2016. április 21., csütörtök

Budapest 100 - 2016 - 2. rész

A 100 éves házak programra fotós társaim már évek óta járnak, én idén csatlakoztam hozzájuk először, és csupán pár órát tudtam velük tölteni. Ez az idő csak arra volt elég, hogy épp kezdtem belelkesedni, és elhatároztam, hogy jövőre sokkal, de sokkal több időt kell itt töltenem!

Ebben a posztban inkább az esemény hangulatát szeretném visszaadni. Ahogy a lakók egy kicsit beengedtek az életükbe. Mi pedig belenéztünk. Mindenki a maga érdeklődése szerint...
3 szemszög
A legfelső emeleten egy egészen más világ fogadott. Talán azért, mert ide még jobban elér a nap, valóságos arborétum fogadott. 

Csordás Zoltán festőművész, 4. emeleti lakó szavai olvashatók az emeleten:
"A körfolyosón látható képek mindegyikének apropója maga a körfolyosó, a körfolyosói lét, formai tematika szempontjából mindenképp. Tizennyolc itt töltött évem alatt sokszor adódott úgy, hogy kipillantva a szobából e mikro tájra, az épp aktuális felindultságomban valami másnak és másnak adott aktuális formát ugyanaz a látvány. Először még a maga érdekességében és kifejezésségében ragadta meg a tekintetemet, majd kitalált, metafizikus térré alakulva, a spaletták résein keresztül beszűrődő teljességig. E világban portréim lakókká váltak. "



Megbabonázott a házak hangulata, valamint az a lelkes készülődés,  amivel a lakók fogadták a látogatókat. Sok helyen sütöttek süteményt, hagymás-zsíros kenyérrel kínáltak.



Mások meséltek a ház történetéről, kiállítást készíttek.




Budapest 100 - 2016 - 1. rész


Magával ragadott a 100 éves házak belső tereinek kialakítása. Az oszlopsorok és a boltívek ritmusa, a magasból beszüremlő fény-árnyék hatások,  a kovácsoltvas kerítések.
A lift azonban sajnos sok helyen ilyen brutálisan lép bele a ház összképébe.
Különösen tetszett a vas oszlopsor, és az üvegezett esőtető. A legfelső szinten nagyon barátságos virágos tetőkert fogadott, egy festőművész  képeivel. További képek a következő bejegyzésben.

Az alábbi Teréz krt-i  lépcsőházat sokszor lefotóztam, és sehogy sem akart sikerülni. Különlegessége, hogy alulról felfelé nézve a mennyezeten egy freskó található.
Persze állvány nem volt nálam, végül időzítőre kapcsoltam a gépemet és elhelyeztem a padlón, objektívvel felfelé. Néhány próbálkozás után és utólagos vágással kaptam ezt a képet. Számomra bizarrul hat a kék égbolton repdeső angyalkák, és a lápcsőház málló vakolata közötti kontraszt. Talán nem is illik ebbe a sorozatba.
Felülről minden emeletről, több irányból is fényképeztem, de valami mindig lemaradt a képről. Vagy egy korlát darab, vagy egy forduló részlet. Közben sorban érkeztek a látogatók, így szinte mindig lépegetett valaki a lépcsőn.  Végül ez a "szellemjárta" kép lett a favoritom.
És végül egy korlát részlet:

2016. április 19., kedd

Vaskapu-szikla

Vasárnap délutánra napozással egybekötött rövid erdei sétát terveztünk a lányommal. 
Erre a célra a Vaskapu-szurdok és a a Vaskapu-szikla egyáltalán nem alkalmas terep. 
Ezt persze induláskor még nem tudhattuk. Pilisszentkereszt Forrás utca végén leparkoltuk az autót, és innen indultunk toronyiránt a Vaskapu-szurdok felé. Ekkor a nap még kellemesen sütött, de amint beértünk az erdőbe, a  friss lombkorona különös, zöld búraként borult fölénk. 
Az előző hétvégék tapasztalata alapján arra számítottam, hogy tele lesz az erdő emberekkel, de alig-alig találkoztunk néhánnyal. Talán elriasztotta őket, hogy az ösvény viszonylag rövid távon 500 m-t emelkedik. Az igencsak meredek, köves hegyoldalon nem szégyelltem négykézlábra ereszkedni, és a fák gyökereibe kapaszkodva feljutni a csúcsra, ahol váratlanul szembetaláltuk magunkat a Vaskapu sziklával. 
Valójában nem egyetlen szikláról van szó, hanem egy sziklasorozatról, melyből kettő esetében hatalmas boltíves képződmény alatt juthatunk át a másik oldalra. 
 Fent a nagyobb kapu, lent pedig a kisebb kapu látható.
Valószínűleg egykori  karszttevékenység következtében lukak és barlangok is képződtek a sziklában.Ebben a barlangban lakik valaki! Kalapjában adományt gyűjt.
Több sziklacsúcsot meghódítva értük el a hegy legmagasabb pontját, ahol egy tisztásra jutottunk.
Napozni mégsem tudtunk, lévén köztünk és a nap között ekkor már felhők sokasodtak. 
Rengeteg virág nyílt az erdőben. Láttunk kankalint, daravirágot, holdviolát, tüdőfüvet, árvacsalánt, valamint rengeteg ibolyát is. Gyönyörű, élén színekben pompázott az erdő alja. Ez talán valamilyen szegfű féle.

 Úgy terveztük, hazafelé egy könnyebb utat választunk, a Vaskapu-völgy felé, ahol már jelzett túristaút visz. A tisztásról széles autókerék taposta földúton indultunk lefelé, mely hamarosan eltűnt a kidőlt fák alatt.  Sokszor el sem tudtuk képzelni, merre fogunk tovább menni. Hol a fák törzse alatt kúsztunk, hol átmásztunk rajtunk, hol egyenesen a fatörzseken vezetett az ösvény. Látszott, hogy egykor a vizmosásban kényelmesen járható út vezetett, de itt most erre még jó ideig nem számíthat senki. 
Az ösvényt végig ibolyacsokrok szegélyezték. Néhány km után végre rátértünk a piros kereszt jelzésre, itt már eltakarították a kidőlt fákat, hamarosan kényelmes sétával elértük a falu szélét is. 
A nehézségek ellenére kalandos és gyönyörű utat találtunk, melynek legnagyobb előnye, hogy erre bizony rajtunk kívül nem járt senki, így valóban érezhettük a természet nyugalmát.


 

2016. április 12., kedd

Barackvirágzás

 
 


Kirándulás a Vadálló-kövekhez

A hétköznapok napfényes nyárias időjárását felváltotta a hétvégi ború, a hőmérséklet legalább 10 fokot csökkent. Sebaj, legalább nem fogunk megizzadni, amíg feljutunk a 639m magasságban lévő Prédikálószékre!
Így aztán két lányommal útra keltünk, Dömösön elhaladtunk a Szentfa kápolna előtt, konstatáltuk, hogy a Mária-kút ki van száradva, majd az itt becsatlakozó szintén száraz vízmosáson keresztül vágtunk neki a hegynek. 
Hamarosan azonban rátértünk a piros háromszög jelzésre, mely igen meredeken vezet végig a Vadálló-gerincen. Már közel jártunk ez első sziklaalakzathoz, amikor egy elszánt futó haladt el mellettünk. Megcsodáltuk a kidudorodó izomköteget vádliján, elcsodálkoztunk azon, hogy ő miért nem liheg, amikor mi igen.
Nagyobbik lányommal próbáltuk húzni az időt: szerintünk enni kéne! De kisebbikem szigorú tekintettel nézett ránk, és csak az első szikla tetején engedélyezte az étkezést. Utunk kankalinok között vezetett, így gyönyörködtünk a tájban, kitartásunk eredményeként pedig elértük az első sziklaalakzatot. Tetején csodás panoráma és vad széllökések fogadtak.

Kerestünk egy szélárnyékosabb helyet és épp enni kezdtünk volna, amikor az előbbi futó ránk mosolygott, és elhaladt mellettünk ellenkező irányba.
Vadárvácska csokrok, kankalin és kutyatej járul hozzá az erdei romantikához.
Étkezés után szikláról sziklára haladtunk, mindegyik tetejét engedelmesen megmásztuk, csodálkozó "hűha" kiáltásokkal konstatáltuk az egyre pompázatosabb látványt, elképzeltük, milyen lehet napsütésben, esetleg naplementekor. Egyszer fel kell ide jönni olyankor is!
A gerincen vezető ösvényen sétáltunk, jobbról hatalmas andezit sziklatömbök, balról meredek hegyoldal, óvatosan kapaszkodtunk a fákba, ha el akart haladni mellettünk valaki. Például az előbb említett futó.  Kicsit csodálkoztunk: egyszer feljött, kétszer lement?
A táj vadregényes hangulatát még a viszonylag nagy számú kiránduló és a rossz idő sem csökkentette.
A fűszálakon vízcseppek hintáztak.

A sziklák sajnos ezen fényviszonyok mellett fotózhatatlannak bizonyultak, ezzel szemben a kidőlt fák gyökerei, a kiszáradt fák és a virágzó lombkoronák kontrasztja magával ragadott.


A Prédikálószék felé egyenesen belesétáltunk a felhőbe. (Váratlanul felbukkant a rejtélyes futó - megint lefelé, de már nem is töprengtünk a csodán, ilyen vádlival minden lehetséges!) A ködös erdő, a talajt borító keltikeszőnyeg misztikus hangulatot kölcsönzött a tájnak.
Elcsendesedve lépegettünk. A szél belekapaszkodott a kapucninkba, mintha megpróbálna eltéríteni célunktól, mi azért vetettünk egy pillantást a Prédikálószék tetejéről az U alakba görbülő Dunára. 
Innen visszafelé vettük az irányt. Jó lett volna ismerni a térképjelzéseket, így út helyett egy vízmosásban találtuk magunkat, hatalmas mohos sziklatömbök között ereszkedtünk lefelé a Vadálló-kövek völgyében.

Égig érő vén fák figyelték léptünket, óvtak minket a széltől.  Az évek során felgyülemlett avartömegben térdig süppedtünk, láthatatlan kövek mozdultak meg a talpunk alatt.
A vízmosás időszakos folyma kígyózó sorba rendezte a faleveleket.
Mire leértünk átmelegedtünk, valamint combizomzatunk jelentősen gyarapodott. Innen a Szőke-forrás völgye festői turistaútján jutottunk vissza Dömösre.

2016. április 3., vasárnap

Hegyestű

8 millió évvel ezelőtt a Balaton-felvidék mélye izzott és fortyogott, a forró láva sok helyen a felszínre tört. 
A mai Hegyestű is egy ilyen vulkáni kúp volt egykoron. A tűzhányó kráterében fortyogó lávatóból tűzszökőkutak csaptak az ég felé. A belső forró olvadék a hűlő felszín repedésein a felszínre tört. A vörösen izzó kőzetolvadék, a bazaltláva látványos, fonatos lávafelszínt alkotott. Egy idő után teljesen kihűlt a lávató, s sötét bazalt lávadugóként dermedt meg a vulkán kürtőjében. A hűlés folyamán zsugorodó olvadék megszilárdult, szabályos függőleges repedéshálózat  járta át, ezek mentén alakult ki a jellegzetes oszlopos elválású bazalt. 
Az elmúlt évmilliók során a szél és az eső elhordta a kráter körüli salakkúpot, a lávató kemény bazaltsziklái azonban ellenálltak a külső erőknek.  ekkor nyerte el a Hegyestű a ma is ismert jellegzetes alakját.  

Az 1960-as évekig folytatott kőbányászat tette lehetővé, hogy belelássunk az egykor fortyogó lávató mélyébe.




Virágok a bazaltorgonák között: fent: augusztusban a sárga hagyma, márciusban: daravirág.