A Duna vize szárnyra kel

Novemberi esős a száraz nyár után

Hosszú volt a hét, az esős idő felvillanyozott, vágyódva nézelődtem kifelé az iskola ablakából.

Szemem előtt víztől csöpögő erdő, a fák tövében fényesedő gombakalapok képe lebegett. Így alig vártam, hogy kijöjjek végre a suliból, irány a Pilis, egyenest a nyár elején felfedezett gombaparadicsom felé vettem az irányt. Két és fél órát bolyongtam, szinte nulla gombatalálattal. Mégsem mondanám eredménytelennek a kiruccanást, ennyi diő alatt épp elillant az egész heti fáradtságom, mintha sosem lett volna. Mire autóba ültem, eleredt az eső. Hazamenni mégsem volt kedvem, a hegycsúcsokon gomolyogtak a felhők, Dobogókő felé vettem az irányt. 

Fantasztikusan szép volt a szemerkélő esőben sétálni. A szél fújta a ködöt, bekúszott a fák közé, de még a kabrátom alá is. Nem bántam ezt sem. Felüdülés volt a hosszú tikkasztó száraz nyár után egyszercsak novemberbe kerülni. 

 

Ködhatáron az erdőben

Reggel nagy ködre éberdtünk, már örültem is a misztikus erdőben való sétának, de addig készülődtünk, míg végül a felszállt a völgyből, így a magasabb területek felé indultunk Bánkútról.  Kezdetben még a nap is kisütött, jól kimelegedtünk, mire felmásztunk a sípályák tetjére. A fákon csillogó vízcseppek gyöngyöztek, sehol egy ködfolt. A fák sötét törzse alkotott éles kontrasztott az elszáradt kalászosok aranyával. 

Kanyarogtunk a piroson a tocsogós erdei úton a Csipkéskúti-víznyelő felé. Elcsodálkoztunk a rengeteg horpadt vödör látványán, majd haladtunk tovább a fennsík és a töbrök felé. 

Hamarosan belefutottunk a ködbe is. 

A Kecskeláb-rétnál elszörnyülködtünk a leégett erdő látványán, majd megpihentünk egy töbör mellett. 

Sugarónál a kivágott fák látványa szomorított el. 

Innen átvágtunk a Menyecske-teber felé egy gyönyörű fenyvesen keresztül. 

A túra fénypontja szó szerint és átvitt értelemben is a Menyecske-tebernél ért el, amikor a ködhatáron átfénylett a kék ég, és némi napsütés. Elképesztő élmény és látvány volt!

Visszafelé Nagymező mellett vezetett az út, ködös-párás-naplementés időben. 

Végül ránk sötétedett, de Bánkúton már a Hold és a csillagok fénye világította be szállásunkat. 

Gőzölgő hegycsúcsok

 

Eső után a Remete-szurdokban

Épp egy kiadós zápor után érkeztünk a szurdokba. A fákról még nagy cseppekben folyt a víz, a talaj ázott és csúszós volt, a völgyben a folyó megvadulva szaladt tova. Még sosem láttam ennyi vizet benne! Több helyen kis vízesések alakultak ki a sziklák között.

 A nap végre kisütött, fénye bejárta az erdőt. A párolgó vízen áttűző napsugarak elvarázsolták az erdőt.

A barlangoknál a hegycsúcs felé vettük az irányt. A meredek úton a felázott sáros föld kicsúszott a talpunk alatt, a fatörzsekbe kapaszkodva próbáltunk feljebb jutni. Minden lépésnél hatalmas adag esővíz zúdult így a nyakunkba, de végül feljutottunk.

Reménykedtem, hogy talán szivárványt is látunk, de ebben a kegyelemben nem volt részünk, a kilátás azonban így is pazar volt!

Balra előttünk kanyarog a völgy, jobb kéz felől pedig egy új lakónegyed egyforma házai sorakoznak szép rendben.

A völgybe visszaereszkedni sem volt könnyebb, mint felfelé. Meglepően sok kiránduló igyekezett felfelé és lefelé egyaránt.

A völgy végén, a patak befolyásánál kiszélesedik a meder és kanyarog a folyó, lerakva hordalékát.

Legtöbbször itt sem található sok víz, csak a kidőlt korhadó uszadékfa halmok  sejtetik, hogy micsoda ereje lehet a víznek!

 A kora esti nap már narancsos fénybe borítja a fákat.

Solymári kilátások

Fényrobbanás

Varázslatos séta a Beliczay-szigeten