Prédikálószék - Vadálló-kövek - Szőke-forrás-völgye extrákkal

Úgy alakult, hogy mégis egyedül megyek kirándulni tegnap. No, akkor a felhők fölé megyek! -gondoltam. Kicsit ugyan  későn derült ki, s aggódtam, hogy nem lesz már hely Pilisszentlászlón,  a Kis Rigó vendéglő előtti parkolóban. Így majdnem elcsábultam  az első zúzmarás erdő látványától, de végül mégis elfoglaltam a néhány utolsó szabad helyek egyikét és megindultam a tömeg előtt a Prédikálószék felé. 

Prédikálószék 

Magam is meglepődtem, milyen jó tempóban haladtam felfelé!

Kezdetben zúzmarás erdőn vágtam keresztül, majd eltűnt a fehérség, jött a köd, végül inkább csak kékes pára ült meg a fák között, a fák feketén vetették sötét árnyékukat a verőfényes napsütésben.

Néhány csapatot meg is előztem felfelé, ezen újfent elcsodálkoztam, nem szokásom így vágtatni, az emelkedőkön inkább csak vánszorogni szoktam. 

Eddig még sosem vettem észre, hogy egy pontról a fák közül kitekintve látható a kilátó. 

Mire felkapaszkodtam a csúcsra jól megszomjaztam. Ekkor jöttem rá, hogy elfelejtettem inni hozni magammal. 

Nagy panorámára nem számítottam, láttam az időképen, hogy vastagon gomolyog a felhő. Az inverziónak köszönhetően a hegycsúcsok szerencsésen kilógtak belőle. Pl.  a szemközti 482 méter magas Hegyes-tető egy kicsit látszik. 

Így aztán bámultam egy darabig a nagy Semmi fehérséget felülről, s szomjúság ellen elrágcsáltam 3 magammal hozott retket és bánatosan néztem, hogy az a regiment ember, aki épp a kilátóban és környékén volt, bezzeg nem hagyta otthon az innivalóját. 

A kilátó lépcsőjén lefelé tekeredve elméláztam, merre is menjek tovább. Végül a régi, jól bevált úttalan útra szavaztam, reméltem, hogy a Vadálló-kövekkel szemközti sziklasorról is remek panoráma és köd fogad majd. 

Ködkergető

Így megkerestem az oda vezető láthatatlan ösvényt, amit némi tévelygés után találtam csak meg, és leereszkedtem az első szikláig. A sziklának épp csak a füle látszott ki a ködből, de minél lejjebb kerültem hozzá, annál lejjebb kúszott a felhő is, így hamarosan teljes életnagyságban állt a napsütésben. 

Felkapaszkodva a sziklára az alant elterülő táj a szikla lábától kezdve ködbe burkolódzott. A szemközti sziklákból is ennyi látszott csupán. 
Keresgéltem a ködkísértetet, hátha most is elkapom. És valóban, az egyik ködfelhőn ott táncolt!

Közben a köd újra visszahúzódott, azt vettem észre, hogy a következő sziklacsoport teteje is kilóg már a felhők alól. Így lejjebb ereszkedtem, hogy onnan is megbámuljam a szemközti sziklákat. 

A Vadálló-kövekből is egyre több látszódott már. 

Eközben a déli irányban a fák ágai között kúszott a vakítóan fehér pára.  Az északi lejtő felé a mélyben kéken és sötéten ült meg. 

Nem tudtam betelni a különleges látvánnyal, a fent és lent eme különös ellentétével. 

Ahogy ereszkedtem lefelé, továbbra is "kergettem" a ködöt. Úgy látszott, a következő lépésnél elnyel, de amikor odaértem, felolvadt a napfényben. Így végig ködhatáron lépdeltem. 

A köd átalakulása a szemem láttára - ez volt a legelképesztőbb élmény

Majd egyszer csak éreztem, hogy váratlanul fagyos levegő vesz körül, a földből meredező kórókra pedig ráfagyott a víz. Leheveredtem, hogy lefotózzam őket.

Mikor felnéztem minden fa fehér ruhába öltözött. Egy csapásra megváltozott a táj, csaknem a szemem láttára lett vastagabb és vastagabb a zúzmara. 

A ködöt alkotó vízcseppek  érzékelhetően alakultak átt jéggé-hóvá és ültek meg az orrom hegyén, vagy a fák ágain. Nem, nem havazott. A köd átalakult. Még sosem láttam ilyet.  Hosszú ideig nem akaródzott tovább menni, szívtam magamba az érzést és a látványt. Elképesztő élmény volt.

Aztán végképp alámerültem a ködben. Egy darabig még szép zúzmarás fák között ereszkedtem egyre lejjebb, aztán már csak a köd maradt. 

Szőke-forrás völgye - út a piroson

A völgyben a fák feketén és kísértetiesen meredeztek a ködben. A patak csendesen csordogált, mély csend volt, csak néhány holló hangoskodása visszhangzott. Ők kísérték végig az utam a lejtőn, majd - úgy tűnt -  a völgyben sem hagytak magamra. 

A patakban hóval szórt  mohás sziklák látványa enyhítette a hely zordságát. 

Végül Királykútnál ittam kicsit a csepegő forrásból, majd a piros háromszög jelzésen megindultam visszafelé. Úgy számoltam, fél négyre elérhetem a Prédikálószék és Pilisszentlászló közötti turistautat, és 4-re akár az autónál is lehetek. 

Szépen kapaszkodtam is felfelé, elértem újra a ködhatárt, a nap besütött a fák közé. Leültem elfogyasztani a magammal hozott ételet a maradék retkekkel. Egész elfelejtkeztem róla, hogy éhes vagyok.  A távolban szép csendesen egy szarvas vágott át a fák között. 

Erdészeti utakon

A nap azonban hamar magára húzta ködpaplanát, így továbbálltam. Találtam egy jó kis erdészeti utat, úgy láttam jó irányba visz, így arra folytattam az utam. 

El is értem egy irtásra, ahol a naplemente utolsó sugarainak színjátékát bámultam meg. 

Kicsit izgultam, mert a telefonom is 3%-on volt, s bár úgy gondoltam, innen már simán megtalálom majd a jelzett utat, mégis biztonságosabbnak éreztem volna, ha működik a gps. 

A látványt mégsem tudtam otthagyni, sőt újabb kitérőt tettem további panoráma reményében. Ezt találtam:

Méltó befejezése volt ennek a csodaszép és meglepetésekkel, különleges ajándékokkal teli napnak. 

Ezután már nyakamba szedtem a lábam, és hamarosan elértem a turistajelzést. Bár a nap mér lement, az erdő mégsem volt sötét, még a ködös részeken sem, bő fél óra alatt elértem az autót és hazafelé robogtam. 

Ködös Dunakanyar és a Szőke-forrás-völgye

Ködös reggelt mondott az időjós, azzal, hogy 10 óra felé kezd majd feloszlani a pára. Így aztán kényelmesen, pirkadatkor indultam otthonról egy rövid túrára a Prédikálószék felé. Útközben semmiféle ködöt, vagy párát nem találtam, szép rózsaszín felhőfoszlányok díszítették az eget. Kissé csalódottan parkoltam le Pilisszentlászlón: sehol egy kis misztikus hangulat. Eh,  sebaj, a nap legalább hétágra süt, és ebben a korai órában még sehol senki ezen az amúgy népszerű helyen! 

Ránéztem az időkép webkamerájára és láttam, hogy a kilátónál bizony elképesztő látvány várható, ha még időben felérek.  Régóta bakancslistámon van ez a látvány, de még sosem sikerült elcsípnem! Nyakamba szedtem a lábam, s rekord idő alatt felértem: Bő egy óra múlva már a kilátóból szemléltem a Dunakanyarban bodorodó felhőket felülről. Rajtam kívül még két fotós kattintgatott a  tájba mélyedve. 

10 óra körül megjöttek az első zajos kirándulók is. Rendre elrendezték egymást a sziklákon, nagy hanggal utasították a fotóst, hogy tartsa a kamerát, nevetgéltek, gyönyörködtek, örültek a látványnak és a szép időnek. 

Jómagam jobban szerettem volna a csendet és az egyedüllétet, de akkor persze nem ide kellett volna jönnöm. Lássuk be, társaságban lehet, hogy én sem lennék hallgatag. Azt viszont a fejembe vettem, hogy megvárom, amíg a eloszlik a felhő a víz fölött. Így aztán tettem egy rövid kanyart a Vadálló-kövek felé, majd újra a felmásztam a kilátóba. 

11-kor már tényleg nagykörútnyi tömeg tolongott a csúcson, de valamit valamiért! Kb. 20 perc alatt tűnt el a felhőtórusz a hegy körül, felejthetetlen élmény volt!

A reggeli csendben nagytelés ködrészletekre vadásztam. Mesebeli látvány volt a felhők alól előbukkanó börzsönyi hegycsúcsok. 

A Visegrádi-vár szigetként emelkedett ki a felhőtengerből. 

A látvány a Vadálló-kövek felől is parádés!

Újra a kilátóban, már oszlik a köd.

Kezdetben úgy terveztem, hogy innen hazamegyek, de egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem teszek egy kis kitérőt a Szőke-forrás-völgyében. 

Leereszkedtem a gerincen a völgybe. A Pilis/Visegrádi-hegység eme medencéje az ősz színeiben pompázott. 

Az út meglehetősen meredek és porózus lefelé. Több muflonnal és őzzel is találkoztam, ők nagy biztonsággal közlekedtek a terepen, ellentétben velem. 

Végül leértem a völgybe. A folyó mentén vezet a piros jelzés, de én a mederben haladtam  (Királykút felé), szikláról sziklára, korhadt faágakon, néha a vízben tocsogva. Egy lélek sem járt erre, amit mindenki sajnálhat, mert elképesztően gyönyörű ez a völgy, amit a jelzett útról egyáltalán nem lehet látni.  

Egy igazi kerttervező sem alkothatott volna szebb és harmonikusabb összeállítást. 

Már egy órája borokáltam a patakmederben, amikor a a térképre néztem, és konstatáltam, hogy alig haladok. Így nem fogok hazaérni időben! Kimásztam hát a turistaútra, de vágyakozva néztem lefelé. Az út széles volt és eseménytelen, bár a fák őszi színekben pompáztak. 

Így aztán újra visszaereszkedtem, s egyensúlyoztam és másztam és kapaszkodtam és ámultam és fotóztam. 

Sajnos csupán meglehetősen  csoffadt állapotú gombákat találtam. 

Végül a meder kiszélesedett, így rátértem a piros jelzésre, ami itt már egy keskeny erdei úton vezetett, vadregényesen kanyargott egész Királykútig. A kútban nem volt víz. A piros háromszög jelzésen, és néhány jelzetlen erdészeti úton  kapaszkodtam vissza a Prédikálószékre vezető útra, majd Pilisszentlászló felé. 

Ilyen érdekes felhők borították az eget késő délutánra. 

Még egy újabb kilátópontot is találtam, aztán igyekeztem vissza, hogy elcsípjem még az esti programom végét. Meglepve konstatáltam, hogy rövidre tervezett kis túrám 24 kilométeresre sikeredett.