Napfényes ámde hideglelős körtúra a Bükkös-patak mentén

Lányom bicajozni óhajtott az erdőben,  a Bükkös-patakot ajánlottam neki.  Ilyenkor tavasszal valóságos virágtenger borítja a partját. Persze nem ebben a fagyos hidegben, de ha kicsit jobban felmelegszik az idő, hamar színes szirmok bomlanak az erdő alján. 

Kiderült, velem akar bicajozni, így együtt mentünk. (Bár szerintem csak az útvonalat akarta megtanulni.)  Szentendréig hévvel, majd onnan bicajjal, végig a kijelölt kerékpárúton feljuthatunk egész Pilisszentlászlóig, majd a Hegytető-elágazáson át a Papp-rétig, onnan a Sztaravoda-patak melletti aszfaltúton vissza Szentendrére. Ez volt a terv, kb. 30 km, kis kitérővel a Sikárosi-rétre 36. Kényelmes távolság, a határozott folyamatos emelkedő pont kell is a túra sportértéke miatt, mégsem  túl megterhelő az egész. Egyszer már bejártam ősszel, csaknem ugyanezt az utat. 

Szép napsütéses idő a lakás belsejéből megtévesztően hatott, így lányom fittyet hányva a hajnali mínuszoknak, kicsit alulöltözött. Mármint szerintem. Rajtam 2 pulcsi, télikabát,  két nadrág, sál, kesztyű, rajta a két pulcsi felett egy mellény, semmi kesztyű. Titkon még a csupasz bokáját is meglestem, a bakancsban titokzoknis láb lapult. Többször megjegyezte, mennyire fázik, felajánlottam a vasárnapi esőkabátomat - szél ellen pont jó lesz. De két pulcsi van rajtam! - felete. De fázol! - válaszoltam. 

Nem jutottunk dűlőre, így mikor újra említette hogy fázik, csak annyit mondtam, hogy meglepően hideg van. Ettől ő megnyugodott én pedig megtanultam bölcsen figyelni. Úgy tűnik, mostanában újdonsült nagymamaként amúgy is ezt az erény kell gyakorolnom. 

A patak mellett a kedvenc hóvirágos lejtőimnél javasoltam, hogy nézzük meg a pirosló hunyorokat. Nem nagyon értette, hogy minek, de engedelmesen jött és megbámulta őket. Majd kijelentette, hogy az aszfaltút uncsi, keljünk át a folyón és az erdei ösvényen tekerjünk. 

Nagy élvezettel emelte át a bringát a folyó közepén ácsorgó köveken, talpa alatt sebesen száguldott a víz. Az előző napok esőzése feláztatta a talajt, nem volt könnyű a sáros úton, így az újabb átkelés után visszatértünk az aszfaltra, és meg sem álltunk a Sikárosi-rétig, ahol addig heverésztünk, míg feltámadt a szél, és jegeces kezével belénk mart. 

Ennek fele se tréfa! Tekerjünk, mert megfagyunk! Igenám, de az út lefelé vezetett, zúdulás közben igen kellemetlen volt a hideg levegő. Alig vártuk, hogy végre felkanyarodjunk Pilisszentlászló felé, ahol az út végre megizzasztott kicsit. 

A Papp-rétnél lefordultunk Szentendre felé, innentől  már csak gurulni kell. Egy ponton kedves fotós ismerős bandukolt felfelé, nézte, ki a két lefelé robogó őrült, de azért örvendeztünk egymásnak. 

Jó lett volna ücsörögni a Duna parton, néztük egy kicsit, ahogy a kacsák levitetik magukat a vízzel, majd a part mentén lassan visszaeveznek, majd újra levitetik magukat, s ezt ismétlik a végtelenségig. Végül innen is a hideg kergetett tovább, immáron hazafelé. 

Prédikálószék - Vadálló-kövek - Szőke-forrás-völgye extrákkal

Úgy alakult, hogy mégis egyedül megyek kirándulni tegnap. No, akkor a felhők fölé megyek! -gondoltam. Kicsit ugyan  későn derült ki, s aggódtam, hogy nem lesz már hely Pilisszentlászlón,  a Kis Rigó vendéglő előtti parkolóban. Így majdnem elcsábultam  az első zúzmarás erdő látványától, de végül mégis elfoglaltam a néhány utolsó szabad helyek egyikét és megindultam a tömeg előtt a Prédikálószék felé. 

Prédikálószék 

Magam is meglepődtem, milyen jó tempóban haladtam felfelé!

Kezdetben zúzmarás erdőn vágtam keresztül, majd eltűnt a fehérség, jött a köd, végül inkább csak kékes pára ült meg a fák között, a fák feketén vetették sötét árnyékukat a verőfényes napsütésben.

Néhány csapatot meg is előztem felfelé, ezen újfent elcsodálkoztam, nem szokásom így vágtatni, az emelkedőkön inkább csak vánszorogni szoktam. 

Eddig még sosem vettem észre, hogy egy pontról a fák közül kitekintve látható a kilátó. 

Mire felkapaszkodtam a csúcsra jól megszomjaztam. Ekkor jöttem rá, hogy elfelejtettem inni hozni magammal. 

Nagy panorámára nem számítottam, láttam az időképen, hogy vastagon gomolyog a felhő. Az inverziónak köszönhetően a hegycsúcsok szerencsésen kilógtak belőle. Pl.  a szemközti 482 méter magas Hegyes-tető egy kicsit látszik. 

Így aztán bámultam egy darabig a nagy Semmi fehérséget felülről, s szomjúság ellen elrágcsáltam 3 magammal hozott retket és bánatosan néztem, hogy az a regiment ember, aki épp a kilátóban és környékén volt, bezzeg nem hagyta otthon az innivalóját. 

A kilátó lépcsőjén lefelé tekeredve elméláztam, merre is menjek tovább. Végül a régi, jól bevált úttalan útra szavaztam, reméltem, hogy a Vadálló-kövekkel szemközti sziklasorról is remek panoráma és köd fogad majd. 

Ködkergető

Így megkerestem az oda vezető láthatatlan ösvényt, amit némi tévelygés után találtam csak meg, és leereszkedtem az első szikláig. A sziklának épp csak a füle látszott ki a ködből, de minél lejjebb kerültem hozzá, annál lejjebb kúszott a felhő is, így hamarosan teljes életnagyságban állt a napsütésben. 

Felkapaszkodva a sziklára az alant elterülő táj a szikla lábától kezdve ködbe burkolódzott. A szemközti sziklákból is ennyi látszott csupán. 
Keresgéltem a ködkísértetet, hátha most is elkapom. És valóban, az egyik ködfelhőn ott táncolt!

Közben a köd újra visszahúzódott, azt vettem észre, hogy a következő sziklacsoport teteje is kilóg már a felhők alól. Így lejjebb ereszkedtem, hogy onnan is megbámuljam a szemközti sziklákat. 

A Vadálló-kövekből is egyre több látszódott már. 

Eközben a déli irányban a fák ágai között kúszott a vakítóan fehér pára.  Az északi lejtő felé a mélyben kéken és sötéten ült meg. 

Nem tudtam betelni a különleges látvánnyal, a fent és lent eme különös ellentétével. 

Ahogy ereszkedtem lefelé, továbbra is "kergettem" a ködöt. Úgy látszott, a következő lépésnél elnyel, de amikor odaértem, felolvadt a napfényben. Így végig ködhatáron lépdeltem. 

A köd átalakulása a szemem láttára - ez volt a legelképesztőbb élmény

Majd egyszer csak éreztem, hogy váratlanul fagyos levegő vesz körül, a földből meredező kórókra pedig ráfagyott a víz. Leheveredtem, hogy lefotózzam őket.

Mikor felnéztem minden fa fehér ruhába öltözött. Egy csapásra megváltozott a táj, csaknem a szemem láttára lett vastagabb és vastagabb a zúzmara. 

A ködöt alkotó vízcseppek  érzékelhetően alakultak átt jéggé-hóvá és ültek meg az orrom hegyén, vagy a fák ágain. Nem, nem havazott. A köd átalakult. Még sosem láttam ilyet.  Hosszú ideig nem akaródzott tovább menni, szívtam magamba az érzést és a látványt. Elképesztő élmény volt.

Aztán végképp alámerültem a ködben. Egy darabig még szép zúzmarás fák között ereszkedtem egyre lejjebb, aztán már csak a köd maradt. 

Szőke-forrás völgye - út a piroson

A völgyben a fák feketén és kísértetiesen meredeztek a ködben. A patak csendesen csordogált, mély csend volt, csak néhány holló hangoskodása visszhangzott. Ők kísérték végig az utam a lejtőn, majd - úgy tűnt -  a völgyben sem hagytak magamra. 

A patakban hóval szórt  mohás sziklák látványa enyhítette a hely zordságát. 

Végül Királykútnál ittam kicsit a csepegő forrásból, majd a piros háromszög jelzésen megindultam visszafelé. Úgy számoltam, fél négyre elérhetem a Prédikálószék és Pilisszentlászló közötti turistautat, és 4-re akár az autónál is lehetek. 

Szépen kapaszkodtam is felfelé, elértem újra a ködhatárt, a nap besütött a fák közé. Leültem elfogyasztani a magammal hozott ételet a maradék retkekkel. Egész elfelejtkeztem róla, hogy éhes vagyok.  A távolban szép csendesen egy szarvas vágott át a fák között. 

Erdészeti utakon

A nap azonban hamar magára húzta ködpaplanát, így továbbálltam. Találtam egy jó kis erdészeti utat, úgy láttam jó irányba visz, így arra folytattam az utam. 

El is értem egy irtásra, ahol a naplemente utolsó sugarainak színjátékát bámultam meg. 

Kicsit izgultam, mert a telefonom is 3%-on volt, s bár úgy gondoltam, innen már simán megtalálom majd a jelzett utat, mégis biztonságosabbnak éreztem volna, ha működik a gps. 

A látványt mégsem tudtam otthagyni, sőt újabb kitérőt tettem további panoráma reményében. Ezt találtam:

Méltó befejezése volt ennek a csodaszép és meglepetésekkel, különleges ajándékokkal teli napnak. 

Ezután már nyakamba szedtem a lábam, és hamarosan elértem a turistajelzést. Bár a nap mér lement, az erdő mégsem volt sötét, még a ködös részeken sem, bő fél óra alatt elértem az autót és hazafelé robogtam. 

Spartacus ösvény

Szép út ez a Pislisben. Kalandos, látványos, van benne minen: panoráma, hegycsúcs, sűrű erdő, ami így ősszel még mutatósabb, barátságos falu, ahonnan elindulhatunk és ahova megérkezhetünk. Vadregényes patakvölgy, csörgedező patakkal, melyen többször is át kell kelni. A patak mentén sziklafalak, kis vízesések, csobogók. 

No meg persze gomba. Most is sokat találtunk. Főleg nagy és karcsú őzlábakat. 

Indulás Pilisszentlászlóról

Arra megyünk. 

Vadregényes erdő

Keskeny, hegyoldalba vájt ösvény. 

Az ösvény jellegzetes kilátópontja.

Göcsörtös öreg tölgy.

Leereszkedve az Apátkúti-völgybe

Az Apátkúti-patak mentén értünk vissza a faluba. 

Utolsó séta a falu melletti domboldalon. 

Meglepően hamar visszaértünk, úgy érzem kicsit elszámoltam magam. Alig 10 km-re sikeredett ez a kör, de legalább maradt idő gombapörit főzni vacsorára.