Kérészek a Bükkös-pataknál

 

Kora este a Bükkös-patak partján, a fák hűvösében bóklásztam. Nehéz elképzelni, hogy a most csendesen csordogáló patak valamikor malmokat hajtott meg. Az egykori gátak felett ebben a nyári hőségben sok helyen csak száraz, köves medret találhatunk. A legtöbb helyen azonban még mindig csordogál némi víz. Néhol egész kis tóvá szélesedik, máshol a köveken minizuhatagokat képez. Nem valami hatalmas sodrású vízeséseket, inkább csak bogárszemmel tűnhetnek nagynak. Még egy falevelet sem tud elsodorni az erejük.

Az egyik ilyen zuhatagocska mögött kiszélesedik a patak, de azért a víz vibráló mozgása még megmarad. Egy part menti kőre ültem, és bámultam a vízen megcsillanó nap játékát, hallgattam a lassú csobogást.

Ekkor a víz felett apró rovarok táncára lettem figyelmes. Vagy egy tucat kecses jószág lebegett a víz felett, néha kicsit előbbre repülve, majd újra vissza, aztán megint előre. Meresztgettem a szemem; az égererdő és a meredek völgyoldal vetette árnyékban nehéz volt kivenni, miféle lények is lehetnek ezek.

Kérészek! – ismertem rájuk. No nem az ismert tiszavirág, hanem annak valamelyik kisebb rokona. Ilyenkor, június vége felé van a nászrepülésük. A kifejlett hímek saját területük felett lebegnek, várják, hogy a nőstények megérkezzenek, ekkor párosodnak, majd a nőstények a petéiket a vízbe rakják. A kérészek többségének lárvái csak oxigéndús, tiszta vízben fejlődnek, ezért a patakkutatók gyakran bioindikátorként értelmezik őket.

Persze le akartam őket fotózni, ami nem is olyan egyszerű: a fényviszonyok enyhén szólva csapnivalóak voltak, a rovarok pedig egyfolytában mozogtak, előre-hátra, fel és alá. Képtelenség volt fókuszt találni rajtuk. Próbáltam manuális fókusszal, de azzal sem jártam sikerrel.

Végül az elemlámpámat letettem egy kőre, amely éppen megvilágította a közelében repkedő egyik kérészt. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen használni az autofókuszt. Így is meglepődtem, hogy néha sikerült elkapni a pillanatot. 

A képek azonban még mindig használhatatlanok voltak: zajosak, elmosódottak. Már majdnem feladtam, amikor arra gondoltam: amatőr módon a beépített vakumat fogom használni.

Magam is meglepődtem az eredményen.

Tényleg olyanok, mint a kis erdei tündérkék. 

Ennél többet nem tudtam kihozni a helyzetből.

Mikor leszállt az éj a fák közül a hegyoldalból zöld fényű apró csillagok szálltak alá és bolyongtak a patak felett. Varázslatos volt! Ezekről egyáltalán nem sikerült használható képet készítenem. De tényleg olyan volt, mintha a mese hozzám jött volna. 

Itthon aztán kikerestem, a profik milyen fotókat készítenek róluk. 

Álljanak itt Újvári Zsolt csodálatos fotóinak linkjei. 

• A lárvákról
• A lárvákról
• A kérészekről
• A kérészekről

Bóklászás a Bükkös-patak és a Tölgyes hegy környékén

Bükkös-patak gyakori kiindulópontja sétáimnak. Akár gyalogosan, akár kerékpárral remek túraútvonalak indulnak innen, változatos nehézségű és hpsszúságú körtúrákat lehet tenni. Bármelyik évszakban könnyen találok fotótémát is, amikben hosszú percekre elmélyülhetek, ezért szívesen választom magányos útjaim során.

Most is ilyen feltöltődős-fotózós napra ébredtem, és igazán remekül sikerült. A patak buborékjai, apró zúgói, hullámainak finom rezdülései, a patakba hulló levelek meditatív állapotba repítettek, megszűnt a tér és az idő, csak a MOST volt, és lepergett rólam az összes feszkó. 

A Dömörkapu-vízesésről nehéz újat mondnai, számtalan ember, számtalanszor fotózta. Sehogy se találtam új nézőpontot, így hamar továbbálltam. 

Nem titkolt vágyam volt gombákat találni. Főleg ilyen apróságokra leletem. 

Az egykori gátak mögött  nyugodt víztükör feszült. 

A csendesen csordogáló patak apró zúgói mögött szép állóhullámok alakultak ki. 

Már majdnem elkanyarodtam volna a pataktól, amikor erre a rendkívül jóízű gombára bukkantam.
 (téli fülőke)

A gémüstökgomba hazánkban ritkaságnak számít, most mégis tömegesen nőtt az erdőben. 

Újabb apróság

A kék jelzésen felkanyarodtam Pilisszentlászló felé, ám hamarosan a Kukac-hegy melletti erdészeti úton folytattam utam. Itt már ragyogóan sütött a nap. A patak menti ködös, cuppogós idő csodás ellentéte volt. 

Panoráma a Kukac-hegy mellől

Panoráma a Kukac-hegy mellől a másik irányba

A Tölgyes-hegy szép mohás sziklákkal borított csúcsa. 

Méteres zúzmó telepek

Karcsú őzlábgomba

A mohával fedett sziklákra rásütő késő délutáni nap kövér cseppeken csillant meg. 

Volt részem mindenben: ködös, párás patakpartban, napfényes őszi erdőben, sötét hegyoldalakban, mivel már napnyugta után értem ki az erdőből. Még ehető gombák is kerültek a kosaramba. 

Szép nap volt!

Tutajkészítés a Bükkös-pataknál

Kora délutáni órákban kerestük fel a Visegrádi-hegység eme hűs patakvölgyét egy 8 éves kislánnyal és számtalan kézműves eszközzel felszerelkezve, hogy malomkereket és/vagy tutajt készítsünk és teszteljük azok működését a patakon. 

A patak alig csordogált, volt, ahol teljesen eltűnt a föld alatt. A felsőbb részeken szerencsére azért szép fátyolban zúgott le a köveken, mégis szinte elképzelhetetlen, hogy itt valaha vízimalmok működtek. 

Mi mindenestere a legkalandosabb utat választottuk: egyenest a folyómeder kavicsain egyensúlyozva haladtunk egyre feljebb. 

Voltak olyan részek, ahol kidőlt fákon kellett átmászni, egyensúlyozni, vagy a tóvá szélesedő patakban  bokáig vízbe gázolva kellett átvágni. 

Végül egy romantikus zúgó mögötti tavacskánál letáboroztunk. Engem elbűvöltek az erdő  lágy dálutáni fényei. 

Tutajhoz tutajos is jár! Teste botokból, feje kávékapszulából, láb- és kézfeje termésekből készült. Még ruhája is lett levelekből. 

Igen takaros kis legényke irányítota gy a tutajt, amit még napnyugta előtt sikerült vízre bocsátanunk. Lágyan ringatózva vitte az áramlat a tó alsó vége felé, azonban a zúgók szikláin megfeneklett, emberkénk pedig fejest ugrott a zuhatagba.  

Napfényes ámde hideglelős körtúra a Bükkös-patak mentén

Lányom bicajozni óhajtott az erdőben,  a Bükkös-patakot ajánlottam neki.  Ilyenkor tavasszal valóságos virágtenger borítja a partját. Persze nem ebben a fagyos hidegben, de ha kicsit jobban felmelegszik az idő, hamar színes szirmok bomlanak az erdő alján. 

Kiderült, velem akar bicajozni, így együtt mentünk. (Bár szerintem csak az útvonalat akarta megtanulni.)  Szentendréig hévvel, majd onnan bicajjal, végig a kijelölt kerékpárúton feljuthatunk egész Pilisszentlászlóig, majd a Hegytető-elágazáson át a Papp-rétig, onnan a Sztaravoda-patak melletti aszfaltúton vissza Szentendrére. Ez volt a terv, kb. 30 km, kis kitérővel a Sikárosi-rétre 36. Kényelmes távolság, a határozott folyamatos emelkedő pont kell is a túra sportértéke miatt, mégsem  túl megterhelő az egész. Egyszer már bejártam ősszel, csaknem ugyanezt az utat. 

Szép napsütéses idő a lakás belsejéből megtévesztően hatott, így lányom fittyet hányva a hajnali mínuszoknak, kicsit alulöltözött. Mármint szerintem. Rajtam 2 pulcsi, télikabát,  két nadrág, sál, kesztyű, rajta a két pulcsi felett egy mellény, semmi kesztyű. Titkon még a csupasz bokáját is meglestem, a bakancsban titokzoknis láb lapult. Többször megjegyezte, mennyire fázik, felajánlottam a vasárnapi esőkabátomat - szél ellen pont jó lesz. De két pulcsi van rajtam! - felete. De fázol! - válaszoltam. 

Nem jutottunk dűlőre, így mikor újra említette hogy fázik, csak annyit mondtam, hogy meglepően hideg van. Ettől ő megnyugodott én pedig megtanultam bölcsen figyelni. Úgy tűnik, mostanában újdonsült nagymamaként amúgy is ezt az erény kell gyakorolnom. 

A patak mellett a kedvenc hóvirágos lejtőimnél javasoltam, hogy nézzük meg a pirosló hunyorokat. Nem nagyon értette, hogy minek, de engedelmesen jött és megbámulta őket. Majd kijelentette, hogy az aszfaltút uncsi, keljünk át a folyón és az erdei ösvényen tekerjünk. 

Nagy élvezettel emelte át a bringát a folyó közepén ácsorgó köveken, talpa alatt sebesen száguldott a víz. Az előző napok esőzése feláztatta a talajt, nem volt könnyű a sáros úton, így az újabb átkelés után visszatértünk az aszfaltra, és meg sem álltunk a Sikárosi-rétig, ahol addig heverésztünk, míg feltámadt a szél, és jegeces kezével belénk mart. 

Ennek fele se tréfa! Tekerjünk, mert megfagyunk! Igenám, de az út lefelé vezetett, zúdulás közben igen kellemetlen volt a hideg levegő. Alig vártuk, hogy végre felkanyarodjunk Pilisszentlászló felé, ahol az út végre megizzasztott kicsit. 

A Papp-rétnél lefordultunk Szentendre felé, innentől  már csak gurulni kell. Egy ponton kedves fotós ismerős bandukolt felfelé, nézte, ki a két lefelé robogó őrült, de azért örvendeztünk egymásnak. 

Jó lett volna ücsörögni a Duna parton, néztük egy kicsit, ahogy a kacsák levitetik magukat a vízzel, majd a part mentén lassan visszaeveznek, majd újra levitetik magukat, s ezt ismétlik a végtelenségig. Végül innen is a hideg kergetett tovább, immáron hazafelé. 

Tavasz és tél a Bükkös-pataknál

Kicsit engedett már ugyan a tél a szorításából, reggelente nem fagy meg a lehelletem a levegőben, miközben száguldok lefelé a lejtőn a bringámon, de azért az erdők mélyén a patakokat jégpáncél borítja. 

A Bükkös-pataknál a Dömörkapu vízesést öklömnyi jéggolyók fedik, olyan, mint egy gyöngysátor. 

A patakban meglepően kevés a víz, a középső szakaszon vastag jégréteg fedi, még sétálni is tudtam a tetején, bár időnként recsegett a súlyom alatt. A víz mélyen dübörögve zúgott a sziklák és a jég között. 

A felsőbb részeken azonban eltűnt a jég, a patak csilingelve szaladt tova. 

Virágokat kerestem a patak mentén, ám az első  szokásos élőhelyen egyetlen szálat sem vettem észre. Aztán ahogy feljebb haladtam a víz mentén, mégiscsak észrevettem. Rengeteg hóvirág dugta már ki fejét az avar alól. Aztán, ahogy meresztgettem a szemem, a piroslók is visszahunyorogtam rám.  

Azt már megszoktam, hogy a népszerű kirándulóhelyeken egy-egy naposabb hétvége után az út széle tele van papírzsepkendővel letakart otthagyott kupacokkal. Az legalább néhány hét alatt lebomlik. Ám most a virágok között több nylonzacskóba csomagolt kutyapiszkot találtam. Egyrészt dícséretes, hogy összeszedik és értem, hoyg nincs szemetes, ahova kidobhatja, de mégis mit gondoltak vajon az illetők? Valaki majd összeszedi utánuk? Ez így még le sem bomlik. 

 

A patak partja sok helyen volt leszakadva. Talán az őszi nagy esőzésekkor omlott le a part.  

Valamilyen taplóféle. Nagyon tetszett a struktúrája.