Szobafogság egy életen át

Ködös Dunakanyar és a Szőke-forrás-völgye

Ködös reggelt mondott az időjós, azzal, hogy 10 óra felé kezd majd feloszlani a pára. Így aztán kényelmesen, pirkadatkor indultam otthonról egy rövid túrára a Prédikálószék felé. Útközben semmiféle ködöt, vagy párát nem találtam, szép rózsaszín felhőfoszlányok díszítették az eget. Kissé csalódottan parkoltam le Pilisszentlászlón: sehol egy kis misztikus hangulat. Eh,  sebaj, a nap legalább hétágra süt, és ebben a korai órában még sehol senki ezen az amúgy népszerű helyen! 

Ránéztem az időkép webkamerájára és láttam, hogy a kilátónál bizony elképesztő látvány várható, ha még időben felérek.  Régóta bakancslistámon van ez a látvány, de még sosem sikerült elcsípnem! Nyakamba szedtem a lábam, s rekord idő alatt felértem: Bő egy óra múlva már a kilátóból szemléltem a Dunakanyarban bodorodó felhőket felülről. Rajtam kívül még két fotós kattintgatott a  tájba mélyedve. 

10 óra körül megjöttek az első zajos kirándulók is. Rendre elrendezték egymást a sziklákon, nagy hanggal utasították a fotóst, hogy tartsa a kamerát, nevetgéltek, gyönyörködtek, örültek a látványnak és a szép időnek. 

Jómagam jobban szerettem volna a csendet és az egyedüllétet, de akkor persze nem ide kellett volna jönnöm. Lássuk be, társaságban lehet, hogy én sem lennék hallgatag. Azt viszont a fejembe vettem, hogy megvárom, amíg a eloszlik a felhő a víz fölött. Így aztán tettem egy rövid kanyart a Vadálló-kövek felé, majd újra a felmásztam a kilátóba. 

11-kor már tényleg nagykörútnyi tömeg tolongott a csúcson, de valamit valamiért! Kb. 20 perc alatt tűnt el a felhőtórusz a hegy körül, felejthetetlen élmény volt!

A reggeli csendben nagytelés ködrészletekre vadásztam. Mesebeli látvány volt a felhők alól előbukkanó börzsönyi hegycsúcsok. 

A Visegrádi-vár szigetként emelkedett ki a felhőtengerből. 

A látvány a Vadálló-kövek felől is parádés!

Újra a kilátóban, már oszlik a köd.

Kezdetben úgy terveztem, hogy innen hazamegyek, de egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem teszek egy kis kitérőt a Szőke-forrás-völgyében. 

Leereszkedtem a gerincen a völgybe. A Pilis/Visegrádi-hegység eme medencéje az ősz színeiben pompázott. 

Az út meglehetősen meredek és porózus lefelé. Több muflonnal és őzzel is találkoztam, ők nagy biztonsággal közlekedtek a terepen, ellentétben velem. 

Végül leértem a völgybe. A folyó mentén vezet a piros jelzés, de én a mederben haladtam  (Királykút felé), szikláról sziklára, korhadt faágakon, néha a vízben tocsogva. Egy lélek sem járt erre, amit mindenki sajnálhat, mert elképesztően gyönyörű ez a völgy, amit a jelzett útról egyáltalán nem lehet látni.  

Egy igazi kerttervező sem alkothatott volna szebb és harmonikusabb összeállítást. 

Már egy órája borokáltam a patakmederben, amikor a a térképre néztem, és konstatáltam, hogy alig haladok. Így nem fogok hazaérni időben! Kimásztam hát a turistaútra, de vágyakozva néztem lefelé. Az út széles volt és eseménytelen, bár a fák őszi színekben pompáztak. 

Így aztán újra visszaereszkedtem, s egyensúlyoztam és másztam és kapaszkodtam és ámultam és fotóztam. 

Sajnos csupán meglehetősen  csoffadt állapotú gombákat találtam. 

Végül a meder kiszélesedett, így rátértem a piros jelzésre, ami itt már egy keskeny erdei úton vezetett, vadregényesen kanyargott egész Királykútig. A kútban nem volt víz. A piros háromszög jelzésen, és néhány jelzetlen erdészeti úton  kapaszkodtam vissza a Prédikálószékre vezető útra, majd Pilisszentlászló felé. 

Ilyen érdekes felhők borították az eget késő délutánra. 

Még egy újabb kilátópontot is találtam, aztán igyekeztem vissza, hogy elcsípjem még az esti programom végét. Meglepve konstatáltam, hogy rövidre tervezett kis túrám 24 kilométeresre sikeredett. 

Bernecebarátitól Drégelyvárig

A címben jelzett útvonalat a Nagy-völgyben terveztem bejárni. A túraleírásokban úgy olvastam, kerékpárral is kiválóan járható az útvonal, s ez valóban így van. Amire nem gondoltam, hogy gyalogosan mérsékelten izgalmas a csodaszép őszülő erdőben, ámde aszfaltozott úton bandukolni. Még akkor is unalmas, ha az aszfaltút meglehetősen viseletes, kátyús. Így aztán le-letértem a párhuzamosan haladó erdészeti utakra, amiken jól láthatóan nemrég még fát szállító traktorok vájtak mély keréknyomokat a felázott talajba. Így aztán kerülgethettem a pocsolyákat és cuppoghattam a sárba. Sebaj, amúgy is szívesebben baktatok közvetlen a patak mellett, vagy a mederben. Ez az útvonal pedig az éjszakai szállásomat tartalmazó teherrel a hátamon nem volt olyan egyszerű. 

Nagy-völgy patakja most csendesen csordogált, inkább tűnt állóvíznek. 

Fakitermelés nyomai - nem csak az út volt dagonyás, sáros, hanem a kivágott fák lombjai is szanszét hevertek. 

A Nagy-völgy mentén több helyen szép égererdő és láp található. 

Sisa Pista, a börzsönyi betyár is ebből a kútból ivott állítólag. Kis rákocskák úszkáltak a forrásban. Feltöltöttem a vízkészleteimet. Majd megindultam a tanösvényen az Oszlai-árok felé. 
A tanösvényen nem csak a hegy növény és állatvilágáról olvashatunk információkat, hanem Sisa Pista ízes magyar nyelven írt történeteiből is csemegézhetünk. 

Drégelyvárba kora délután érkeztem. Igazából még szerettem volna elidőzni az Oszali-árok sziklái között, de valahogy elkeveredtem, így történt, hogy idő előtt felértem a várba.   

Sajnos a naplementét felhők takarták, még az eső is szemerkélt.
Nem sok kedvem volt így egyedül  a hosszúnak tűnő éjszakához. De nem volt más választásom. 

Hajnali fények a várból.
A fáradtságomat és rossz kedvemet elnyelte az éjszaka, ilyen fények láttán rögtön jó kedvem kerekedett. 

Szép napos idő elé néztem. Lassan a szél is elállt. 

Előző nap alig néhány gombát vettem észre, most percenként álltam meg újabb példányokat megcsodálni.

A piros jelzésen ereszkedtem vissza a Nagy-völgybe. Az út egykori irtások mellett vezet. Most már a derékig érő feltörekvő fanemzedék folytatja harcát a szederbokrokkal.

Amikor az út becsatlakozott a a Nagy-völgy aszfaltútjába, a fák közti résen a napsugár épp két nagy őzlábgombát világított meg. Fenséges látvány volt! aztán még többet is észrevettem a környékén. 

A környéken rengeteg nagy őzlábgombát találtam, de mindenféle gombából volt szép számmal. 

A vízparti erdő. 

A Betyár-forrásnál megpihentem, és újra feltöltöttem vízkészleteimet. 

Újfent felkapaszkodtam a tanösvényre. Úgy terveztem, most leereszkedem az Oszlai-árok sziklaszurdokába. 

Érdemes volt! A nagy zsákot a szurdok tetején hagytam, így jobban tudtam közlekedni a sziklák között.

Úgy tervezem, legközelebb Nagyorosziből jövök, bringával , hátzsák nélkül és akkor az egész szurdokot bejárom. Ez a legjobb rész!

Az árokból felkapaszkodtam a gerincre, és a kék jelzésen folytattam az utam. Az erdő szép színes volt, a nap hét ágra sütött, az út eseménytelenül zajlott. Mikor eluntam, ennl a rétnél átvágtam a zöld jelzésre, mely meredeken lefelé vezetett vissza, a Nagy-völgybe. 

Kalakocs pihenőnél a napsütésben ezernyi katica kerengett, alig várták, hogy odaérjek és minden porcikámat beborítsák. Ellepték a szemüvegem, az arcom, a hajam, bekúsztak a nyakamba. le akartam fotózni magam, amint katicapettyes katica vagyok, de amint megálltam még többen telepedtek rám. Félelmetes volt, inkább kiléptem és az árnyékban megszabadultam tőlük. 

Az út utolsó 2,5 kilométere igazi kínszenvedés volt már számomra. 24km-t tettem meg tizen kilós súllyal a hátamon, a talpam sajgott. Azt hiszem kicsit túlméreteztem ezt a túrát. Pontosabban: Nem is értem, hogy a tervezett 14-ből hogy lett egy tízessel több???

Bernecebaráti barátságos kis háza a késő esti nap fényében - ez a kép zárta a két napot. 
Jó volt. 

Pilisi meglepetések

Könnyed, gombákra koncentráló erdei sétát terveztem a Pilisbe Dobogókőről indulva, Szakó-nyereg, Lukács-árok, Rám-szakadék felé. A Rám-hegyet semmiképp nem akartam kihagyni, onnan majd visszakapaszkodok Dobogókőre Thirring- körút felől. Többször jártam már a túra mindegyik részén külön-külön, ezért nem gondoltam, hogy a táj a gombákon kívül más meglepetéseket is tartogat. 

Most mégis megmutatkozott, hogy az erdő mindig más, és mindig vannak járatlan ösvények, új felfedezni valók. 

A Rezső-kilátó panorámáját megcsodálva a Szakó-nyereg felé vettem az irányt a piros jelzésen.

A képen jobb oldalt a Vadálló-kövek látszanak, jobb alul, a harmadoló pontban pedig a Rám-hegy sziklaorma lóg ki a fák közül.  

Amikor mentem, jó tempóban haladtam, a baj csak az volt, hogy ritkán mentem. Többnyire hasaltam, valamilyen gomba mellett és vizsgálgattam a kalapját, a tönkjét, szagolgattam, fotóztam. 

Sárgatejű kígyógomba, tényleg narancsszínű nedvet ereszt. 

Még gyilkos galócát is találtam, igaz, ez csak otthon derült ki számomra, amikor átnéztem a fotókat. (Az alábbi képen az első sorban jobbról a második) 

A gombákról külön bejegyzésekben is olvashatsz! Lapozz vissza!

A Szakó-nyereg közelében megnéztem Clairvaux-i Szent Bernát francia ciszterci szerzetes emléktábláját. Szent Bernát  sokat tett azért, hogy a ciszterci rend elterjedt a világon, továbbá  a turisták védőszentjévé választották. Talán  ez utóbbi tény és az, hogy a  közelben található a pilisszentkereszti ciszterci apátság romja, indokolja az itteni dombormű elhelyezését. 

Innen már hamar elértem az Árpád fejedelem-forrást, romantikus vízfolyások, sárguló avar és évszázados bükkök övezik. Vadregényes rész!

Innen erdészeti ösvényeken haladtam tovább a Lukács-árok mentén. 

A patakvölgy teljesen lenyűgözött. 

A sziklamedret kis csörgedező vízű patak mossa. Olyan, mint egy igazi dzsungel. 

Sokszor mohás sziklákon és kidőlt fatörzsek között/alatt/felett kellett mászni. 

Többek között gyantás kérgestapló, guttáló bükkfatapló és egy zöld harmatgomba telep, no meg húsvörös nyálkagomba tartóztatott fel. 

Ezután már nem is vágytam a Rám-szakadékba, tökéletesen hozta azt az élményt, sőt! Az itt megtett 1 km után ráálltam a sárga, majd a zöld jelzésre, s inkább a Rám-hegy felé vettem az irányt. A zöld négyzet jelzésen, szép erdei úton 20 perc alatt el is jutottam oda, csak egyszer állított meg egy  citromgalóca csapat. 

A Rám-hegyen együtt dobogott a szívem a Pilissel és az egész Földdel, gyönyörködtem a táj őszi tarkaságában. 

Az idő későre járt, még sötétedés előtt fel akartam érni Dobogókőre. Előtte még megszemléltem a Rám-hegy sziklájára rajzolt kettős keresztet, mellyel a hátralévő kb. 1 órás úton még 5 helyen találkoztam. 

Egy keskeny erdei ösvényen haladtam csaknem nyílegyenesen a csúcs felé. Nagyon szép volt az erdő! Százéves bükkök, mohos sziklák, hatalmas kaldera tömbök szegélyezték az utat. 

A Thirring körút vége felé csatlakozott az ösvény a jelzett útba. Magam is meglepődtem, mennyire könnyedén lépkedtem a csaknem  400 m szintkülönbség legyőzése után (1 km alatt). Egyáltalán nem voltam fáradt, pedig azt hittem, az út végi kaptató kikészít majd. 

Innen már csak pár perc volt a csúcs, majd onnan negyed óra a Rezső-kilátó, ahonnan épp megnézhettem volna a naplementét, ha nem takarták volna felhők az eget. 

Egész hétre feldobott ez a körút!