Ősszel a Remete-szurdok körül

Ilyenkor, október közepétől a legszebb az erdő! 

Szinte már hagyománnyá vált nálam, hogy ősszel ezidőtájt felkeresem a Remete-szurdokot, és újra elkészítem a képeket a színpompás  ruhába öltözött tájról.

Először felkapaszkodtam a szurdok bal oldalán a barlangok fölé, majd a gerincen haladva, többször is letekinthettem a mélyben kanyargó völgy fáira. Meredek, gurulós kövek között ereszkedtem le a kiszáradt patakhoz, majd újra felkapaszkodtam a másik oldalon a gerincre. Ott is megkerestem a  kedvenc kilátópontomat. Így  a szurdok körüli hegyvonulat két átellenes csúcsáról készítettem képeket. Mindkét fotón megjelölhető, honnan készült az átellenes csúcsról a kép. 

Ez is őszi, mégis mennyire más hangulatú, mint ez, vagy ez, vagy ez.

Meglepetések a Remete-szurdokban

Az elmúlt hetek stresszét egy rövid déluáni körtúrával gondoltam kiereszteni, így nekivágtam a Remete-szurdok körüli hegyoldalaknak. Így október vége felé a legszebb az őszi erdő! A felhős idő ellenére is jól mutattak a színesedő lombok.  Tavaly is nagyjából  ez idő tájt jártam errefelé, akkor szürkebeggyel is találkoztam. Most nem volt ilyen szerencsém. Az úton mégis három meglepetés is ért. 

Az első, hogy a déli hegyoldal sziklái között virágzó nagyezerjófűre bukkantam. 

A második, hogy ugyanitt óriás pöfetegbe botlottam. 

A harmadik meglepetés akkor ért, amikor ezen az általam jól ismert helyen úgy eltévedtem, hogy a szurdok épp ellentétes végére lukadtam ki, mint ahova igyekeztem. Még akkor sem gyanakodtam, amikor a házak közé érkeztem, pedig a legkésőbb templomtorony látványánál már   tudnom kellett volna, hoyg ez bizony Máriaremete, nem pedig Remeteszőlős. 

Havasi szürkebegy

Késő délutáni sétára indultam a Remete-szurdokban, úttalan-utakon, a hegyre fel, lehetőleg még sosem járt úton, egyenes felfelé, amerre a legmeredekebb. Nem túl magas a hegy, szikláról-sziklára kapaszkodva hamar felértem, ezen az oldalon tán még sosem jártam, vagy csak nagyon régen: Néztem Máriaremete házait a völgyben amott az a templom, nicsak, arrafele szoktam jönni bringával - ismertem rá a helyszínekre így madártávlatból. 

Aztán leereszkedtem a völgybe, a másik oldalon újra felkapaszkodtam a szurdok másik oldalán. Hamarosan elértem a gerincet, elsétáltam az egykori bányafal felett.

Az ösvényen a szurdok bejárata felé haladva épp egy kitett, sziklásabb részen kezdtem lefelé ereszkedni.

Szép panoráma mutatkozott a szemközti hegyoldal barlangja felé, amikor egy kismadár reppent le mellettem a földre, és nem is nagyon akart onnan távozni. Alig 2 méternyire volt, és békésen ugrándozott a fű között, fellépdelt a sziklákra, közben kis csőrével csipkedte a lehullot magokat. 

Óvatosan közelítettem felé. Nem reppent el, de arrébb tipegett. Tartotta a távolságot közöttünk. Így aztán leültem a földre, és figyeltem, mit csinál. 

Hol jobbra fordította a fejét és akkor a bal szemével vizsgálgatott, hol balra fordította és akkor a jobb szemével vizsgálgatott. 

Nem tűnhettem veszélyesnek számára, mert aztán inkább a magokra koncentrált, meglátott egyet maga előtt, izgatottan odaugrált, felkapta. Úgy tűnik, volt olyan, amelyik mélyebben szúródhatott a földbe, mert időnként fejét erőteljesen jobbra balra ingatta, miközben csőrével szántotta a talajt. 

Itthon aztán megszakértettem a Google Lens-szel, és kiderült, hogy havasi szürkebegy, mely a magashegységek sziklás területein költ.

Úgy írja az Internet, meglehetősen bizalmas madarunk, mely akár 1-2 méterre is bevárja az embert, s valóban, pontosan ez tötént. 

Ősszel hegységekről melegebb területekre vonul, ilyenkor találkozhatunk vele idehaza  kőfejtőkben, bányafalakon, sziklás területeken. 

Nyáron pókokat, rovarokat, férgeket eszik, télen pedig (gyom)magvakat, kisebb terméseket.  

Végül megköszöntem a lehetőséget a madárnak, búcsút vettem a sziklától és elkészítettem még a lemenő nap utolsó felhőtakarta sugarai mellett a képet a szurdokról. 

A sárkány barlangjában

A hó recseg a talpunk alatt, ahogy kapaszkodunk felfelé a hegyre. Amúgy néma csend. A csúcsról a panorámát puha köd takarja, a fák koronája feketén integet, a törzsük sejtelmes balladai homályba burkolódzik. 

A Hétlyuk Zsomboly felé igyekszünk, az ösvényt belepte a hó,  inkább csak sejtjük, mint látjuk merre is megy, sehol egy lábnyom. A fák között botorkálunk, néhol nyakunkba hullik az ágakról a fehér párna. Végül sikerül pont a barlang mellett leereszkedni. A táj csendje és érintetlensége betölti a teret. 

Lenézünk a zsomboly legnagyobb nyílásán. Odalent fehér foltok jelzik a barlang mélyét, az oldalfalban fodorkák, mohák és páfrányok zöldelnek.  Szép ez így!

Balra kerülünk, a bejárat felé. Kívül még meglehetősen csúszik minden, óvatosan kapaszkodunk lefelé, odabent azonban száraz falevelek fedik a poros sziklákat. 

A barlangban több helyről is fény tör be, csupa luk a teteje - no persze, hisz, zsomboly - a behulló hó szép fehér sapkával vonta be a sziklákat. 

Leereszkedünk a  mélybe, és a legalsó ponton átmászunk egy lukon a belső barlangba.

Legnagyobb meglepetésünkre egy behavazott sárkány alussza itt téli álmát, jöttünkre felemeli fejét, álmosan pislog ránk, majd mit sem törődve velünk bóbiskol tovább. Szerencsére, sárkánytűzre ugyanis  épp nem készültünk. 

Azért csendesen megkerülve átmászunk mellette a belső nyílásba onnan is megszemlélve a ki és belátást.

Aztán újra megkerülve a sárkányt, visszakúszunk a lukon, majd fel a sziklákon, ki a szabadba. 

Leereszkedünk a völgybe, és az elragadóan szép, érintetlen téli erdőben a patak mellett térünk haza. 

Hétlyuk-zsomboly

Talán ez a legkülönlegesebb barlang a Remete-szurdokban. Nem is barlang, hanem zsomboly, ami annyit jelent, hogy a bejáratai függőleges kürtőnyílások. Rendszerint csak kötélen leereszkedve lehet lejutni a zsombolyba, de ez ebből a szempontból is különleges: két olyan bejárata is van, ahol "lesétálhatunk" a mélybe. Még csak különösebb mászó technika sem kell hozzá. 

A Hétlyuk-zsomboly belül több "szobára" oszlik, minden kis különálló térnek saját felső ablaka van, ahonnan a fényt kapja.

Rendszerint 3 ilyen terét szoktam bejárni, a többibe nem tudtam még bejutni. 

Most kiderült, hogy ez nagy botorság volt a részemről!

Mentségemre szolgáljon, hogy sose volt nálam lámpa és így nem láttam pontosan, mi is van a mélyben. 

Most azonban egy barlangász társaság készülődött épp a mélybe ereszkedni egy kötélen, és egyikük mondta, hogy a középső, legnagyobb térbe nem csak kötélen, hanem belülről is be lehet jutni, egy kis nyíláson át. 

Nem nagyon akartam elhinni, így kíváncsian követtem a barlangba.  2 óra körül járt az idő, és a napsugár a felső nyílásokon  csaknem függőlegesen hatolt be a mélybe, így egész más megvilágításba helyezte a terepet. Megvilágította a barlangnak azt a sötét sarkát, amiről korábban azt hittem, több tíz méteres mélység tátong arra.

Alig két méter mély üregbe simán le lehetett mászni, és a gödör alján valóban volt egy kellemes méretű alagút, így lehasalva és sárba csúszva, de valóban át lehetett jutni a nagy terembe, onnan pedig még további termek nyíltak. 

Meresztgettem a szememet felfelé, a fák a zsomboly kürtőinek széléről bólogattak befelé. Kint 30 fok, bent 10, a betűző nap megvilágította a felszálló párát, egész hihetetlen atmoszférát kölcsönözve a helynek.  

Visszafelé így néz ki az a nyílás, amin átkúsztunk. Nehezítésként még egy sziklatömb is pont a bejáratnál foglal helyet, bár lehet, hogy ez direkt jó, így nem a sárban, hanem a sziklán kell átcsúszni. 

A bejárat utáni terem.

A zsomboly egyik kürtője fölött megakadt kocka alakú szikla. Ha ráállunk, épp a semmi fölött vagyunk. 

g

Eső után a Remete-szurdokban

Épp egy kiadós zápor után érkeztünk a szurdokba. A fákról még nagy cseppekben folyt a víz, a talaj ázott és csúszós volt, a völgyben a folyó megvadulva szaladt tova. Még sosem láttam ennyi vizet benne! Több helyen kis vízesések alakultak ki a sziklák között.

 A nap végre kisütött, fénye bejárta az erdőt. A párolgó vízen áttűző napsugarak elvarázsolták az erdőt.

A barlangoknál a hegycsúcs felé vettük az irányt. A meredek úton a felázott sáros föld kicsúszott a talpunk alatt, a fatörzsekbe kapaszkodva próbáltunk feljebb jutni. Minden lépésnél hatalmas adag esővíz zúdult így a nyakunkba, de végül feljutottunk.

Reménykedtem, hogy talán szivárványt is látunk, de ebben a kegyelemben nem volt részünk, a kilátás azonban így is pazar volt!

Balra előttünk kanyarog a völgy, jobb kéz felől pedig egy új lakónegyed egyforma házai sorakoznak szép rendben.

A völgybe visszaereszkedni sem volt könnyebb, mint felfelé. Meglepően sok kiránduló igyekezett felfelé és lefelé egyaránt.

A völgy végén, a patak befolyásánál kiszélesedik a meder és kanyarog a folyó, lerakva hordalékát.

Legtöbbször itt sem található sok víz, csak a kidőlt korhadó uszadékfa halmok  sejtetik, hogy micsoda ereje lehet a víznek!

 A kora esti nap már narancsos fénybe borítja a fákat.