Reggel nagy ködre éberdtünk, már örültem is a misztikus erdőben való sétának, de addig készülődtünk, míg végül a felszállt a völgyből, így a magasabb területek felé indultunk Bánkútról. Kezdetben még a nap is kisütött, jól kimelegedtünk, mire felmásztunk a sípályák tetjére. A fákon csillogó vízcseppek gyöngyöztek, sehol egy ködfolt. A fák sötét törzse alkotott éles kontrasztott az elszáradt kalászosok aranyával.
Kanyarogtunk a piroson a tocsogós erdei úton a Csipkéskúti-víznyelő felé. Elcsodálkoztunk a rengeteg horpadt vödör látványán, majd haladtunk tovább a fennsík és a töbrök felé.
Hamarosan belefutottunk a ködbe is.
A Kecskeláb-rétnál elszörnyülködtünk a leégett erdő látványán, majd megpihentünk egy töbör mellett.
Innen átvágtunk a Menyecske-teber felé egy gyönyörű fenyvesen keresztül.
A túra fénypontja szó szerint és átvitt értelemben is a Menyecske-tebernél ért el, amikor a ködhatáron átfénylett a kék ég, és némi napsütés. Elképesztő élmény és látvány volt!
Visszafelé Nagymező mellett vezetett az út, ködös-párás-naplementés időben.
Végül ránk sötétedett, de Bánkúton már a Hold és a csillagok fénye világította be szállásunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése