 perces várakozást békésen ücsörgéssel töltöttük a Duna partján, elmerültünk a táj békéjében,

majd mire visszaértünk a kikötőhöz, a hajó már a folyó közepén járt. Így tekertünk egyet Százhalombatta jellegzetes gyárkéményei körül.
Legnagyobb meglepetésemre a falu közepén áthaladó folyóban egy szürke gémet és egy kócsagot láttunk ácsorogni.
A komphoz jóval a kiírt indulási idő előtt értünk vissza, sikerült is végre elérni a csatlakozást és békésen átevickéltünk a túlsó partra, Tökölre.

A tököli kompkikötő külön megér egy bejegyzést, a 60-as évekből itt maradt étkezdéjével, a parton álló szépen karban tartott hajóval, és egy rozsdásodó  kotróhajó ronccsal a Duna öblében.

Az igazi kaland azonban itt kezdődik.

A földút a Duna menti kaszálók között vezet, mi ehelyett a part menti ösvényt választottuk. Jelen helyzetben ez azt jelentette, hogy néhol hatalmas sártengeren  kellett átemelni a biciklit, néha pedig elakadtunk a mély homokban.
A vízzel elárasztott út ott vezet a bokrok innenső oldalán.

Pár helyen a Duna vize lepte el az utat, és pedálig merültünk a vízben. Már azt hittem, elérem újra a száraz utat, amikor  fogságba ejtett a víz, a bicaj balra dőlt, így letettem a lábam. A vízbe. A többiek lelkesen magyarázták a vízen átkelés technikáját - no majd legközelebb! Annak is örültem, hogy nem estem bele egészen a folyóba.


Innentől már nem aggódtam, hogy vizes leszek, egész megnyugodva haladtam tovább göcsörtös gyökerek és vizet síró fák között.



Ezen a partszakaszon a Dunának több holt ága is lefűződött, kis tavakat hozva létre a fák között. A blog alján lévő térképen látszik mennyi kis állóvíz alakult ki a folyó mentén.
Az éppen virágzó nyárfa pihéi békésen pihentek a mozdulatlan víz tetején, lengedeztek a fák vékony ágain, megpihentek a pókhálókon.

Hatalmas élmény volt az ártéri erdő hűs fái között tekerni. Ha elég gyorsan haladtunk, még a szúnyogok sem árthattak nekünk.
Ezt a veszélyt csak néhány mocsári nőszirom és nefelejcstenger kedvéért voltam hajlandó bevállalni.


Mire kiértünk az erdőből,  hatalmas sötét fellegek mutatkoztak előttünk, dörgött, esővel fenyegetett az idő. A vízművek betonozott útjain azonban már elég gyors tempóban haladtunk. Halászteleknél felhajtottunk a 0-s hídra. A Hárosi-öböl végénél Budafok felé kanyarodtunk és így tértünk vissza Érdre.
Bár a túra hossza nagyjából  csupán 30 km, de a tököli partszakasz nagyon fárasztó volt számomra, mire az érdi dombokhoz értünk a lábam erősen remegett, de lassan, biztosan és elszánt arccal tekertem vissza kiindulási pontunkra. Elvileg túratársam is elfáradt, mert ilyen lassú tempót követni rendkívül kimerítő feladat :) !





2018. május 13., vasárnap

Anyák napjára: naplemente árvalányhajjal

Anyák napjára - legnagyobb meglepetésemre - gyerekeim nem egy csokor virággal köszöntöttek, hanem egy kis papírral, mely szerint vehetek magamnak egy "makróobjektiv bigyót". Ráadásul pénzt is mellékeltek az engedélyhez.
Hiába bizonygattam, hogy az anyák napja virág típusú ünnep, nem jár nagy ajándék, de szerintük így mindig anyák napja lesz, mert olyan virágot fotózok magamnak, amilyet csak akarok, és akkor, amikor csak akarom. Ezen felbuzdulva gyorsan megrendeltem a közgyűrű sort, mely néhány nap alatt megérkezett, majd lányommal karöltve felmentünk a Kopárokhoz naplementét nézni, és tesztelni az új eszköz adta lehetőségeket.
Lányom türelmesen végigvárta, míg kísérletezek, és sikerül néhány használható képet készítenem, ami nem kis önuralmat igényelt a részéről.
A nap koronájaként ültünk a sziklák tetején, beszélgettünk, hallgattuk a körülöttünk lévő hangokat: tücskök ciripelését, bagoly huhogását, galamb búgását, madarak csivitelését, élveztük a minket körülvevő békességet és szeretetet.