2017. január 28., szombat

Rudi forró fürdője

Úgy adódott, hogy munka ügyben Kazincbarcikán jártam, s dolgom végeztével sehogy sem akaródzott még haza menni. Épp azon töprengtem, hogy mit is csináljak, amikor egy útjelző táblán megláttam a "Rudabánya 17" táblát. Nagy hirtelen előkotortam agyam rejtett zugaiból, hogy bányaváros, és Rudapithecus Hungaricus. Valami rémlett, mintha egy hatalmas bányató is lenne arra, de ez csak elég homályosan derengett fel lelki szemeim előtt. Reméltem, hogy Rudabányán majd simán találok valamilyen tájékoztató táblát, és megtalálom, amit keresek, bár még azt sem tudom, mi az. 
20 perc múlva már valóban a tájékoztató tábla előtt álltam: Rudapithecus Látványtár és tanösvény. Hm. A tanösvényt értettem, Látványtárról még nem hallottam. Leparkoltam a kocsit, a tábla 3500 m-t írt. Hogy pontosan mit is jelent az a 3500 m, azt nem tudom, számolgattam magamban: kb 1 óra alatt teszek meg ennyi utat, jó lesz kilépni, mire odaérek lemegy a nap. 
Negyed óra múlva azonban elértem a tanösvényt, és 5 perc séta után az alábbi látvány tárult a szemem elé. 
Megcéloztam a távolban azt a rettenetes ronda piros szocreál kalapácsot, gondoltam, talán az egykori bányához tartozó régi épület maradványa hirdeti fennen a hősies bányamunkások dicsőségét.  
Közelebb érve kiderült, hogy az az izé onnan sem szebb, és valójában egy kilátó. Mellette hasonló vörös oszlopokon tájékoztató táblák.  Olvashatunk vasérc bányászatról, a környéken fellelhető rézásványokról, illetve az itt talált világhírű őskori leletekről. 
A kilátó tetejéről a bányatóra nyíló panorámában gyönyörködhetünk, amiből most csak az egykori vasércbánya meredek falai látszanak, a tavat inkább csak sejteni lehet.
A távolban a kilátóhoz hasonló "impozáns" vörös épület foltjai kandikáltak ki, és bár nagyon fúrta az oldalamat a kíváncsiság, már éreztem, hogy nem fogok oda aznap eljutni, a nap egyre mélyebbre vándorolt az égbolton., a tó behavazott felületét már szinte teljesen árnyékba borítva.
A látvány a lábam alatt: 
Végül egy utolsó pillantást vetettem jobbra is, és egy nagyon furcsa dologra lettem figyelmes: mintha hatalmas tüzet rakott volna valaki, füstölt és gomolygott valami az erdő szélén. (a kép jobb felső sarkán látható).
Nagyon különösnek érzetem a dolgot, talán egy házikó van ott, vagy hajléktalanok raktak tüzet a -10 fokban?
Elindultam arrafelé, és nagyon meglepődtem. A hóban egy kb másfél méter széles függőleges kürtő vezetett a mélybe, abból gomolygott elő a pára, a nyílás fölé hajló fákra pedig ráfagyott a vízgőz. Mi lehet ez? 
(Nem látszik olyan jól a képeken, a nap már lemenőben volt, és a nyílást a hegy is árnyékolta. Talán az kivehető a képeken, hogy a luk fölött milyen "zúzmarásak" a fák, a luk hatósugarán kívül viszont nem. Ahol a kép homályosnak látszik, az a gőz. )
Talán Rudiné 10 millió  éve várja vissza forró fürdővel a férjét, és neki melegíti a kádban a vizet? Vagy épp a mamuthúst főzi nagy fazékban a vadászatról fáradtan megérkező férjének? Bármilyen valószínűtlennek tűnnek ezek a magyarázatok, a neten sem találtam semmilyen környéken fellelhető hőforrásra utalást, így hajlok arra, hogy az első két magyarázatom tartalmazhatja a megdönthetetlen igazságot.

Az interneten kalandozva azonban rátaláltam a tanösvényre.  1965-ben mintegy 300 egykoron élt emberelőd csontjait, illetve számtalan emlősállat maradványt találtak meg egy  kb. 10 millió éves talajrétegben. 2015-ben átadtak itt múzeumot, mely a környéken talált őskori leleteket mutatja be.  Az Építészfórumon olvastam is a cikket a komplexum tervezési is kivitelezési munkálatairól. 
A felépült Látványtár része a bejegyzés elején említett kalapácsszerű kilátó is. Állítólag tájba illeszkedő az egyszerű formáival, és az anyagában vörösre színezett megjelenésével. Nos a hóba biztos nem illeszkedik, de el tudom képzelni, hogy olvadás után más lenne az összhatás. 
Mint kiderült csak áprilistól októberig tart nyitva, úgyhogy mindenképp itt a helyünk tavasszal! Annál is inkább, mert a városka is több szép templomot, és egyéb izgalmas látnivalót rejt!


ui: Egy kedves ismerősömtől megtudtam, hogy a fotón látható luk az egykori bányajárat szellőző kürtője, melyben ő már denevéreket is fotózott. Másik kedves olvasóm hozzászólásából pedig egész pontosan nyomon követhető a csapadékképződés folyamata, melyet sikerült a fotómon dokumentálnom.

2017. január 26., csütörtök

Szentfa-kápolna Dömösön

1885 májusának első vasárnapján két kisleány a közeli Dömös faluból libákat legeltetni indult  az erdő széli mezőkre. Egy szép bükkfa alatt letelepedtek, beszélgettek, nevetgéltek. 
Egyszerre az ég csodálatos kékre váltott, felnéztek, és  Szűz Mária képét pillantották meg a fán, karján a kis Jézussal. Mindkét alakon a Szent Korona és a fejük körül glória látszott.
Egy arra járó nagyobb gyermek gyorsan a faluba szaladt. A Dömösről hamar megérkező idősebb asszonyok szintén látták a képet. 
A csodafa búcsújáró hellyé vált. Általában szombaton, este 9-10 óra tájban, teliholdkor volt látható a jelenés. Sokan láttak csillag glóriát a két alak feje körül, mások csak a csillagglóriát, megint mások csak csillagokat láttak.

 A kápolna a csodafa emlékét őrzi a kis tisztás mellett.


forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentfa-k%C3%A1polna

Jásdi Szentkút - a legrégibb és legjelentősebb középkori kegyhely

Gaja-patak völgyében tett kirándulásunk során,váratlanul akadtunk rá hazánk egyik legősibb búcsújáró helyére. 
Egy régi legenda szerint Péter remete (Jásdi Péter) vezekelt itt nagy bűnéért. A "hegyre" járt imádkozni, de a nagy szárazság kiszárította a patakot ahonnan inni szokott. Egyik éjjel álmában Szűz Mária megjelent neki, és megmondja hol ásson, ahol majd vízforrásra talál. Mikor felébredt nekiállt, és a jelzett helyen ásni kezdett, forrás után kutatva. Egész heti hiábavaló munka után szombaton, amikor kimerülve a kidobált földre ülve a rózsafüzért imádkozta, a rózsafüzér Mária-érme beleesett a kiásott gödörbe, ahol jó víz fakadt föl, s alatta az érmen fénylőn tündöklött Szűz Mária. Jásdi Péter jónak ízlelve a vizet felfutott Tésre, hívta az embereket, hogy olthatják már szomjukat, s a csodát is elmondta. A kúthoz jövők között egy sánta is volt, akinek a víztől meggyógyul a lába. Azóta jár ide béna és néma, a sok-sok Mária-tisztelő messze földről és ezután alakul ki Jásd község, Jásdi Péter nevéről Jásdnak nevezve.
Hamarosan fakápolnát emeltek ezen a helyen, majd ennek helyén 1825-1837 között  barokk - rokokó stílusban építettek új kápolnát. Freskóit Károly Gyula festőművész készítette, de ezt most nem tudtuk megnézni. 

A 6 m magas bolgár mészkőből készült Mária szobor, Braun János szobrász alkotása.
 A  kálvária és a szembemiséző oltár 1961 - 1980 között készült. 

Forrás: http://www.bucsujaras.hu/jasd/tortenet.htm   

Jég










Panoráma túra a Hármashatár-hegyen - ahogy még sosem láttam

Diákjaim téli túránk helyszíneként valamilyen Budapest közeli helyszínt kértek tőlem, én meg csak fintorogtam, ide annyit jártam gyerekkoromban és a gyerekeimmel is, a könyökömön jön ki! De legyen!
Egy 11 km-es túrát néztem ki az interneten, melynek egyes részleteit százszor is bejártam, de még sosem fűztem fel ilyen szép körúttá. Az ismertető szerint számos remek kilátópontot is útba ejtünk.

A leírásnak megfelelően a Fenyőgyöngye étterem előtt találkoztunk, innen indítottuk a túrát. Persze szokásom szerint rossz irányba indultam - 15 éve jártam erre utoljára. Kiránduló társaim, miután megtettünk a rossz irányba pár száz métert, már sejtették, hogy nem fogok magamtól rájönni a tévedésre, udvariasan mosolyogva figyelmeztettek, és a helyes útra tereltek. Ragyogó napsütésben és szikrázó havas erdei úton kapaszkodtunk fel az Árpád-kilátóhoz. A kilátó „székely-stílusú” - teraszos-tornyos kőépület, 1929-ben épült, Glück Frigyes támogatásával. Maga az épület kellemes látvány, de teljesen fotózhatatlan formáját hozta, amikor arra jártunk. Gondoltuk, legalább a tájat megcsodáljuk, de a fák benőtték a kilátás felét, a másik felét pedig a városra telepedő szmog burkolta be. A távolban azonban még így is felsejlett a Gellért-hegy Szabadság-szobra. 
Rövid tanakodás után a többiek meggyőztek, hogy a nem az általam gondolt úton, hanem a kék jelzésen jutunk el az Oroszlán-sziklához. A kényelmes erdei séta helyett szembesülnünk kellett azzal, hogy az út jegesre fagyott, és csak korcsolyával, vagy négykézláb  tudunk biztonsággal előre haladni.
Óvatosan mégis elcsúszkáltunk a fentebb említett sziklához, ami valójában egy dolomittömb, amit  egykoron  még oroszlánosabbra faragtak. Tisztán kivehető a az ülő oroszlán forma, a comb, és a sörény rajzolata. Sajna a fejét a világháborúban állítólag orosz katonák lerobbantották, hogy elférjenek a harckocsik az úton, így csak elképzelni tudjuk, mennyire impozáns látvány lehetett régen. 
Gyerekkoromban és gyerekeimmel is innen gyakran másztuk meg a hegyoldalt, izgalmas sziklákon keresztülhaladva. Útitársaimmal most is vágyakozva néztünk a magasba, de az ide vezető út állapota miatt inkább egy későbbi időpontra halasztottuk a sziklák meghódítását. 
Folytatva utunkat hamarosan elértük a hűvösvölgyi vitorlázó reptér sarkát, ahol jobbra kanyarodva a kerékpárútnak nevezett jeges ösvényen megindultunk egy enyhe emelkedőn felfelé, és hamarosan remek panorámában gyönyörködhettünk. 
A Vihar-hegy mellett elhaladva Gercse felé vettük az irányt. Itt az 1500-as évekig virágzó kis falu állt egy 12. századi kis templom körül, majd a török időkben elnéptelenedett, azóta csak a templom őrzi emlékét, amiben mind a mai napig tartanak vasárnaponként miséket.
Utunk innen a Vihar-hegyen keresztül a kék jelzésen vezetett fel a Hármashatár-hegyen épült új kilátóhoz. Igazi kihívás volt a keskeny, sziklás eljegesedett erdei úton haladni, mintha a vidámpark hullámvasútjában ültünk volna. Kis társaságunkból szinte senki nem maradt talpon, mire elértük a célt. 
A Hangár Bistro mellett elhaladva nemcsak mi, hanem a kutyáink is ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy egy kis élelmet vegyünk magunkhoz, annál is inkább, mivel a kék jelzés egyenesen bevezet az ajtón!
Némi tűnődés után mégis inkább megmásztuk a nyolcszögletű kilátó 4 méter magas kilátószintjét, mely internetes leírások szerint  gyönyörű körpanorámát biztosít Budapestre és a Dunára. Úgy is terveztük, hogy megtekintjük innen a zajló Dunát, de csak a szmogot láttuk. 
 A kilátó talapzata egyébként régi katonai bunker, melyből több is található a hegycsúcson. 
Hamarosan a Felső-Kecske-hegy csúcsai felé vettük az irányt, egy szép naplementés panorámába reménykedve.
A siklóernyős starthelyről tekintve lefelé egy jelzésértékű rózsaszín valóban pironkodott a táj bal felső sarkában.
Innen kb. 20 perces sétával vissza is értünk a kiindulási pontunkhoz, a sok csúszkálástól fáradtan, de vidáman, rengeteg élménnyel és szépséggel gazdagodva.



2017. január 23., hétfő

Kristálykoponya



Korcsoláyzás Délegyházán

Fagy, olvadás, némi ónos eső, majd újra fagy. 
Mindez a korcsolyázni szeretőknek álomba illően simává varázsolta a délegyházi tavak jegét. Utoljára 5 éve tudtunk korcsolyázni a tavon, bár akkor egy méternyi havat takarítottunk el a tetejéről. Azóta pedig nem fagyott be annyira, hogy biztonsággal rá lehessen lépni.
A part mentén néhány helyen fekete sebként éktelenkedett az elégetett nád helye, más helyen pedig  talán az olvadáskor járták össze a jeget.
A legtöbb helyen azonban tükörsima   jég felületén száguldhattunk a korcsolyával.


Jég alatti rajzokat és buborékokat szerettem volna fotózni, de sehogy sem sikerült jól kivehetően visszaadni a mintázatokat.
Bár  a múlt heti tisza-tavi kalandom miatt kicsit félve léptem a jégre, a rianásoknál buzgón fotóztam, magamat biztatva, hogy szemmel láthatólag csaknem 30 cm-s a jégvastagság!

Néhány helyen léket vágtak a jégen, erre némi leszúrt náddal figyelmeztettek.
A befagyott tavon ért minket a naplemente is. Rózsaszín, narancs, vörös és kék szürreális keverékében hallgattuk a jég kongó reccsenéseit, és a korcsolyázó gyerekek távoli és közeli suhanásának hangjait.



2017. január 20., péntek

Kikötő


Kikötő Poroszlónál, a távolban hattyúk és kacsák által birtokba vett "lihogó".

Épp a lék felé startol, a végén becsúszó szereléssel, a fenekén csúszva érkezett.

Kikötő és rúdjai