2019. április 29., hétfő

Április a csáfordi erdőben


A véletlen úgy hozta, hogy viszonylag rövid kitérővel tudunk egy pillantást vetni Csáfordjánosfán a tőzikés erdőre, ahol tavasszal fehér virágszőnyeg borítja az erdő alját. Szeretek visszajárni az erdőkbe, hegyekbe, folyókhoz az év különböző szakaszaiban és megfigyelni, hogy változik a természet, hisz az életben csak egyetlen biztos van: a változás.  
A tanösvény többször is átvezet vízfolyások fölött. Így mutat alig másfél hónapnyi különbség a természetben:
 
Mindig megnyugtat az, hogy annyira más lett minden, és mégis ugyanaz és ez így rendjén van. A megváltozott állapot is jó és csodálatos, ami szép volt elmúlt, és helyére jött valami másfajta szépség, aminek a mélyén mégis ott van az a régi.  Jó látni, hogy bár elmúlt a pompás fehér takaró, a csodás jázminillat is az emlékeimben él már csak, az erdő mégis gyönyörű, tele van élettel, madárdalt visszhangoznak a fák, burjánzik a növényzet. A fák lombja bezárult, az erdőben titokzatos félhomály honolt. 
Lábunkra ragadós galaj tapadt lépteink mentén, réti boglárka sárga virágait ringatta a lágy szellő a hosszú szárak végén. 
Sok helyen még megtaláltuk a tőzikék leveleit, és terméseit is. 
A réteken hamarosan virágzik a szibériai nőszirom. Elvileg agárkosbort is kellett volna találnunk, azt nem láttunk, ínfüvet viszont annál többet.
 

Geometria



Macska

Gömbölyödő hát, ugrásra kész lábak, gyanakodón figyelő tekintet. Mikor a kerekeskút másik oldalára átmentem, kissé megnyugodott, majd bájos kecsességgel figyelt a lécek közül, biztonságos távolból.  

2019. április 24., szerda

Nemesnyár a Beliczay-szigeten

A XIII. század elején Amerikából egy új nyárfajtát telepítettek Magyarországra. Az amerikai és az európai feketenyár spontán kereszteződéséből létrejött hibridek néhány egyedénél azt tapasztalták, hogy a gyorsabban nőnek, jobb alaki tulajdonsággal rendelkeznek, mint elődeik. Ezek után került sor ezen egyedek vegetatív, dugványozással történő szaporítására, telepítésére. A további nemesítések során egyre nagyobb és nagyobb területeken került sor az új hibridek telepítésére. Ezeket a fákat hívjuk nemesnyárnak, vagy kanadai nyárnak. 
A nemsnyár csemeték szaporítása dugványozással történik. Egyéves, ujjnyi vastag hajtásról kb 15 cm-es darabokat vágnak, s tavasszal a talajba szúrják. Egy év alatt 1,5-2 méteres fácska lesz belőle, melyet lombhullatás után emelnek ki a földből és ültetik ki végső élőhelyére. (ld. fenti kép) A fenti kép előterében láthatóak az ősszel kiültetett leveleket hozó vesszők, a háttérben már többéves fák fehér kérgei világítanak.
A nemesnyár ültetése  szabályos, tág hálózatokban történik, ezáltal könnyebb a fiatal csemeték intenzív ápolása és metszése is.
Ezeken a képeken 2-4 éves fácskák sorakoznak szép rendben.
A nemesnyár faállományok igen gyors növekedésűek. mezőgazdasági termesztésben a vágásforduló mindössze 10 év, holott ez erdei környezetben 18-25 év közé tehető.
6 év körüli erdő az év különböző szakaszaiban


A nemesnyárak faanyaga teljes egészében ipari felhasználásra kerül. Készül belőle minőségtől függően bútorfurnér, raklap, papír és forgácslap. 
10 év alatt a fák elérik a 25-30 méteres magasságot, és a 30-40-cm-es mellmagassági átmérőt. 

A véghasználatot követően teljes talaj előkészítés kerül végrehajtásra. Speciális gépekkel a fák tuskóit kifúrják, a a földet ekével, nehéztárcsával forgatják. 
A szigeten már tanúja voltam az elmúlt 6 évben egy ilyen teljes talaj előkészítésben. Erről a területről szinte teljesen eltűnt a gyönyörű, kék virágú réti iszalag, jelentősen csökkent a csillagvirág, hóvirág állomány is. A feldúlt területek helyére telepítették következő években a bejegyzésben látható fácskákat. és ez csak az, amit én laikus szabad szemmel észrevettem. Ez a fagazdálkodás ára. 

A szöveg forrása:  Beliczay-sziget tanösvényének tájékoztató táblája. 

2019. április 23., kedd

Panorámatúra Nagyírtáspuszta körül

Ezt az utat már jó pár hónapja kigondoltam. Napfényes időt, hófödte fákat képzeltem hozzá. Télen jártam is odafönt, igazi ítéletidő volt, a ködtől épp csak az orrom előtt álló zúzmarás fákat láttam. Úgy is gyönyörű volt, csak elsősorban a panorámára lettem volna kíváncsi.  A csúszós fagyos lejtők miatt örültem, hogy az első csúcsra felértem, a hegyetetőn süvítő a jeges szél pedig hamar meggyőzött arról, hogy  visszafelé vegyem az irányt.
Továbbra is maradt az ábrándozás, most már  zsendülő tavaszi lombokkal teli hegyoldalak látványa sejlett fel lelki szemeim előtt.
Így hát a húsvéti jó időn felbuzdulva nekiindultam a hegyeknek. Reggel ragyogó napsütésre ébredtem, viszont mire elhagytam Kóspallagot és a Kisinóci-rétnél leparkoltam az autót, összefüggő szürke felhő takarta az eget és hideg szél figyelmeztetett arra, hogy jó lett volna, ha hozok kabátot is. 
No mindegy, majd felfelé kimelegszem. 
A zöld jelzésen az Érsek-tisztás felé vettem az irányt. Az erdei út végig a Szent Orbán hotelhez vezető aszfaltút mellett halad, többször átszeli azt. Elvileg erre a műútra csak az hajthat be, aki a szálló vendége, de ezt rajtam kívül úgy tűnik senki sem vette komolyan, folyamatosan hallatszott az elhaladó autók zaja. Ez némiképp rontotta a vadregény illúziót, bár a turistautat több helyen letört faágak, kivágott fiatal csemeték foglalták el, ezeken kellett átküzdenem magam. Az ösvényt az ínfű kék virágai szegélyezték, gyönyörködtem hát az erdő szépségében és haladtam felfelé.
Hamarosan egy kis mocsárhoz érkeztem. A fák alatt alig lehet észrevenni, és fotón is elég nehéz visszaadni azt, ami ott fogadott. Egy ilyen mocsár egyébként sem nagyon látványos, még jó fényviszonyok között sem.

Apróra fel kell fedezni minden részletét. A zöldellő békalencsét, a selymes friss színű sás zsombékokat, a sárgálló a mocsári gólyahírt,  páfrányok kunkorodó kis végeit, az aranyveselke sárga levelecskéit.
Nyílt vízfelület alig volt látható, sár vette körül, de azért megközelítettem, amennyire lehetett. Észrevettem egy kidőlt fát, amely egyenest a mocsár közepébe vezetett, végigegyensúlyoztam rajta, s ott álltam a dagonya közepén, amikor kutyám észrevett és teljes lelkesedéssel rohant felém a láp túlsó oldaláról. Hiába kiabáltam rá, nem állt meg, egyenes belevetette magát az iszapos vízbe, majd hasig süllyedt benne. Azon gondolkoztam, hogy fogom onnan kihúzni - mégsem hagyhatom meg az utókor számára őskövületnek - amikor, talán a lendülete, talán a szerencse miatt, végül nagy nehezen kiküzdötte magát onnan. A mocsár közepén szerencsére szilárdabb talajt talált, így már békésen legelgette az ott növő füvet. Észre sem vette, amikor visszalépegettem a fán a partra. Amikor meglátta, hogy odakint vagyok, rövid gondolkodás után ő is a kidőlt fát választotta.
Egész felvillanyozódva haladtam tovább. Az út egyre meredekebbé vált, elhagyva az Érsek-tisztást a kirándulók száma is megnövekedett. Egyenletes tempóban haladtam felfelé, s bár erősen szuszogtam, a szél mégsem hagyta, hogy túlságosan melegem legyen. Kb. egy órás emelkedő után értem el arra a pontra, honnan a zöld háromszög jelzés mutatta az utat a Nagy-Sas-hegy felé.
Itt már igen meredek kaptató következett, göcsörtös tölgyek és hatalmas sziklák között vezetett az út.
A tetejéről megcsodálhattam, ahogy a szemközti fennsíkon az emberek libasorban zarándokolnak a kilátópont felé. Hamarosan én is lejutottam oda, s bár most nem volt köd, mint télen, a látvány valójában fotózhatatlannak bizonyult. A szemközti hegyek lágy vonulatai vettek körbe mindenhonnan, szemközt pedig, a völgyben Kóspallag házai bújtak meg barátságosan a csúcsok között. Az út mentén kankalin, kutyatej és hérics több négyzetméternyi sárga foltjai szakították meg a mező üde zöldjét.
Következő célpontom a Só-hegy volt, ahova újra a zöld jelzés vezetett fel. Itt kell megjegyeznem, hogy panorámatúrát terveztem, csak a szintvonalakat felejtettem el ellenőrizni a térképen. A túra ugyanis nem a gerincen vezet végig, mint mondjuk a Kevélyek esetében, hanem sokkal inkább hasonlít egy hullámvasútra. A csúcsok megmászásához újra és újra le kellett ereszkedni, majd egy rövid, ám igen erőteljes emelkedőn fel kellett mászni az újabb magaslatok meghódítása érdekében. Így hát leereszkedtem a virágos réten, elhaladtam a kankalinok sorfala előtt, s nekivágtam az emelkedőnek.
kankalinos rét
A kaptatón kimelegedtem, a hegytetőn pedig azonnal lehűtött a hideg és erőteljes szél. A látvány azonban igazán fenséges volt, a felhők ellenére is (ld. a nyitó képet).
Mindenfelé virágok:
A Só-hegy növényvilága egész különleges. Itt találtam a legtöbb virágot az utam során: íriszek lilállottak, ösztörüs veronika kis virágai és az erdei gyöngyköles kéklett a fák mentén. Hérics, boglárka, kankalin és legalább háromféle (farkas- , erdei- , színeváltó- ) kutyatej sárgája világított a fűből.  A piros pozdor lila virágját, a sárma és az  olocsány fehérjét alig lehetett észrevenni a  fű között.
A zöld jelzés egész Márianosztráig vezetett volna, de én úgy terveztem, hogy megkerülöm Nagyirtáspusztát és egy körtúra keretében visszatérek az autómhoz. Azért a Kopasz-hegy csúcsára mégis felmásztam, persze megint meredek kaptató és csodás panoráma várt. Egyenest a márianosztrai pálos bazilikára láthatunk rá innen. Az élmény fotózhatatlan, így inkább a csúcson álló keresztről készült képet teszem ide.  
A hegyről lejutva visszafelé tettem meg néhány száz métert, hogy a zöld négyzet jelzésen folytassam az utat. A hullámvasút most lefele vitt, fiatal fák között sétáltam, egész a Füstös-forrásig, ahol felszállhattam volna a kisvasútra, ámde nem tettem, hanem egy romantikus patakvölgyben folytattam az utam egészen a Bezina-rétig.
Itt élesen jobbra kanyarodva hamarosan újra meredek kaptatón vezet a zöld négyzet. Megvallom ekkor már kezdett elegem lenni az emelkedőkből, de nem nagyon volt kiszállás a hullámvasútból - ha haza akartam érni, másznom kellett. Vetettfű nevezetű helynél barátságos réten pihenhetne meg az ember lánya, ha nem lett volna oly kegyetlenül hideg.

Így hát megszemléltem az út mentén a telepített fenyőerdőt és a hagymás fogasír bájos lila virággöbjeit, s  haladtam tovább.
Hamarosan el is jutottam a Szent Orbán Erdei Wellness Hotelhez, ahol pár éve néhány igen drága, ámde kellemes éjszakát töltöttünk édesanyámék aranylakodalmán (megjegyzem akkor zuhogott az eső, a tájból nem sokat láttunk). A kutya sajnos hatalmas lódarázsba lépett, fájdalmasan rázogatta kis mancsait, az eső is eleredt, így az útelágazásnál úgy döntöttem, hogy az 1 km-re rövidebb erdei utat választom visszafelé is az aszfaltút helyett. Sajnos az erdei út eleinte megint csak meredeken felfelé vezetett, de elszántam haladtam.
Kezdett elegem lenni a hidegből, az esőből és az emelkedőből. Elértem az Érsek-tisztást, ahonnan már jó tempóban és egyre vidámabban haladtam az autó felé. Végül 5 és fél  óra pihenő nélküli gyaloglás után kb. 18 km-rel  a lábamban, összesen 658 m szintkülönbséget leküzdve értem vissza az autóhoz, és végre bekapcsolhattam a fűtést és elindulhattam, hogy beszerezzek egy kis csokoládét, amit sajnos nem vittem magammal az útra!

Láprét a Börzsönyben

A lápot egész váratlanul pillantottam meg. Kóspallag helyett véletlen Márianosztra felé kanyarodtam az elágazásban, majd  alig pár száz méter múlva jobb szemem sarkából szúrtam ki az égerest a kanyarban. Vissza is fordultam, le is parkoltam az autót az út szélén. Nekem ezt látnom kell! 
Kiszáradt talajon lépkedtem, méteres fehér szakállas zsombékok tetejéről magas szálfák nyújtózkodtak az ég felé. 
A fák között sás friss hajtásai zöldelltek. 
Kicsit csalódott voltam: vízben álló fákra számítottam, virágzó mocsári növényekre. Úgy látszott erre nem sok esélyem van.  
Aztán egyszerre csak megpillantottam a fák között a vizet. Ennek Dézi is nagyon megörült, mintha az egész autóúton csak arra várt volna, hogy végre húsvét reggelén rohadó, sáros mocsárban illatosíthassa ki magát.
Engem teljesen magával ragadott a látvány, percekig nem tudtam mozdulni. Hallgattam a madarak ezerféle trilláját, a kutya lubickolásának hangjait, a bogarak zümmögését. Aztán a távolban valami sárgát láttam felvillanni a szélben. Csak nem mocsári gólyahír szirmait mozgatja a hideg tavaszi fuvallat? 
Ezek a növények szeretnek nyakig vízbe burkolózni, most azonban szárazon álltak, ezért egész jól meg tudtam közelíteni és a földön hasalva tudtam őket fotózni. 
További vízinövények közül csak a mocsári zsurló kezdeményeket véltem felfedezni és néhány virágzó sás zsombékot.
Az égererdő talán összességében 200 méter hosszú és 100 méter széles volt. Üde kis színfolt az erdő közepén. Nedvesebb időben bizonyára itt gyűlik meg az esővíz, és fél méter mély tavat is képezhet -legalábbis erre következtettem a zsombékok magasságából. Most azonban a fák teljesen szárazon álltak, és csak a fák közötti tisztás egy kis hányadában gyűlt meg a víz. A partján vaddisznó és szarvas lábnyomok tanúskodtak arról, hogy nem csak a kutyám szeret itt fürdőt venni. 
Az erdő alján a gólyahíren kívül még  ibolya virágzott nagy mennyiségben.
 
A zsombékok tetején álló fák tövénél moha és páfrány hozta friss hajtásait. A páfrányok ilyen vidám gubókból tekergetik ki magukat.
Kidőlt fák csonkjain, a víztől védett magasságban az elárasztást kevésbé tűrő növények burjánoznak. Ez a csalán valóságos bokrot képez.

A láperdő közepén, a kis tó szélén megpihentem egy kis időre és felfigyeltem egy mély dudaszerű hangra, melyre időnként egy vékonyabb, de erőteljes bőgés válaszolt. Felváltva hallatszott a kétféle búgás, én pedig mozdulatlanul vártam, hátha feltűnik valami  a fák között, és kiderül, mi vagy ki a hang forrása. erre azonban nem került sor. Mégis áhítattal álltam és teljesen belefeledkeztem ebbe az erdőtemplomba. 
Az égerfa jól tűri, ha  hosszabb-rövidebb időre elárasztja gyökereit a víz. Ezért olyan helyeken is megél, ahol más fák nem. Ugyanis un. sugárgombákkal él szimbiózisban, amik képesek a vízben oldott légköri nitrogént a növény számára felvehető vegyületekké alakítani.
(forrás: http://www.terra.hu/fak/html/alnus.glutinosa.html)   
A gyökerek fölött idővel kis duzzanat alakul ki, amelyek ezeket a nitrogén-rögzítő baktériumokat tartalmazzák. Ha minden igaz, akkor az alábbi képen pont erre az ököl méretű kemény göbre találtam rá. 

Az égerfa gyógyító hatását már a népi gyógyászatban használták vérzések csillapítására, segítenek állítólag reumás megbetegedések esetén, használható megfázás, hörghurut, gyulladások csillapítására is.

2019. április 6., szombat

Szakadás - árok újratöltve

A címben említett helyen télen tettem egy felejthetetlen sétát, akkor hatalmas jégcsapok lógtak a meredek sziklafalakról és jeges vízben gázolva próbáltam mégis száraz lábbal végigjárni ezt a romantikus és kalandos szurdokot. Már akkor elhatároztam, hogy nagyobb kis családom apraját is el kell ide hoznom. Ezt több lépcsőben sikerült megvalósítani. Egyszer lányommal szép, napsütéses időben hódítottuk meg a sziklákat, majd kiválasztottuk az egyetlen esős napot a tavaszból és családom többi tagjával is felfedeztük az árkot. 
Az autót Tar község Attila útjának végén parkoltuk le. Innen indul a kék kereszt jelzés, melyet egész a felső Csevice-forrásig (és még kicsit tovább) követtünk. 
Az út jó darabon meglehetősen dagonyás erdészeti úton vezet, melyben nem csak esős időben süppedhetünk nyakig a sárba. Így inkább a kanyargó, tiszta vizű patakot követtük, melyet tavasszal a bogláros szellőrózsa sárga telepei szegélyeznek.
Telepített fenyőerdő a vízparton
Esős időben pedig lépten-nyomon foltos szalamandrákba botlottunk, ez a tény is bizonyítja, hogy a patak vize mennyire tiszta. 
Bármennyire is beleolvadt a nedvességtől csillogó levelek közé ez a kis állat, az éles szemű gyerekek mégis felfedezték. 
Kb. fél órás sétával értük el a felső Csevice-t, melynél megkóstoltuk az enyhén szénsavas, csípős kénes vizet. Majd 5-10 perc séta után egy irtásnál letérve a jelzésről, balra fordultunk, ahol elhaladva a vadászles előtt, hamarosan megtaláltuk a szurdok bejáratát. 
Innen meredek sziklafalak, mohos kövek és kidőlt faágak között-alatt haladtunk. Külön kihívás volt, hogy a csörgedező víz ne folyjon bele a cipőnkbe, egyensúlyoztunk a fatörzseken, ugrándoztunk szikláról sziklára, és közben bámultuk a fejünk fölött burjánzó borostyán és páfrány rengeteget. 

Néhol kis tavakba gyűlt össze a víz, ilyen különös mély türkiz színű eget tükrözött vissza:
Esőben sem bántuk meg a sétát, nyakig színes esőköpenybe burkolózva már azt sem bántuk, ha vízbe léptünk. 

Ez egy varázsernyő. Véd az eső ellen, de szükség esetén sétabotként is funkcionál, a színe pedig remekül harmonizál a vizes avarral. Továbbá már messziről látszik merre jár a gyermek!
A szurdokból 3 km után kényelmesen ki lehet sétálni, és egy kényelmes  erdei úton vissza lehet gyalogolni a vadászlesig, majd onnan a már ismert úton a faluba. Az egész túra így nem több 8 km-nél, ami azonban akár 3-4 órásra is kerekedhet, mivel az árokban csak lassabban lehet haladni. 
Érdemes azonban tovább folytatni felfelé az utat, ahol újabb sziklacsodák várnak ránk, majd felérve a hegyetetőre a gerincen végigsétálva több helyről is megcsodálhatjuk a panorámát.