Grossglockner

 

Séta a Grossglockner gleccseréig és a Teischnitztal ösvényén

Másnapra elállt az eső, a felhők közül vidáman pislogott kifelé a nap. Az égen hatalmas fellegek vonultak, finom pamacsokat eregetve magukból. A fiúk fél hétkor keltek útra, mi egy órával később vágtunk neki a hegynek. Terveink szerint 3000 méter fölé megyünk, ameddig tudunk. Hágóvasat és hómacskát nem hoztunk, így a gleccseren csak annyit megyünk, amennyit ezek nélkül is lehet.

Őszintén szólva nem sok kedvem volt az egészhez, bizonytalanul fájt a fejem. Sógornőm azonban lelkesen ugrándozott szikláról sziklára, vitt magával a lendülete. Legnagyobb meglepetésemre Péter is lelkes volt. 

Megkerülve az előttünk álló hegyoldalt, megpillantottuk a Grossglockner hófedte csúcsa körül gomolygó felhőket, és hirtelen nekem is megjött a kedvem.

Csodálatos színjátékban volt részünk.

A felhők gomolyogtak, ráültek a csúcsra, puha párnaként borítotva, majd hegy csipkés sziklaéle felhasította. Apró foszlányok szakadtak le róluk, amelyek tovább gomolyogtak, füstölögtek, míg egy másik csúcson újra megakadtak és összesűrűsödtek.

Hamarosan elértük az első hófoltot.

A hófolt tetejéről már létszódott a gleccser széle. 

Néhol térdig süppedtünk az olvadó, kásás hóban. Közben a fiúk már átvágtak a gleccseren, elérték az első nagy sziklafalat, és hamarosan az Erzherzog Johann Hütténél pihentek meg. Mi pedig, dacolva az egyre erősödő fejfájással és a hóból visszaverődő szikrázó fénnyel, felkapaszkodtunk a gleccser szélére.

Körülbelül 3030 méteres magasságig jutottunk, ott visszafordultunk. A látvány ebbe az irányba is lenyűgöző volt. Különösen érdekes kontrasztot alkotott a távoli narancssárgás-vörösses csúcs a glockner zöld köveivel. 

Dél felé értünk vissza a házhoz, de nem volt kedvünk a hüttében ücsörögni estig, így  elindultunk  Teischnitztal felé.

Ez a völgy egész más arcát mutatja a tájnak. Vadregényesebb, keskeny ösvény vezet rajta végig. A legtöbb túrázó azon az úton érkezik ide, amelyiken mi is jöttünk, ezért ezen az úton alig van forgalom. Ahogy ereszkedtünk lefelé úgy tágult ki a tér és láthattunk be a folyó vájta zöld völgy mélyére. 

Jó 400 méter szintet ereszkedtünk, ekkor visszafordultunk, hogy ugyanezen az úton visszakapaszkodjunk a Stüdlhüttéhez. Reménykedtem, hogy út közben mormotákat is láthatok majd, de sajnos egy sem mutatkozott, bár a szemközti hegyoldalból néha hallottuk a füttyögésüket. 

A völgyzáró falról több vízesés is zúdul alá. Ezek táplálják a patakot. Megint elgondolkoztam: honnan jön ez a sok víz? Mind a gleccserekből? 

Mormoták hiányában virágfotózással kárpótoltam magam. Elképesztő, hogy ezen a sziklás, vad, kietlennek tűnő vidéken mennyi virág búvik meg a kövek repedéseiben!

Nem meglepő módon a virágok kb. ugyanazok, amiket a Triglav sziklakertjében is már láttam. 

A teljesség igénye nélkül: havasi gyopár, havasi sziklai kőtörőfű,  havasi pimpó, havasi gyújtoványfű, havasi mák.

Alpesi nefelejts, alpesi tárnics, enyves kankalin, alpesi csüdfű, recéslevelű fűz, Gymnadenia hygrophila - alpesi kosborféle,  kúszó gyömbérgyökér, valameilyen kakastaréj, havasi gombafű,  mohalevelű kőtörőfű.

Izgalmas látvány volt a féregszerű szydlina, ami egy zuzmó. Ez a faj jellemzően alpesi és sarkvidéki régiókban fordul elő, ahol köves talajon növekszik. Különlegessége, hogy nem hoz létre termőtestet, és főleg ivartalanul szaporodik.

6 óra körül a fiúk is visszértek a hegyről. A nagy tömeg miatt végül a csúcs előtt 30 méterrel visszafordultak. Nem érte meg nekik kivárni még azt az egy órát amíg talán a sorban állás után felérnek a kereszthez. Unokaöcsém kicsit megrebbenve úgy nyilatkozott, hogy nehezebb volt, mint várta, és egyáltalán nem erre számított. 

Mi mindenesetre nagyon örültünk, hogy épségben visszaértek. 

Fogadóbizottság.

Túra a Grossglockner lábánál: Lucknerhaustól a Stüdlhütté-ig

Visszatekintve a völgyre Lucknerhaus felé. 

Tavalyi sikertelen csúcstámadás után tesómékban idén is elhatalmasodott a vágy, hogy meghódítsák a Grossglocknert, Ausztria legmagasabb pontját. Őszintén szólva nem értem azt a hihetetlen vágyat, ami az embereket arra serkenti, hogy ilyen lehetetlen helyeken másszanak, az életüket kockáztatva, biztosítás nélkül, 3000 méter felett, de hát különbözőek vagyunk. Van, aki azt szereti, ha ijesztgeti magát, van, aki a békésebb dolgokra szavaz. Én például sokkal jobban szeretem az adrenalinlöketek nélküli bóklászást a természetben, a változatos tájak bejárását, elmélyülést az apróságok  fotózásában. 

  

Fent: turbánliliom

Lent balra: pettyes ujjaskosbor, jobbra szúnyoglábú bibircsvirág. 

 

Szerencsére szépen meg tudtunk osztozni ezeken a lehetőségeken: a tesóm és a fia másztak, mi pedig a környéken sétálgattunk addig, találgattuk, merre járhatnak épp, és izgultunk, ha sokáig nem jelentkeztek. Szerencsére meglett mindenki, így aztán a mászás előtt és után is remekül eltöltöttük együtt az időt.

Haslacher Schleierwasserfall - fátyolvízesés

Közvetlen az út melett található ez a látványos zuhatag. Tavaly is megálltunk megcsodálni. Idén elfelejtettem, hogy ott van, így újra a meglepetés erejével hatott.

A tavalyi útvonalhoz képest annyi változott, hogy most kora délelőtt indultunk a Lucknerhaus parkolójából, és nem a Salmhütte, hanem a Stüdlhütte felé vettük az irányt a Ködnitztal-on keresztül. Alig 5 km - igaz, ennyi úton 1000 métert emelkedik az ösvény. Meredek, mit szépítsem. A nehéz zsákokkal a hátunkon pedig még meredekebbnek tűnt.

Tanakodás a Lucknerhaus parkolóból kivezető úton. Előttünk a Grossglockner.

Szép, napsütéses időben indultunk, és reméltem, hogy egész úton így marad. A tavalyi nagy viharban való túrázás emléke meglehetősen stresszelt.

Szerencsénk volt: többnyire sütött a nap. 

Számtalan kis hegyi patak zúdult le a sziklákon. Máig nem értem, honnan jön ennyi víz? 

Ám ahogy felértünk a házhoz, és elégedetten letelepedtünk a hütte teraszán, máris csepegni kezdett az eső. Majd úgy istenesen rákezdett, és aznap már nem is állt el. A Glockner tetején állítólag 20 cm hó esett. Szép kilátások a csúcstámadóknak! 

Én persze nem zavartattam magam, amikor csendesedett kicsit az eső, fotóztam kicsit a ház körül a tájat. 

Legnagyobb meglepetésemre ez a hütte sokkal komfortosabb volt, mint az eddig megismert tömegszállások. Bár itt 120 embert tudtak elszállásolni a matraclágerekben, de mindenki zsákjának jutott külön hely, külön akasztó, volt zárható kis szekrény, wifi, térerő és még meleg víz is.

Kilátás az ablakból

A szállás viszonylag olcsó, a kaja azonban méregdrága, ám legalább sokkal finomabb, mint az eddig megismert helyeken.

Az első éjszaka rajtunk kívül csak két nő volt még a szobában, másnapra viszont még nyolc termetes férfi költözött az ágyaink fölötti emeletre. Ennyi ember, akárhogy is igyekszik tekintettel lenni a többiekre, sokat izeg-mozog, nehéz az elalvás, és reggel mindenki kénytelen egyszerre kelni. De ennyi kellemetlenséget igazán el lehet viselni a csodás tájért cserébe.

Stüdlhütte 2800 méteren.