2013. február 24., vasárnap

Egy kalandos hely: Rózsika-forrás

Solymár határában indul az út a Rózsika-forráson keresztül a solymári várig. Kacskaringós erdei patak, a - Paprika-patak - mellett vezet az út, mely télen-nyáron rengeteg szépséget rejt. Kisgyerekekkel kész kalandtúra! Emlékszem, amikor gyermekeim 3-10 évesek voltak, minden évszakban ellátogattunk ide, és mindig valamilyen felfedezni való izgalmas esemény várt minket. A legnagyobb vonzerő persze a patak, mely hol lassú hömpölygésével, hol sebes folyásával incselkedik a gyerekekkel. Vízesései, kis tavakká duzzadó részei ellenállhatatlanul vonzzák a gyerekeket télen nyáron. Ha ide megyünk, ne felejtsünk el váltóruhát vinni magunkkal!

Tegnapelőtt 20 cm hó hullott. Tegnap egész nap zuhogott.  Ma reggelre végre elállt az eső. Mi is lehetne jobb, mint ellátogatni a már említett patakhoz, és végigtapicskálni a sárban, egész a várig! Honnan is jöhetett ez a botor ötletem, bizonyára minden csupa sár, a fákról csöpög a víz, kellemesebb lenne továbbra is a meleg szobában ágyban fekve tölteni a napot. Lehet, hogy a régi idők utáni nosztalgia, vagy csak a kutyám nyüszítése tette, de már húztam is csizmám, és irány a terep. Természetesen a fényképezőgépem sem maradhat otthon, de most viszek magammal állványt is, a fényviszonyok és a téma mindenképpen megkövetelik. Még úgysem használtam soha, pedig már 4 éve megvan!  Kutyám boldog farkcsóválással díjazta döntésemet, pedig még nem is sejtette, micsoda remek szórakozás vár rá.

Mikor megérkeztem, ez a látvány fogadott:
Hm. Szerencsére itt nem olvadt el a hó teljesen, így nem leszünk nyakig sárosak, örvendeztem. 
Kutyám azonnal megbocsátotta a reggeli lustálkodásomat, vad irammal birtokba vette az erdőt ... és a pocsolyákat :).
A hóba kis rögtönzött erecskék vágtak sárcsatornákat.



Sár és hó különös kavalkádja vett körül mindenhol. A fákról vízcseppek lógtak hótakaró helyett, törzsüket sok helyen zuzmó borította. Mégis mindenhol érezni, hogy ez már nem tarthat soká.

A barkák a tavasz ígéretével kecsegtetnek.

Az út gyakran a patak fölött vezet, barátságos hidakon át.  Hamarosan elértük az első vízesés tetejét. A vízesés alja két oldalról közelíthető meg. Jó idő esetén. Ez most mondanom sem kell, nem az a helyzet volt. Az egyik oldal csaknem függőleges hegyoldal, ahol még száraz időben sem egyszerű le, illetve feljutni. Ebben a sárban meg sem kíséreltem. A másik lehetőség, hogy átkelek  a patakon és a másik oldalon a csúszós sziklákon mászok le a vízesés kis tóvá szélesedő partjáig. Ez az út csábítóbbnak tűnt, annak ellenére, hogy bokáig a vízben álltam, de végül két lépéssel a másik partra jutottam. Előtte azonban felállítottam az állványomat, ráügyeskedtem a gépet, némi beállítás... Sikerült is némi próbálkozás után ezt a képet összehoznom.


Majd állvány összecsuk, elpakol, hátamra vesz. A mászáshoz mindkét kezemre szükségem lesz. Érdemes volt lemászni!  Újra állványállítás, szerelés, megfelelő hely kiválasztása, beállítások, stb. Közben kutyám teljes extázisban tombolt, szaladgált az állvány lába körül,  ugrált a vízben, ami nyáron sem több 12 foknál.


Gondolom feltolultak benne az emlékek, mit művelt itt egykor, most is hozta a botot, és kérte, hogy dobáljam neki. Megcéloztam vele a hegyoldalt, hadd melegedjen ki a fürdés után. Visszafele szaladnia sem kellett, sárcsúzdán érkezett. Arra hát nincs visszaút. Mit volt mit tenni, a patak partján kell tovább haladni. Nyáron olyan sűrű az aljnövényzet, hogy ez lehetetlen vállalkozás lett volna, most szerencsére könnyel el lehetett jutni a következő állomásig, mely egykor - állítólag - a helybéliek fürdőhelyeként szolgált. 



Sajnos itt észrevettem, hogy elkövetem a lehető legamatőrebb hibát: Nem töltöttem fel az aksit, és most jelzett a gép, hogy nemsokára elfogy belőle az energia. Kissé bosszús lettem, szidtam magam, mint a bokrot. Azért úgy számoltam néhány képre való tartlék még van, úgyhogy majd csínján bánok a pixelekkel, beosztom.
Innen már könnyen visszajutottam az útra, mely enyhén emelkedett, és ehhez a különös kavicsos-sziklás képződményhez vezetett. Mindig nagy kihívás volt a gyerekek számára, hogy feljussanak a sárga sziklatömb tetejére. Számomra pedig az, hogy ezt az anyagot a nadrágjukból maradéktalanul eltávolítsam. 



Ezen a helyen a patak mély szakadékot vájt a földbe, úgy kanyarog tovább.
Megérkeztünk a Rózsika forráshoz. Valamikor a forrásból előtörő vizet kannákban hordtuk haza. Ma már fertőzött a vize, emberi fogyasztásra nem alkalmas :(.
Az utat időnként kidőlt fák teszik vadregényessé.
A patak elér végül egy kis tisztáshoz, itt lenyugodva megpihen, és néhány kanyar után folytatja útját a vár felé.
Egy pillantást vetettem a tisztásra a fákon ülő vízcseppek fátylán át, és indultam vissza az autóhoz, mivel a gépem aksija végkép bemondta az unalmast, nem akart tovább dolgozni. A legjobbkor, mert mire visszaértem újra szakadni kezdett -  az enyhet most ugyan nem hozó - eső.



















2013. február 20., szerda

Egy pillantás a Dunára

Az életem úgy alakult, hogy megszűnt ez a munkahelyem, így legnagyobb sajnálatomra elmaradnak a reggeli dunaparti séták is,  ezzel félbemarad kis projektem.  Azért még biztos kijövök majd ide Dunát fotózni, de azért az már nem lesz ugyanaz.
.
.
.

Keddenként Békásmegyerre járok dolgozni. Az utam a Duna mellett visz el. Télidőn épp akkortájt kel a nap, amikor elérem a Római-partot.  Csodás látványt nyújt a Duna. Egy kis időre mindig megállok, sétálok és közben fotózok. Ezek a munka előtti pillanatképek láthatóak ezen az oldalon.


Miért tűnik el a Római-part? 

A téma különleges aktualitása - bár nem ezért indult - hogy át akarják alakítani a Római-partot. Íme egy videó a témában: Miért tűnik el a Római-part? 
Tájékozódhatsz az alábbi Facebook oldalon is: https://www.facebook.com/FakARomain.
Igazán kár lenne ezért a gyönyörű, még természetes partszakaszért.

Hív a Duna!

A Danube Flow program egy eseménysorozat az év tavasztól őszig tartó időszakában. Célja, hogy a Dunát és annak fenntartható használatát népszerűsítse. A program 2012-ben Budapestre fókuszált, de 2013-tól már a teljes magyar Duna szakasz bemutatását és a Duna-partot fontosnak tartó közösségek aktivizálását igyekszik elérni partnerek és támogatók bevonásával. Bővebben ezen az oldalon olvashatsz erről. 

2013. szeptember
Meglátogattam a régi kollégákat. Természetesen útba ejtettem a Dunát is.



2013. augusztus
Júniusban véget ért  a tanítás. Ez az én szempontomból azt jelenti, hogy nyáron nem kell mennem tanítani Békásra, tehát nem megyek el heti rendszerességgel a Római-parton. Megvallom, hiányzott a hely hangulata.  Egy forró nyári napon odavittem a kutyát strandolni. Ennyi neki is jár! Íme néhány fotó a kora délelőtti mozgolódásból:
A kutyának is jár a fürdés, no meg egy kis kacsahajkurászás.
Valamit visz a víz. Valahol le is teszi.

Reggeli mozgás a parton.
Tengerparti hangulat



Barátságos kis beszélgetőteraszok várják a vendégeket.


2013. május

Pipacsos - mert ez csak ilyenkor nyílik

Áradás
Csendes eső

2013. április
fehér és zöld

Fű  vízben

Középpontban

2013. március
Végiggörgettem az idei képeket, és egyetlen havas kép sem készült idén a Dunáról a Római-partnál. Az idei télen ugyanis, ha egyik nap  esett a hó, akkor a másik nap eső esett, és perceken belül elolvadt.

Az egykori Duna Terasz romja mögül
Hajóra várva


Úszó hotel


2013. február
A híd


Fák közül


Nyugalom

Egyensúly

Minimál
2013.január


Felkúszik?



2013. február 18., hétfő

Átmászunk a kerítésen

Laura kitalálta, hogy átmászik a kerítésen. Nagy lelkesedéssel látott neki a feladatnak. Tudta, az egész család őt nézi, zsebében érezte már az ilyenkor szokásos dicséreteket. Ámde bátyja kapva kapott a remek ötleten, és ő is a kerítésre pattant.

Hamarosan le is előzte hugát, diadalmasan nézett szét a kerítés tetejéről.


Laura végre felért a tetőre. Teljes volt az elkeseredése.



Aztán megnyugodott: Azért mégiscsak őa legfontosabb, még mindig ŐT fotózzák!

2013. február 15., péntek

Szülinap

Nálunk nagy a család. Szüleim,  2 testvérem és párjaik, a 3 családban összesen 7 unoka. Bőven jut születésnapokból minden hónapra. A születésnapok nagy ünnepek. Összegyűlik az egész család, torta, gyertya, tüzijáték, és közösen énekeljük Halász Judit "Ez a nap más, mint a többi" számát. Nagy energiája van a közös éneklésnek.
A történetben, amiről szó lesz épp testvérem kisfia volt a soron következő születésnapos. Az elmúlt egy évben átélt néhány szülinapot, ahol nem ő volt a főszereplő. Most Ő következik. Család az asztal körül, torta, gyertyagyújtás. Közösen énekeljük a szokásos dalt, hamisan ugyan, de nagy, nagy szeretettel. A kicsi elfújja a gyertyát. Majd újra meg kell gyújtani, és újra kell énekelni. 4szer énekelteti el a dalt, ez a legfontosabb ceremónia.
Nem szalad a csomagokért, hogy kibontsa, nem a játékok a fontosak, hanem, hogy mindenki Rá figyel, Ő van a középpontban, egy nagy család figyel Rá, Ő az egész része, ŐT ünneplik, ez az Ő Boldog Születésnapja.
Most még nem tudja, de mindig ott lesz mögötte ez a család, amikor már kamasz lesz, vagy öreg és totyogós, ha öröme van, ha bánat éri, ha segíteni kell, vagy ha csak osztozni az örömben. Mint ahogy mellettem is mindig ott állt a CSALÁD, és megtartott, amikor kellett. Romlatlan gyermeki tiszta elmével és szívvel még tudja, mi az igazi érték.

2013. február 14., csütörtök

Miért éppen blog?

Amióta az eszemet tudom, mindig volt valami hobbim. Mindig az aktuális élethelyzetem adta lehetőségeket használtam ki, és ellensúlyoztam vele a mindennapokat. Néhol pótcselekvés, néhol csak egyszerűen más, mint a napi rutin. Mindig kikapcsolt, tanultam valami újat általa, és ami a legfőbb, boldogsággal töltött el. Ezek többnyire magányos tevékenységek voltak, mint lánykoromban az olvasás. Később reméltem, hogy másoknak is tetszik amit alkotok, akkoriban kertészkedéssel foglalkoztam. Aztán elköltöztem a kertes házból, beköszöntött a digitális fényképezőgépek korszaka, és én egyre jobban belemélyedtem a fotózásba. Először csak családi eseményeket örökítettem meg, ezeket aztán gyerekeimmel még évek múlva is nagy örömmel nézegettük.
Mostanában már mindennapos tevékenység lett a fotózás, kedvtelésből, hobbiszinten. Egy-egy fotósétám annyira feldob, hogy muszáj kiadnom magamból, megosztani másokkal is az élményeimet, örömeimet. Szeretném megmutatni amit, és ahogy én látok a világból.

Beliczay-sziget

Hetek óta nem süt a nap, hó, eső, és köd váltogatja egymást. A kertünkben azonban kibújtak a hóvirágok, jelezvén, hogy közeleg a tavasz. Arra gondoltam, megkeresem a vad természetben is közeledő megújulás jeleit. Tavaly többször is jártam a Beliczay-szigeten, márciusban sűrűn borítja ezt a területet a hóvirág és a dunai csillagvirág illatos, méhektől zizegő szőnyege. Ezt a látványt vizionáltam magam elé, és valahogy úgy képzeltem, hogy minden lépéssel közelebb kerülök a várva várt kikelethez.

Az első meglepetés akkor ért, amikor megérkeztem. Ugyanis bokáig süppedtem a félig fagyott sárban. Az út hatalmas pocsolyákkal volt borítva. A jég fogságába zárt növények néztem rám az üveg mögül. 



Az út menti erdőben pedig fagyottan állt a belvíz. Miért is lepődöm meg ezen, amikor a sziget a dunai árterület érdi szakaszán található, valójában félig mocsaras terület, és az elmúlt időszakban lehullott csapadék mennyisége erősen valószínűsíthette a kapott látványt.

Az út menti erdőben tóvá szélesedett a megfagyott belvíz


Az út mentén egy kis csatorna húzódik egész a Dunáig. A bejáratnál álló termál hotel túlfolyó csatornája ez, az ebben lévő víz mindig melegebb, mint a környezete, emlékképeim szerint még nyáron is gőzölög. Most is kísérteties látványt nyújtott a hidegben gomolygó pára.


A Duna felé félúton ebbe a csatornába torkollik egy kis folyó, melynek medrében valamikori büszke nyárfák megtört csonkjai meredeznek. Az amazonasi esőerdőkkel vetekedő hangulata most is mély benyomást tett rám!

 

A fák visszatükröződtek a sima vízfelszínen.
A jég hóval borított felszínén szabályos kör alakú hómentes foltok keletkeztek.

Az út tovább a Dunához vezetett, amely kilépett medréből, és ellepte a parti fák tövét. Közben a hó is szállingózni kezdett, egész vékony lepellel rajzolta meg a fák kérgét.

  

Ideje volt a tavasz hírnökei után néznem, de csak efféle növényeket találtam:


Azonban ahogy a parton sétálgattam, egyszercsak megláttam: Egész az avarban, a levelek alatt, félig takarva egy kis csillagvirág bontogatta szirmait! Majd egyre többet és többet vettem észre! Igen, közeleg a tavasz!

 Hazafelé búcsúzóul, mint nagy szakadék csábítottak az árokparti fák.


További bejegyzések: