Káli-medence tündöklései

Beleszerettem a Káli-medencébe.

A tájat körbevevő lankás vonulatok, a kiemelkedő szabályos  vulkáni kúpok, a lekopott tanúhegyek barátságos félgömbjei, a csodás növényvilággal kecsegtető lápos, mocsaras rétek, és a tajba belesimuló falvak magukkal ragadtak. 

Néhány római villa romja arról tanúskodik, hogy már az antik Pannonia Provinciának is kedvelt vidéke volt ez a hely.
A magyarok a népvándorláskor telepedtek itt meg, Kál horka vezetésével. A horka a harmadik legnagyobb méltóság volt a nagyfejedelem és a gyula után, bírói jogkörrel rendelkezett. A környék akkoriban sokkal vizesebb, mocsarasabb volt, mint most. Az egyes családokat a horka a terület szárazabb pontjain, kiemelkedéseken szállásolta el. A  települések nevei ma is az ő nevét viselik: Köveskál, Szentbékkálla, Mindszentkálla, stb... (Kál fia volt az a Bulcsú vezér, aki Augsburgnál szenvedett vereséget az Otto király elleni harcban.).

A középkorban a falvak szinte összeértek, 2-3 kilométerenként kicsi templomok épültek, sok közülük romos állapotban most is megtalálható.  A török időkben a vidék csaknem teljesen elnéptelenedett, a falvakat felégették. A Rákóczi-szabadságharcig, 1711-ig a folyamatos harcok miatt a falvak fele eltűnt, lakosai bujdostak, vagy meghaltak. 

Egy ház az 1700-as évek második feléből.

A harcok emlékét a kollektív nemességet nyert községek kardos-oroszlános címerei őrzik.

Kardos-oroszlános címer kővágóörsi ház egyik kapuján.

A medence újratelepült és az 1800-as években újra felvirágzott. Csodásan művelt szőlőhegyek, juhokkal és marhákkal teli legelők, népes falvak jellemezték a környéket. Minden egyes falu saját iskolával rendelkezett! Köveskál és Kővágóörs mezővárosi rangot nyertek. Szentbékkállán országos vásárokat tartottak.  Kővágóörs ekkor az egész balatoni borkereskedés központja, céhes iparral, boltokkal. Megjelent egy parasztpolgári életforma és ízlés.  Népes felekezeti iskolák, bálok jellemezték ekkoriban itt a városias életet.
Nehéz ezt elképzelni, ha ma a faluban járunk. Ma a faluban egy kis alapterületű, alig felszerelt boltocska van, kenyeret 10 óra után nem nagyon lehet kapni, a zöldségekről jobb nem is beszélni. Iskolát a falvakban nem láttunk. Vendéglők, borházak, pincészetek, kocsmák szép számmal vannak, de  télen azok is zárva vannak. Ellenben találkoztam dzsipből kiszálló fiatalokkal a mezőn, akik a kétperces beszélgetés alatt használták a "hodály" és a "marhát tereltem" szavakat is. Városi fülemet ez megütötte, bár mindkét fogalmat ismertem, de még sosem ejtettem ki a  számon.

A Káli-medence házait ma is az akkoriban (XIX. század)  kialakult kőboltos, tornácos házak jellemzik.

A házak a klasszicizmus stílusjegyeit mutatják, de annak magyar paraszt változatát. A homlokzat vakolatdíszét a nap kelti életre: A formák árnyéka igazi mozit formál a homlokzatra. 

Istvándi-ház Szentbákkállán. a család a mai napig gondját viseli a háznak.

 A bal oldali fotón egy éppen most felújított szentbékkállai ház. Jobb oldalon salföldi ház homlokzata.

A 2. világháborúban elvitték a a zsidó lakosságot. A kommunista idők alatt itt is megindult a tszesítés, melynek eredményeképpen az emberek nemm érezték magukénak a földet többé, megindult a tömeges elvándorlás. Majd 1973-ban a "településfejlesztési koncepció" keretében a a falvak lakosságát arra buzdították, hogy inkább a környező városok lakótelepeibe költözzenek, az iskolákat, boltokat bezárták. A halálra ítélt falvakban csak az öregek maradtak, a szőlőket nem művelték. 

A rendszerváltás után azonban városi értelmiségiek, művészek vásárolták meg a házakat nyaralónak, a régi házak újjáépültek. Amire a műemlékvédelem nem lett volna képes, azt a lelkes új gazdák megvalósították: a "bebírók" több, mint 100 népi műemléket mentettek meg. A megőrzött tájat és falvakat védetté nyilvánították.

Napművészet a mindszentkállai ház homlokzatán .

Köveskáli utcarészlet

Egy buszmegálló Mindszentkála felé az útkereszteződésnél.

Forrás: Somogyi Győző-Szelényi László: Káli-medence