2015. december 31., csütörtök

Változás

Cerezo egyik blogbejegyzésében arról ír, hogy mi az, amit a legjobban szeret fényképezni? Miután elolvastam, elgondolkoztam én is. Mi is az, amit keresek a fotósétáim során? Virágok? Tájképek? Persze, persze. Hihetetlen nyugalom fog el a természetben. Teljesen kikapcsol.  A városi témák tőlem valahogy távol állnak. A portréimmal nem vagyok kibékülve, ahhoz még sokat kell szocializálódnom, megtanulni kapcsolatba kerülni az emberekkel. 
Aztán átnéztem az elmúlt évek termését, és rádöbbentem: pontosan ugyanarról szólnak a képeim, fotósorozataim, mint amiről az elmúlt 15 évem. A változásról.
Életem első felében úgy gondoltam, hogy az élet egy szép egyenes folyamat, megszületünk, felnövünk, férjhez megyünk, gyerekünk születik, felneveljük, majd gyerekeink is családot alapítanak, unokákat nevelünk, és az örök körforgásként megy tovább és tovább. Minden jön magától szépen sorban, annak rendje és módja szerint.
Ebben az évben arra törekedtem, hogy végigkövessem néhány növényfaj teljes útját, onnantól kezdve, hogy kibújt a földből, odáig, hogy termést érlel, majd elszárad. Több ilyen sorozat is készült, melynek linkjeit a blog bal oldali menüjében találhatod meg. Néhányat ide is kiteszek. Az első a hóvirágról szóló, a második a kökörcsinről. Mindkét növényt évek óta fotózom, és még mindig tudnak számomra újat mutatni.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2013/03/tavaszvaro-hoviraggal.html
Kökörcsinek esetében gyakran előfordul, hogy a márciusi váratlanul zord időjárás maradandó nyomokat hagy gyönyörű gyapjas virágain. Hol tűzvész, hol fagy, hol a sok eső tépázza őket, melyre érzékenyen reagálnak. Szerencsére mindig kiheverik. Évről évre több példányt találok az általam bejárt területeken.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2013/03/tavaszvaro-hoviraggal.html
A harmadik növényke új felfedezettem: az erdei kutyatej. Igen különös növény ez! Öregen kezdi, majd élete végére teljesen megfiatalodik. Ha érdekel hogy is van ez, kattints a képre!
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/erdei-kutyatej.html

2000-ben fordult velem a világ egy nagyot. Addig biztos, kiszámítható volt az életem, és azt gondoltam, ez örökre így marad. Aztán kiderült, hogy a világnak ez nem természete. Jobban szereti, ha meglepetésekkel szolgál, és próbára teszi, hogy is tudunk reagálni a változásokra. 
2014-ben ónos eső lepte meg a Budapest környéki hegyek erdejeit. Több fa vesztette el szinte az egész lombkoronáját. Engem nagyon érdekelt, miképp reagál erre a természet, hogy fog kinézni az erdő 2015-ben? A képre kattintva  a Normafa környéki erdők egy éves változásait, megújulását követheted végig.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2014/12/meg-mindig-onos-eso-utani-korkep.html
Azt tapasztaltam, hogy az élet utat tör!
A nehézségek lehetőséget teremtenek arra, hogy szembenézzünk azzal, hogy kik is vagyunk valójában. Megerősítse az önbizalmunkat azáltal, hogy újabb és újabb kihívásokkal nézünk szembe, és saját választ adunk rájuk.
Az életben egyetlen biztos van: a változás.
Kedvenc szigetemen erdőgazdálkodást folytatnak. A régi erdőket kivágják, fáit feldolgozzák (gondolom). Helyére új fákat telepítenek, melyek először csupán szomorú, árva pálcikaként állnak ki a földből, de egy év alatt számtalan új ágat, levelet hoznak. Évek múlva szép lombot növesztenek, majd gyönyörű, erős fehér törzset nevelnek. Az öreg fák meghalnak, helyet adnak az újnak. Ha érdekel az itt készült sorozat, a képre kattintva megnézheted.   
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/p/beliczay-valogatott.html

A változással pedig szembe kell nézni! Határozzuk meg, hogy mik a céljaink az életben, mi az, ami igazán fontos a számunkra, ez sokat segít abban, hogy megtudjuk, mikor, mi a leghelyesebb döntés a számunkra. Jöhetett bármi, az úton maradunk. Néha rögösebb ez az út, néha nem lehet látni, merre kanyarodik, de ha szem előtt tartjuk a célunkat, végül el is érjük azt. Az igazán fontos dolog az életben az a bizonyos biztos pont, amibe kapaszkodva kimozdítom sarkából a világot, és stabilan állok a lábamon.
Az elém gördített akadályok rengeteg lehetőséget teremtettek arra, hogy újabb és újabb képességeket fedezzek fel magamban, újabb és újabb ismereteket szerezzek az engem körülvevő világról, és megtapasztaljam saját sokszínűségemet, és persze a korlátaimat is.
Két nagy projektbe is belefogtam az idén. Mindkét projektem egy-egy élőterület felfedezése volt. Mindkettőről az volt az információm, hogy fantasztikusan gazdag növényvilággal rendelkezik. És valóban így is van! Sajnos hiányos botanikai ismereteim miatt sok olyan ritkaságot nem sikerült felfedeznem, amit jeleztek az adott területre, talán majd jövőre több szerencsém lesz. Minden hónapban legalább egyszer kimentem, megcsodáltam és lehetőségeimhez mérten lefotóztam az ott éppen virágzó kavalkádot. Elképesztett a természet változékonysága és sokszínűsége, a rengeteg lehetőség, ami benne rejlik. Íme:
Fundoklia-völgy és virágai: Különleges életterület, 317 hajtásos növényfaj fordul elő itt. Különlegességét a fennsík közepén végigfutó völgy adja, speciális mikroklímát teremtve ezzel, de mégis a fennsík sziklagyepein található a virágzó növényfajok nagy része. Az ember ki sem nézné, mennyi különlegességet rejt ez a látszólag kopár terület. 
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/fundoklia-volgy-es-kisviragu-hunyor.html
Remete-szurdok különlegességét az adja, hogy szurdok jellegéből adódóan számtalan speciális élőhellyel rendelkezik. Más a klíma az erdő mélyén, a völgy jobb és bal oldalán, a völgy tetején, más a barlangok körnéykén. Hihetetlen változatos növényvilággal rendelkezik az év minden szakában.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/03/nem-csak-marcius-remete-szurdokban.html

Harmadik nagy projektem, az érdi levendulás változásainak nyomon követése. Ezt a területet Fundoklia-völgytől csupán az autópálya választja el. Az egykori szépen gondozott levendulásban még felismerhető a régi rend, de számtalan mezei növény színesíti a területet.
http://tortenetekkepekkel.blogspot.hu/2015/06/egy-kulonleges-levendulas-az-erdi.html

Ennek az évnek különösen az utolsó hónapja hozott sok változást az életembe mind családi, mind párkapcsolati, mind szakmai téren. Új utak előtt állok, és ez izgatott várakozással tölt el!

2015 egyik nagy változása számomra, hogy sok új emberrel ismerkedtem meg, voltak régi ismerősök, akikkel mélyebb barátságot kötöttem, és magányos sétáimat sokszor fölváltotta egy-egy közös túra. Ezekről a túrákról a következő bejegyzésben készül összefoglaló.

Karácsony a Budaörsi Kopároknál

A város szutykos ködbundába takarózik még, de a hegytetőn már látszik: hamarosan karácsonyi csillogás tölti majd el a világot.



 Vigyázzunk rá egész évben!

2015. december 19., szombat

A fotózás hatalma

Magányra van szükségem. Egyedüllétre, hogy kiszellőztessem a fejem. Átgondoljam az elmúlt hetek rohanó eseményeit.  Veszem a  gépem, füttyentek a kutyának, be a kocsiba. Mindenhol szutyok locspocs idő, remélem,  a Normafánál ráfagyott a köd a fákra. Ráfagyott még a levegőre is. Tömény tejföl minden, araszolok felfelé. A kocsiból kiszállva épp ellőném az első képkockát, amikor konstatálom, hogy otthon maradt az aksi.  (Mostanában mintha nem lennék a testemben.) Muszáj fotóznom! A nézőkébe kattintva egyetlen dologra fókuszálok, megszűnik a külvilág, kizárom a zavaró körülményeket, és nekem most épp erre van szükségem. Vissza a kocsiba, haza az aksiért. 
Újra fent. 
Péntek reggel. A Normafánál senki. Illetve egy futó. Majd még egy. Amott egy kutyás körvonalazódik, amott másik futó. 
Aztán rám borul a csend. 
 Lassan körvonalazódnak a problémák, megfogalmazódnak gondolatok.
 Néha félelmetes az egész.
 Aztán megnyugszom. Már látom a szépet is, a jót, az irányt. Bízni kezdek.

Bokod

Gánti kirándulásunk második állomása a bokodi hűtőtó. 
Számtalan csodás kép készült már a gőzölgő tó közepén álldogáló horgásztanyákról, mondtam is a tisztelt fotóstársaknak, nehéz lesz erről a tóról újat mondanunk! Mire egyik éles eszű barátunk csak annyit mondott: "olyan képet még biztos nem lőtt ott senki, amelyiken mi is rajta vagyunk"! Ez olyan igazság volt, ami előtt meg kellett hajolnom! 
Így hát Gánt után a Bokodi-tó felé vettük az irányt. A két helység között kb. 20 percnyi kocsiút a távolság. A 10. percnél meglepetésszerűen eltűnt a köd, ragyogó napsütésben szikrázott a tó vize. Elindultunk felfedezni a terepet, kattogtak a fényképezőgépek, kopogott a kutya körme a kunyhókhoz vezető dongautakon. 
Az egyik horgásztanyánál egy öregúr invitált minket a stégjére. Büszkén mesélte, hogy itt forgatták az Utóélet c. magyar filmet, és ő is szerepel egy film egyik jelenetében. Megmutatta nekünk a konyhában kiakasztott plakátot, bepillantást engedett a házába is, így fogalmat alkothattunk arról, milyen is lehet itt az élet nyáron, amikor kijönnek az unokák 1-2 hétre, és élettel töltik meg a csendes házat. 
Úgy látszik, ilyenkor kevesen járnak erre, mert az öreg nagyon örült, hogy elleptük a környéket, és nem akart vége szakadni a szóáradatnak, de azért mi mégis búcsút vettünk tőle, és egy étterem felé vettük az irányt, azzal, hogy naplementére visszajövünk.
Nos az úgy volt, hogy addig eszegettünk, amíg a nap lement nélkülünk is, mire a tóhoz értünk már csak a tóból felszálló ködöt és a nap kékre hűlt helyét fotózhattuk. :)


Gánt

Gánton már jártam egy párszor, egyedül is, családdal is, most mégis kis fotós csapatunkat invitáltam ide. Abban reménykedtem, lesz egy kis jelzésértékű hó, ködfoszlányokon át-áttörő napsütéssel. Nos hó az nem volt, ellenben volt akkora köd, hogy az orrunkig sem láttunk, továbbá volt még bőr alá bekúszó hideg. Kicsit bizonytalanul indultunk el a tanösvény felé. A sejtelmesen beburkolt vörös buckák, a lombjuk vesztett cserjék most még sivárabb hangulatot árasztottak. Mintha nem is a Földön lennénk.
Néhol azonban a zúzmara finom fátylat képzett a növényeken, mely éles kontrasztot alkotott a táj robusztus vöröses domborulataival.


 


Végül legyen itt néhány kép kis csapatunkról is:





2015. december 14., hétfő

Mikulás napi kirándulás a Rózsika-forrásnál

Mostanában felhagytam a magányos túrázással (úgy tűnik már nem is vagyok olyan antiszociális) most éppen iskolám diákjait próbálom rávenni a rendszeres kirándulásra. Az első meghirdetett alkalomra két lelkes fiatalember kísért el, ezért aztán késlekedtem a második túra szervezésévél, lévén kicsi az érdeklődés, hideg is van...
Legnagyobb meglepetésemre számon kérte rajtam az osztály: Tanárnő, mikor lesz a következő?  Januárban. -válaszoltam. Elcsendesedtek.  
Nem tudtam nem észrevenni a csalódott tekinteteket, így hát kerestem gyorsan egy szabad hétvégét, és meghirdettem a túrát: Irány Solymár! Történetesen épp december 6-ra esett a választás, tudvalevőleg ilyenkor Mikulások járkálnak nagy csizmával, hatalmas zsákkal a hátukon. Hm. 
A Rózsika forrás számomra gyorsan elérhető kocsival, tele van kalandos helyekkel, gyerekeim mindig élményekkel telve jöttek haza innen. Ám ők kicsik voltak, most pedig huszonévesekkel készülök bejárni ezt a nem túl megerőltető utat.  Végigjártam a terepet. Megnéztem a vízesést, 


a régi fürdőhöz csodás, borostyánnal borított út vezetett,

a Paprika-patak csendesen kanyargott az út mentén.
Bejártam a hegyoldalt is: félelmetes, megkövesedett órás tekintett rám, és figyelte, hogy a mohával borított hegyoldalt kellőképpen tiszteletben tartom-e?

Mindez bizony alig több, mint 2 órás út, még akkor is, ha bevesszük a solymári várat! És ha megtekintjük a bányatavakat is? Úgy már egész hosszú túra lehet belőle!  (térkép itt >>)
Azt gondoltam ki, hogy a majális fás rétnél kincskeresést fogunk játszani. Térképet készítettem, megjelöltem rajta bizonyos pontokat, ahol további információkat rejtettem el a kinccsel kapcsolatban. Végül a "kincsesládát" - mely tele volt csokimikulással - egy szikla alatt rejtettem el, és GPS koordináták alapján kellett megtalálni. Mindeközben nagyon izgultam, hogy egyrészt ne fedezze fel senki a kincset idő előtt, másrészt ne mossa el az eső a nyomokat...
Majd elkövetkezett a nagy nap.
A felhők leköltöztek a földre, nem esett, hanem mintha folyamatosan víz lett volna a levegőben. Napnak nyoma sincs. Azt gondoltam senki nem fog eljönni, hisz többen vidékről jönnek, tömegközlekedéssel, van, akinek 3 óra az út! Legnagyobb meglepetésemre végül heten jelentek meg a találkozón. Nagyon vidám társaság voltunk, nem törődve a rossz idővel vágtunk neki az útnak. A fiatalok mindenhova lelkesen fel és lemásztak, és csodálkozva hallgatták, hogy a vízesés tulajdonképpen egy hatalmas dinoszaurusz láblenyomata. Még a körmei is látszódnak a víz alatt! Ezt aztán mégsem hitték el nekem, és amikor azt meséltem, hogy a félkör alakú gátnál egykoron strandfürdő volt, márt végkép nem tudták, higgyenek-e nekem, vagy ne. (Pedig ez utóbbi igaz. )
Az elhagyott kőbányánál egymást segítve másztak fel a csúszós-kavicsos lejtőn, és élvezték panorámát, bár szerintem a felhőktől nem sok látszott az egészből :)

A kincskeresés hallatán tágra kerekedett a szemük, és izgatottan rohangáltak térképpel a kezükben.  Olyanok voltak, mint az igazi kisgyerekek! Én meg csak álltam és vigyorogtam. Nagyon meg voltam elégedve magammal. (Kicsit azt hittem, gagyi lesz az egész).
A várból valójában már csak romok vannak. Egy fából épült kilátótoronyból gyönyörködhetnénk a panorámában, ha éppen nem lenne köd. Így csak a várfalakig láttunk, de mégis magunkhoz tudtuk volna ölelni az egész világot!

A bányatavak meglátogatásáról végül lemondtunk, mivel az eső miatt hatalmas sártenger tette megközelíthetetlenné. A hegyeken keresztül végül visszatértünk a kiindulási pontunkhoz.
Igazán remek kirándulás volt, egy remek csapattal! Remélem máskor is eljönnek!

2015. december 12., szombat

Szagok hálójában

Végre kisütött egy kicsit a nap, s arra gondoltam, megnézem, mi van ilyenkor Érden, a Fundoklia-völgyben, ahol egész évben nyomon követtem a völgy flórájának változásait.  Az égvilágon semmi nem volt, hacsak a lemenő nap fényében fürdő elszáradt füveket nem nevezzük annak. Ilyet pedig már többször is fotóztam, most nem hozott lázba, de azért gyönyörködtem a békés semmiben. Kutyám azonban remek szórakozást talált. A mező tele volt pockokkal! Szagot fogott, orrát a földnek szegezte, és izgatottan követte a nyomot, majd nagyot ugrott, és szinte függőlegesen, az égből pottyant a szegény kis lény nyakába.  Sikerrel ugyan nem járt, de sebaj, itt minden tele van szagokkal!


Döntés

Az ember alapvetően érzelmi lény. Döntéseit a szíve diktálja.  Mivel ez társadalmilag nálunk többnyire elfogadhatatlan, megpróbálja racionális alapon megközelíteni a kérdést,  észérvekkel alátámasztani, mivel a kívülállók ezekkel a - számukra is kézzelfogható - mondatokkal tudnak valamit kezdeni, elfogadni, elutasítani, megérteni. Ebből aztán csuda vicces szituációk kerekedhetnek ki, nyakatekert magyarázatok, egymásnak ellentmondó mondatok. Sokszor ugyanis tényleg csak annyi a válasz: mert ezt ÉRZEM.
Sokszor kerültem már olyan helyzetbe az életem folyamán, amikor kétféle irányba húztak az érzelmeim. Ilyenkor valóságos vihar tombol a lelkemben. Jönnek az érvek pro és kontra, de valahogy mégsem tud csendesülni a vihar. Aztán megoldódik a helyzet. 
Megszületik a Döntés. 
A Döntés ellenére mégis elveszettnek érzem magam. Hogyan tovább?
Egy ajtó bezárult, egy másik kinyílik. De hova visz? 
 Eddig mindig megoldottam. Hiszek magamban. És a körülöttem lévő emberekben.