2019. február 28., csütörtök

Tarka sáfrány

A nősziromfélék  családjába tartozó kis növény már februárban nyílik, s annyira apró, hogy alig vetem észre a száraz, tavalyi fű között. Alig 5 cm volt, bár a leírások szerint akár 10-20 cm-es méretet is elérheti. A fagyos idő miatt a legtöbb példány dermedten feküdt a talajon, alig találtam 1-2 felfelé törő virágot. Kinyílva pedig csak ezt az egyetlen tövet sikerült meglelnem, aminek már csak azért is nagyon örültem, mert nem lakott a szomszédjában senki, így kényelmesen fotózhattam. 
A különleges, csíkos mintázatú kis krókuszfélét akác és göcsörtös törzsű tölgyesekkel körbezárt homokos talajú mezőkön találtam meg, az alföld szélén. 

Fejest ugorva a tavaszba





2019. február 23., szombat

Tavaszváró virágokkal

kikeleti hóvirág

erdei kutyatej

téltemető
ligeti csillagvirág
kisvirágú hunyor
tarka sáfrány

téli jázmin

2019. február 17., vasárnap

Bükkös


Égig érő fák tánca


Ördögi hely vagy elbűvölően romantikus bakonyi szurdok?

Cseszneki várhegy lábánál, a Vasút utca végénél egy kedves kis híd vezet át a falu házaitól a Kőmosó szurdokba, ahol két éve már via ferrata úton hódítottuk meg a sziklákat. Most is megcsodáltam a vízesést, mely három kis tavacskát is vájt a sziklába, miközben 10 méter magasból ömlik alá. Valójában a patak éppen csak csordogál, annyira kevés benne a víz. 
A patakmederben haladva 10 perc alatt értem el a szurdok végét, innen keskeny erdei ösvény vezet körbe a várhegy lábánál, egészen a falu temetőjéig, ahol a főúton átvágva rátérhetem a piros jelzésre. A jelzés kezdetben szántóföldek mellett halad, még vetettem egy utolsó pillantást az egykor büszkén magasodó vár romjaira, majd beértem egy szép, de - így télidőn mindenesetre - kevéssé izgalmas bükk erdőbe. Hatalmas traktorkerekek gyötörte, sártól cuppogó úton bukdácsolva haladva értem el 2-3 km múlva a barátságosabb erdei ösvényt.  A sűrű bozót közül egy helyen váratlanul egy szarvastehén ugrott fel és sietve  távozott az ellentétes irányba. 
Az erdő egy pontján narancssárga műanyag szalagokkal volt körbekerítve az erdő, és az elkerített rész mögül változatos trillájú hangos madárcsicsergés kísért az úton. Mintha kijelöltek volna az erdőben egy madárdaloló helyet, és kitették volna a táblát: csicseregni csak itt lehet! A környék összes madara engedelmesen össze is gyűlt és egyszerre zendített rá. A magas hangú gyors trillák, félénk pittyegések, változatos füttyök közé néha méltóságteljes huhogás és mély károgásszerű hang is vegyült. Percekig csak álltam és sehogy sem akartam elhagyni a helyet!
Végül rászántam magam és jobbra élesen visszakanyarodó piros jelzést követve elértem az Ördögárok kiszáradt medrét.  A köveken lépdelve az árok pereme combközépig ért, tehát nagy esőzések idején sok víz lehet ebben a folyóban. Ahogy haladtam egyre feljebb, a víz is előkerült, hatalmas, mohos sziklákat kerülgetve hol kis tóvá szélesedett, hol nekiiramodva alázúdult egy sziklapadról a mélybe. A ragyogó napsütésben csodaszép látványt nyújtotta völgy. 
___________________________A  kétoldalt meredező hegyoldalak lépten-nyomon a fehéren világító sziklatömbökből sötétlő nyílásokkal csábítottak a magasba. A  Bakony eme részén csaknem ötven rövidebb barlangot tartanak nyilván, de a harmadik után már nem volt kedvem többé újra megmászni a meglehetősen meredek oda vezető utat. 

Az út amúgy sem mondható sétagaloppnak. A patakot számtalan helyen keresztezi a jelzés, ilyenkor köveken, letört ágakon egyensúlyozva lehetett száraz lábal átjutni a túlsó partra. Néhol pedig ilyen hatalmas sziklatömbökön tehettem próbára ügyességemet. Inkább átmásztam rajtuk, minthogy megkerülve  újra meredek lejtőn kapaszkodjak felfelé. 
Váratlanul egy róka szaladt át előttem az úton. Mikor észrevett, irányt váltott és pillanatok alatt a hegy tetején termett, ahol egy sziklaperemről kíváncsian nézett felém: ez meg miféle szerzet? Miután konstatálta, hogy tuti nem veszem üldözőbe, megnyugodva továbbállt. 

Majd újra megszelídül a táj, és a csendesen csobogó patak partján gyönyörködhettem az év első hóvirágaiban, illetve számtalan páfrányfélét is felfedeztem. 
 
Az út elején még bántam, hogy téli öltözetben indultam neki a túrának. A meleg tavaszias nap hamar lecsalogatta rólam a kabátot, de most mégis jólesett visszaöltözni. A sziklafalak között legalább 5-8 fokkal volt hűvösebb a levegő.

Az Ördög-gátnál sem volt  könnyű az átkelés. Némi sziklába szerelt vaslánc segíti a mászást.
Újabb vízesés, újabb kihívás! Ezeket a sziklákat elhagyva kiszélesedik a szurdok, eltűnnek a hatalmas sziklafalak.
Hamarosan jobbra rátérhetem a zöld jelzésre, ami visszavezet a kiindulási pontomhoz. Egy pihenőnél a zöld jelzésről letértem a piros keresztre, ami később becsatlakozik a piros jelzésbe. Arra azonban csak itthon jöttem rá, hogy így lemaradtam a Kő-árokról, ami a leírások szerint szintén egy látványos pontja lett volna a túrának, úgyhogy érdemes a zöldön végigmenni a várig. 
Az út során nem kellett leküzdeni nagy szintkülönbségeket (leszámítva a barlangokat), mégis megmozgattam az összes izmomat, csodaszép látványban, kellemes erő és ügyességpróbában volt részem ezen a 16 km-es túrán. 

2019. február 15., péntek

Amikor a köd rajzolni tud

A házak között langyos szellő kergette köd gomolygott. Az erdőben néma csend fogadott, áhítattal lépkedtem felfelé az úton. Az itt-ott még jeges tetejű ösvényen csúszkált a bakancsom, inkább a sárba lépkedve cuppogtam tovább. Meglepetésemre óvatos madárfütty csengett végig a  hangtalan fák között. A kilátónál fehér  vonalakat rajzolt a fűre fagyott köd, izgalmas kontrasztot alkotva a világító zöld mohás sziklákkal. 
A kilátó tetején a szél süvöltött a fülembe, fagyos kezeim meredten szorongatták a fényképezőt.  A   ködből égnek meredő gallyakkal szép mintákat rajzolt "jeges kezével a zúzmara". 


2019. február 10., vasárnap

Érd természeti kincsei - növények

Ezen az oldalon Érd környékén nyíló virágos növényeket gyűjtöm össze. Az előző években már többet megtaláltam közülük, idén a hiányzókkal szeretném pótolni a listát.

A Sulinet Települések értékei oldalán találtam egy rendkívül részletes és alapos leírást a környék flórájáról, ez alapján állítottam össze az alábbi listát. A leírás négy nagy területtel foglalkozik, ebből én a Kakukk-hegyen, a Sánc-hegyen, Érdi-szigeten és a Fundoklia-völgyben található növények felkutatását és lefotózását tűztem ki célul.
Miért is olyan különleges a Sánc-hegy és a Kakukk-hegy?
"A Sánc-hegy morfológiája egyedülállóan változatos a természetes (lejtő, magaspart, völgyek, kisebb völgyrendszerek, mélyút, plató) és épített alakzatok (sánc, tumulusok) egyidejű jelenléte következtében, amelyhez hasonló kiterjedésű és formagazdagságú lösznövényzet borította táj az Észak-és Közép-Mezőföldön nem található." Forrás: Érd-Százhalombatta növényzeti térkép
Némelyik növényt könnyű volt megtalálni, de nagyon sokat úgy kellett utánaolvasni, kérdezni, kutatni az egyes területeken. Izgalmas volt számomra egy a nyomozás!  Egyéb növények alatt lapulva, eldugott, járatlan, nehezen megközelíthető helyeken találtam rá némelyikre. Sokszor csak a szerencsén múlt, hogy megláttam, egy hét múltával mér elvirágzott volna, és talán észre sem veszem a sok növény között.
A beazonosítás is nehézséget okozott sokszor, ebben segítségemre volt a Növényhatározó természetjáróknak facebook csoport.
Teljesen laikusként nagyon sokat tanultam a növényekről és a terület élővilágáról, sőt úgy általában a természetről.
Lehetséges, hogy egyes növények meghatározása nem sikerült pontosan, sőt akár még téves meghatározások is lehetnek. Kérem, nézzétek ezt le nekem, csak egy műkedvelő növényfotós vagyok, sokszor még azt is nehéz megtalálni, hogy milyen határozójegyek alaján tudják majd a többiek képről beazonosítani a megtalált  példányt. Bármilyen kiegészítést, észrevételt, módosítást szívesen veszek!

Íme a növények ABC sorrendben

apró nőszirom (Iris pumila), Sánc-hegyFundoklia

sárga vagy lila virágú

aranyfürt (Aster linosyris), Kakukk-hegy, Fundoklia
aranyfürt (Aster linosyris)

árlevelű len (Linum tenuifolium), Fundoklia, Kakukk-hegy
árlevelű len (Linum tenuifolium) árlevelű len (Linum tenuifolium)

árvalányhaj fajok (Stipa sp.) Kakukk-hegy, Fundoklia, Sánc-hegy

kunkorodó árvalányhaj (Stipa capillata) , Kakukk-hegy 


bakfű, vagy orvosi tisztesfű , Sánc-hegy

 

bálványfa (Ailanthus altissima) , Sánc-hegy

bársonyos kakukkszegfű 

bérci here (Trifolium rubens) , Kakukk-hegy

bérci here (Trifolium rubens)

bíbor sallangvirág (Himantoglossum caprinum) 

Fokozottan védett,  a magyar flóra egyik igazi kincse., Kakukk-hegy
Július közepén nyílik.
Néhány évvel ezelőtt Janka-sallangvirágra keresztelték a 19. századi magyar botanikus kutatóról, Janka Viktorról.

bíboros korbor (Orchis purpurea), 

Kakukk-hegy, Fundoklia
bíboros korbor (Orchis purpurea)   bíboros korbor (Orchis purpurea)

bódító baraboly (Chaerophyllum temulum), Érdi-sziget


bogláros szellőrózsa (Anemona ranunculoides) Érdi-sziget, Fundoklia

bogláros szellőrózsa (Anemona ranunculoides) bogláros szellőrózsa (Anemona ranunculoides)

borostyánlevelű veronika (Veronica hederifolia) , Érdi-sziget

borzas füzike (Epilobium hirsutum), Érdi-sziget

borzas vértő (Onosma visianii), Fundoklia

borzas vértő (Onosma visianii)

bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon), Fundoklia, Sánc-hegy

bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon)

csikófark (Ephedra distachya), Sánc-hegy

Magyarországon homok-lösz- és dolomitsziklagyepekben élő igen ritka fokozottan védett melegkori reliktumnövény.

csikófark (Ephedra distachya)csikófark (Ephedra distachya)

csikófark (Ephedra distachya)


harangvirágok

baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia),  Kakukk-hegyFundoklia

baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)  baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)
pongyola harangvirág (Campanula sibirica)., Fundoklia
olasz harangvirág (Campanula bononiensis). ., Kakukk-hegy, Fundoklia
csomós harangvirág (Campanula glomerata), Kakukk-hegy, Fundoklia
csomós harangvirág (Campanula glomerata)csomós harangvirág (Campanula glomerata)
kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia), Fundoklia
kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia) kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia)

deres szádorgó (Orobanche caesia) Sánc-hegy

Az osztrák üröm a gazdanövénye a mindeddig hazánkból kipusztultnak vélt lilavirágú fehéren gyapjas szárú növényritkaságnak.  A deres szádorgó egyetlen hazai jelenleg ismert élőhelye az érdi sánc.
deres szádorgó

dudafürt (Colutea arborescens), Kakukk-hegy

dudafürt (Colutea arborescens)

ékes vasvirág (Xeranthemum annuum)., Fundoklia, Sánc hegy


erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coerulem), Kakukk-hegy

erdei gyöngyköles (Lithospermum purpureo-coerulem)

erdei iszalag (Clematis vitalba) , Kakukk-hegy, Sánc-hegy



erdei szálkaperje(Brachypodium sylvaticum), Érdi-sziget

erdei varázslófű (Circaea lutetiana), Érdi-sziget

ernyős hölgymál (Hieracium umbellatum), Kakukk-hegy

ernyős hölgymál


falgyom (Parietaria officinalis), Érdi-sziget



fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius ssp. albidus)., Fundoklia

fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius ssp. albidus) fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius ssp. albidus)

fekete kökörcsin (P. pratensis ssp. nigricans) , Fundoklia 

fekete kökörcsin (P. pratensis ssp. nigricans) fekete kökörcsin (P. pratensis ssp. nigricans)

fekete nadálytő (Symphytum officinale), Érdi-sziget

fekete nadálytő (Symphytum officinale)fekete nadálytő


foltos bürök (Conium maculatum), Sánc-hegy

foltos véreslapu (Hippochoeris maculata), Kakukk-hegy

fürtös gyöngyike (Muscari neglectum), Fundoklia

fürtös gyöngyike (Muscari neglectum) fürtös gyöngyike (Muscari neglectum)

ágas homokliliom (Anthericum ramosum), Kakukk-hegy, Fundoklia

fürtös homokliliom

fűz-nyár puhafaligetek (Salicetum albae fragilis) , Érdi-sziget


galambvirág (Isopyrum). Fundoklia

galambvirág (Isopyrum) galambvirág (Isopyrum)

gubóvirágok (Globularia punctata)., Fundoklia

gubóvirágok (Globularia punctata) gubóvirágok (Globularia punctata)

gyöngyvirág (Convallaria majalis)., Fundoklia, Érdi-sziget

gyöngyvirág (Convallaria majalis)

csillagőszirózsa (Aster amellus)., Kakukk-hegy, Sánc-hegy

csillagőszirózsa

hegyi gamandor (Teucrium montanum). , Fundoklia


hegyi len (L. austriacum), Fundoklia

hegyi len (L. austriacum) hegyi len (L. austriacum)

hegyi ternye (Alyssummontanum), Fundoklia

hegyi ternye (Alyssummontanum)

heverő seprőfű (kochia Postrata), Sánc-hegy

peremizs

hengeresfészkű peremizs (Inula germanica)., Sánc-hegy
kardlevelű peremizs (Inula ensifolia) , Kakukk-hegySánc-hegyFundoklia

selymes peremizs (I. oculus-christi), Sánc-hegyKakukk-hegy
selymes peremizs

selymes peremizs

homoki baltacim (Onobrychis arenaria) , Kakukk-hegy

homoki pimpó (Potentilla arenaria) ,  Kakukk-hegy, Fundoklia

homoki pimpó (Potentilla arenaria) homoki pimpó (Potentilla arenaria)

homoki pimpó (Potentilla arenaria)

horgas bogáncs (Carduus hamulosus), Sánc-hegy, Kakukk-hegy


hosszú szárú hangyabogáncs (Jurinea mollis)., Fundoklia

hosszú szárú hangyabogáncs (Jurinea mollis)  hosszú szárú hangyabogáncs (Jurinea mollis)

húsos som (Cornus mas), Fundoklia

húsos som (Cornus mas) húsos som (Cornus mas)

illatos ibolya (Viola odorata),  Kakukk-hegy

illatos ibolya (Viola odorata)  illatos ibolya (Viola odorata)

István király-szegfű (Dianthus pontederae ssp. regis-stephani),  Fundoklia

István király-szegfű (Dianthus pontederae ssp. regis-stephani)

István király-szegfű (Dianthus pontederae ssp. regis-stephani)

jajrózsa (Rosa spinosissima), Kakukk-hegy

jajrózsa (Rosa spinosissima)

kakukkfű (Thymus), Fundoklia

kakukkfű (Thymus)   kakukkfű

kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus) , Fundoklia

fehér szamárkenyér (Echinops  sphaerocephalus), Fundoklia

kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus)kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus)

kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus)

kígyószisz (Echium)., Fundoklia

kígyószisz   kígyószisz (Echium).


kis tyúktaréj (Gagea pusilla), Fundoklia
kis tyúktaréj (Gagea pusilla)

kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum),  Fundoklia

kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum)

kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum)

koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris) , Fundoklia, Kakukk-hegy, Sánc-hegy

koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris) koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris)

komló (Humulus lupulus) , Sánc-hegy

kónya sárma (Ornithogakum boucheanum) , Sánc-hegy

kónya sárma (Ornithogakum boucheanum)


ködvirág (Erophila verna), Fundoklia
február-május

molyhos napvirág (Helianthemum ovatum) , Fundoklia

molyhos napvirág (Helianthemum ovatum) molyhos napvirág (Helianthemum ovatum)


lappangó sás (Carex humilis), Fundoklia

lappangó sás (Carex humilis)lappangó sás (Carex humilis).

lapos zabfű (Helictotrichon praeustum), Kakukk-hegy

lapos zabfű

 leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), Fundoklia

leánykökörcsin (Pulsatilla grandis)

ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), Érdi-sziget


ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)  ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) 


ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)
  
ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)

ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis)

zsálya

ligeti zsálya (Salvia nemorosa), Kakukk-hegy, Sánc-hegy
osztrák zsálya (Salvia austriaca), Fundoklia, Kakukk-hegy
örvös zsálya (Salvia verticillata), Kakukk-hegyritka rózsaszínű példánya is él itt., Fundoklia, Kakukk-hegy
mezei zsálya (S. pratensis)  aromás illatú gyógynövény. Szinte állandó kísérője az árvalányhajaknak.
zsálya  zsálya

zsálya

zsálya

macskafarkú veronika (Veronica spicata) , Kakukk-hegy

macskafarkú veronika (Veronica spicata)


macskahere (Phlomis tuberosa), Sánc-hegyKakukk-hegy

Állítólag az érdi populáció az ország egyik legszebb állománya.
macskahere   macskahere


macskamenta (Nepetea pannonica), Sánc-hegy

magyar cickafark (Achillea pannonica), Kakukk-hegy



magyar gurgolya (Seseli leucospermum), Fundoklia

magyar gurgolya

magyar repcsény (Erysium odoratum), Fundoklia


magyar szegfű (Dianthus pontederae) ,  Fundoklia

magyar szegfű (Dianthus pontederae)   magyar szegfű (Dianthus pontederae)


mezei iringó (Eryngium campestre)., Fundoklia

mezei iringó

mocsári kutyatej (Euphorbia palustris) , Érdi-sziget

Megőrzése kiemelkedően fontos természetvédelmi feladat.
mocsári kutyatej (Euphorbia palustris)   mocsári kutyatej (Euphorbia palustris)

mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) , Érdi-sziget

mocsári nőszirom (Iris pseudacorus)   mocsári nőszirom (Iris pseudacorus)

mocsári tisztesfű (Stachys palustris), Érdi-sziget

mocsári aggófű (Senecio palustris), Érdi-sziget

mogyoróbokrok (Corylus avellana), Fundoklia

mogyoróbokrok (Corylus avellana)

molyhos sás (Carex tomentosa) , Kakukk-hegy

molyhos sás (Carex tomentosa) molyhos sás (Carex tomentosa)

nagy csalán (Urtica dioica), Érdi-sziget

nagy csalán (Urtica dioica)

nagy pacsirtafű (Polygala major), Fundoklia

nagy pacsirtafű (Polygala major)


nagyezerjófű(Dictamnus albus) , FundokliaKakukk-hegy

Szélcsendes meleg időben olyan erős lehet a kipárolgása hogy egy szál gyufával lángra lobbantható a növény körüli citromillatú gázfelhő.
nagyezerjófű(Dictamnus albus) 

nagyezerjófű(Dictamnus albus)nagyezerjófű(Dictamnus albus)

nagytermetű szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), Kakukk-hegy

nagyvirágú méhfű ((Melissa officinalis)
nagyvirágú méhfű ((Melissa officinalis)


naprózsa (Fumana procumbens) , Fundoklia

naprózsa naprózsa

nyári tőzike (Leucojum aestivum),  Érdi-sziget

Az itt viruló nyári tőzikék az ország egyik legszebb és legnagyobb ilyen állományát képezik
nyári tőzike (Leucojum aestivum)  nyári tőzike (Leucojum aestivum)


nyúlánk madártej (Ornithogalum pyramidale) , Kakukk-hegy


odvas keltike (Corydalis cava), Fundoklia, Érdi-sziget magasság 1

odvas keltike (Corydalis cava)  odvas keltike (Corydalis cava)

odvas keltike (Corydalis cava)

orvosi macskagyökér (Valeriana officinalis) , Érdi-sziget

orvosi macskagyökér

ostorménfa (Viburnum lantana) , Kakukk-hegy

osztrák pozdor (Scorzonera austriaca), Fundoklia

osztrák pozdor (Scorzonera austriaca) osztrák pozdor (Scorzonera austriaca)

ördögszem 

szürkés ördögszem (S. canescens)., Fundoklia
vajszínű ördögszem (Scabiosa ochroleuca), Fundoklia
Ördögszem  Ördögszem

őszi kikerics  (Colchicum autumnale), Érdi-sziget

őszi kikerics  (Colchicum autumnale)


őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) , Érdi-sziget


pannon borkóró (Thalictrum minus), Sánc-hegy, Fundoklia


pannon kutyatej (Euphorbia pannonica), Kakukk-hegy, Sánc-hegy

pannon kutyatej (Euphorbia pannonica)

pannon madárbirs (Cotoneaster matrensis)., Kakukk-hegy

közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria) , Kakukk-hegy szélesség 1

közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria)  közönséges méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria)
a második  képen árvalányhajak között látható. 

parlagi rózsa (Rosa gallica) , Kakukk-hegy 

 

pásztortáska(Capsella bursa-pastoris)., Sánc-hegy


pézsmahagyma (Allium moschatum), Fundoklia

pézsmahagyma (Allium moschatum)



pusztai meténg (Vinca herbacea), Fundoklia

pusztai meténg (Vinca herbacea) pusztai meténg (Vinca herbacea)

ragadós galaj (Galium aparine) , Érdi-sziget

ragadós galaj (Galium aparine)

rekettyelevelű gyújtoványfű (L. genistifolia), Fundoklia

keskenylevelű gyújtoványfű (L. angustissima), Fundoklia

gyújtoványfű

réti iszalag (Clematis integrifolia) Érdi-sziget

réti iszalag (Clematis integrifolia) réti iszalag (Clematis integrifolia)

réti füzény (Lythrum salicaria), Érdi-sziget

réti füzény (Lythrum salicaria)réti füzény (Lythrum salicaria)

Sadler (budai)  imola (Centaurea sadleriana), Kakukk-hegy

Sadler (budai)  imola (Centaurea sadleriana),

salátaboglárka (Ficaria verna), Érdi-sziget

salátaboglárka (Ficaria verna) salátaboglárka (Ficaria verna)

sárga hagyma (Allium flavum), Fundoklia

sárga hagyma (Allium flavum) sárga hagyma

sárga len (Linum flavum), Kakukk-hegy, Fundoklia

sárga lensárga len



sárgás sás (Carex michelii) , Kakukk-hegy

sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), Kakukk-hegy, Sánc-hegy

sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys)

sátorozó margitvirág (Chrysantemum. corymbosum) , Kakukk-hegy

sátorozó margitvirág

selymes boglárka (Ranunculus illyricus), Fundoklia

selymes boglárka

selymes dárdahere (Dorycnium germanicum) , Kakukk-hegy

siska nádtippan (Calamagrostis epigeios), Sánc-hegy, Kakukk-hegy

salamonpecsét 

soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum) , Kakukk-hegy, Fundoklia
széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium), Fundoklia
salamonpecsét salamonpecsét


sokvirágú boglárka (Ranunculus polyanthemos) , Kakukk-hegy

sugaras zsoltina (Serratula radiata), Fundoklia, Kakukk-hegy

sugaras zsoltina

szártalan kankalin, Fundoklia
szirtőr (Hornungia petraea), Fundoklia

szurokfű (Origanum vulgare), Kakukk-hegy


szúrós szederindák (Rubus sp.) , Kakukk-hegy

szürke galaj (Galium glaucum), Kakukk-hegy

szürke galaj

szürke napvirág (Helianthemum canum), Fundoklia

üröm

fehér üröm (A. alba), Kakukk-hegy
mezei üröm (Artemisia campestris), Kakukk-hegy
pontusi üröm(Artemisia pontica) , Kakukk-hegy

A különböző fajták beazonosításával meg sem próbálkozom, kép alapján sem kérek segítséget, számomra ezek annyira egyformák.

üröm

tarka nőszirom (Iris variegata), Fundoklia

tarka nőszirom (Iris variegata) tarka nőszirom (Iris variegata) 
tarka nőszirom (Iris variegata)

tavaszi hérics (Adonis vernalis) , Kakukk-hegy, Fundoklia

tavaszi hérics (Adonis vernalis) tavaszi hérics (Adonis vernalis)

tavaszi kankalin (Primula veris), Kakukk-hegy, Fundoklia

tavaszi kankalin (Primula veris)tavaszi kankalin (Primula veris)

turbánliliom (Lilium martagon), Fundoklia

turbánliliom (Lilium martagon)turbánliliom (Lilium martagon)

varjúháj (Sedum sexangulare S. acre). , Fundoklia Kakukk-hegy

varjúháj (Sedum maximum)

kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis),  Érdi-sziget

kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)
  
kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)

üstökös gyöngyike (Muscari comosum), Sánc-hegy


vetővirág (Sternbergia colchiciflora), Fundoklia

veresgyűrű som (Cornus sanguinea) ,Kakukk-hegy

vérehulló fecskefű(Chelidonium majus), Érdi-sziget

vérehulló fecskefű(Chelidonium majus) vérehulló fecskefű(Chelidonium majus)

zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium), Érdi-sziget

zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium)

zanót

buglyos zanót (Cytisus austriacus) és selymes zanót (Cytisus ratisbonenesis)
Kakukk-hegy
zanót zanót

zanót









 zöldike(Coeloglossum viride), Kakukk-hegy

Lehetséges, hogy egyes növények meghatározása nem sikerült pontosan, sőt akár még téves meghatározások is lehetnek. Kérem, nézzétek ezt le nekem, csak egy műkedvelő növényfotós vagyok, sokszor még azt is nehéz megtalálni, hogy milyen határozójegyek alaján tudják majd a többiek képről beazonosítani a megtalált  példányt. Bármilyen kiegészítést, észrevételt, módosítást szívesen veszek!