Spartacus ösvény

Szép út ez a Pislisben. Kalandos, látványos, van benne minen: panoráma, hegycsúcs, sűrű erdő, ami így ősszel még mutatósabb, barátságos falu, ahonnan elindulhatunk és ahova megérkezhetünk. Vadregényes patakvölgy, csörgedező patakkal, melyen többször is át kell kelni. A patak mentén sziklafalak, kis vízesések, csobogók. 

No meg persze gomba. Most is sokat találtunk. Főleg nagy és karcsú őzlábakat. 

Indulás Pilisszentlászlóról

Arra megyünk. 

Vadregényes erdő

Keskeny, hegyoldalba vájt ösvény. 

Az ösvény jellegzetes kilátópontja.

Göcsörtös öreg tölgy.

Leereszkedve az Apátkúti-völgybe

Az Apátkúti-patak mentén értünk vissza a faluba. 

Utolsó séta a falu melletti domboldalon. 

Meglepően hamar visszaértünk, úgy érzem kicsit elszámoltam magam. Alig 10 km-re sikeredett ez a kör, de legalább maradt idő gombapörit főzni vacsorára. 

 

Ködpára és napsütés a Spartacus ösvényen

Délelőtt a belvárosban még sűrű ködben araszoltunk Pilisszentlászló felé. Elhagyva azonban Szentendrét ragyogó napsütésben értünk a jelzett falu focipályája mellé. Leparkolva az autót a többi ott sorakozó járgány mellé, vidáman indultunk útnak a zöld jelzésen. 

Ahhoz képest, hogy mennyi autó ált az út mellett, meglepően kevés kiránduló csapattal találkoztunk. Az erdő csodaszép őszi színekben pompázott, nyoma sem volt a ködnek.

Hátranézve meglepve tapasztaltuk, hogy az erdőbe beszűrődő fény  selymes csóvákba vonja a fákat. 

A völgy még vastag felhőpaplanba takarózott, pedig már dél felé járt az idő. 

Az egykori vadászösvény végén nem látszott a táj. Valahol ott kanyarog a Duna is a köd alatt. 

A meredek sziklafalból szinte vízszintesen kezdett kinőni ez a fa. 

Vakító sárga színekben pompázik a bükkös. Izgalmas volt a lombkorona és az ezüstös törzsek kontrasztja.

A Jenő kunyhótól erdészeti úton, aranyfényű tölgyerdőn keresztül vezetett az utunk. 

Leereszkedtünk a Lepence - patak völgyébe. 

Jé! - itt már jártam egyszer. 

Végül az erdészeti út a  hegy lábánál vezetett ki. Épp  naplementekor érkeztünk vissza  a focipályához. Ez az elhagyott lakókocsi meglehetősen szürreális látványt nyújtott. 

Hűsítő kirándulás az Apátkúti-völgyben

Ha nyár van és  forróság és mégis buzog bennünk a kirándulási vágy, akkor a legjobb választás egy hűsítő patakvölgy mentén bóklászni az erdő mélyén.
Sok ilyen hely van Magyarországon, az egyik kedvelt célpont Visegrádon az Apátkúti-völgy. Bármilyen kedvelt is, így kánikulában aránylag kevesen járnak erre.
Az út elején, az Ördögmalom-vízesésnél csak egyetlen család kóborolt, így nyugodtan fotózhattam volna  vízesést, ha lányom lábaiban nem lett volna benne a mehetnék. De benne volt, így az aszfaltutat kerülve, a patakmederben folytattuk az utunkat, egészen a Magda-forrásig, ahol a hatalmas lekerekített sziklatömbökön másztunk át, majd folytattuk utunkat a Telgárthy-rétig.

Innen az aszfalt úton voltunk kénytelenek folytatni az utunkat, mely az egyre erősödő napsütés erejét megkétszerezve ontotta a meleget. Kész felüdülés volt, amikor a Kaán Károly-forrásnál végre betérhettünk az erdei ösvényre, és újra a patak mellett haladtunk. Mintha kinyitottuk volna egy óriási hűtőszekrény ajtaját, úgy csapott meg minket a patak felől áradó hűs, frissítő levegő.  A forrásnál megtöltöttük kulacsainkat, elfogyasztottuk a magunkkal hozott fetás paradicsomsalátát (kinek jut még eszébe ilyesmit vinni egy túrára?), és hamarosan felfelé kanyarodtunk a hegycsúcson lévő Jenő-kunyhó felé.

Bár az út meredeken vezetett felfelé, amíg a fák árnyékában ballagtunk, addig nem volt melegünk. Hamarosan azonban felértünk a hegytetőre, ahol gyönyörű kék égen bodrozódó bárányfelhők alatt törölgettük a verejtéket homlokunkról.

A Jenő-kunyhónál kicsit lógattuk a  lábunk és a nyelvünk, majd a zöld jelzésen a   Spartacus-ösvény felé vettünk utunk.

Az egykori vadászösvény keskeny útjain kanyarogva meglepően sokan jöttek szembe velünk. Úgy tűnik, a forróság ellenére is sokan bevállalták  az izgalmas erdőn keresztül egészen Pilisszentlászlóig vezető, néhol pazar panorámát felvillantó utat.

Mire a faluba értünk már erősen korgott a gyomrunk, úgy terveztük, a Kis Rigó-ban fogunk ebédelni. A vendéglő most sem okozott csalódást: vidám pincérek, árnyat adó fák, erdei madárcsicsergés és ízletes ételek vártak minket. Ide mindig érdemes betérni!

Ebéd után újra Visegrád felé vettük az irányt az Apátkúti-patak mentén. A szurdokban sorra találkoztunk azokkal, akik a Spartacus-ösvényen szembe jöttek velünk. Ők egy kisebb körtúrát szerveztek maguknak Pilisszentlászlótól-Pilisszentlászlóig. 

A visszafelé vezető út középső szakaszán  a folyó mély völgyet vágott a hegybe, az út 5-10 méterrel a patak fölött vezet, újabb különleges látvánnyal ajándékozva meg a túrázókat.

Végül újra  elhaladtunk a Kaán-Károly forrás mellett, s lassan az aszfaltozott úton visszatértünk körtúránk elejére.

Már csaknem 7 óra felé járt az idő, mire az autóhoz értünk, és elindultunk hazafelé. Békés egyetértésben ültünk a kocsiban, remek napot töltöttünk együtt, az összes fontos és kevésbé fontos dolgot megbeszéltünk, átmozgattuk minden porcikánkat, élveztük az erdő békéjét, hallgattuk a patak csobogását, ittunk hűsítő forrásvizet, simogatott minket a nap, kapaszkodtunk fák ágaiba, így már csak egy jó fürdőre és alvásra vágytunk a hosszú nap után.

Visegrádtól Pilisszentlászlóig a Spartacus-ösvényen

Visegrádi Duna part napsütötte látványa kizökkentett minket a busz monoton ringatásából. Energiával telve indultunk az Apátkúti-völgy felé. 

Az Ördögmalom-vízesésnél fotósaink elkészítették a Tökéletes Képet a vízesésről. A többiek csodálkozva, ám egyre türelmetlenebbül vették tudomásul, milyen sokáig tart egy ilyen fotó elkészítése!

 Én csak kézből lőttem egyet a zúgó patakról, belefeledkezve a színek játékába.

 A víz valószerűtlen színekkel tükrözte vissza az erdő zöldjét.

 A lombok közt beszűrődő napfény élénk színeket csalogat ki a sötétségből.

Végre eljutottunk a Magda-forrásig, ahol a hatalmas, lekerekített kőtömbök között zúgó patak újfent fotózásra késztette a társaság egyik felét.
A másik fele türelmesen várt.

Végre gyors léptekkel indulhattunk a Kaán-forrás felé. Útközben megszemléltük az egykori bazaltbányát.

Úgy éreztem a Visegrád-Pilisszentlászló útvonalat álmomból felverve is el tudom mondani oda-vissza, így nem lesz szükség térképre. Nos mint utóbb kiderült, ez majdnem igaz. A hiba ott csúszott a számításba, hogy a fák között kanyargó patakocskán átvezető erdei ösvény szinte megszólalásig hasonlít egy, a patakon átvezető másik ösvényhez. Így valószínűleg egyel előbb kanyarodtunk fel a hegyre, s már az út több, mint felét megtettük felfelé, amikor azzal szembesültünk, hogy vége. Egyszerűen nincs tovább út. Illetve ami van, azt benőtte a fű, és egy kerítéssel el is van zárva. A lehetőség, hogy visszaforduljunk, és aztán újra nekivágjunk a hegynek, egyáltalán nem tűnt vonzónak, így aztán úttalan utakon kapaszkodtunk egyre feljebb, korhadt fatörzseken másztunk át, bokrok között csúsztunk-másztunk.Kicsit bizonytalan voltam a pontos irányban is, hamarosan azonban csodaszép virágos rétre érkeztünk. Számtalan margaréta és lila virág között átvágva végül a helyes ösvényre is ráleltünk.

 Fáradtan érkeztünk a Jenő-kunyhóhoz, jól esett ott megpihenni a fák árnyékában a harangvirágok között.

Új erőre kapva vágtunk neki a Spartacus-ösvénynek a zöld jelzésen. Hátunk mögött hangosan dörgött az ég, sötét fellegek kerekedtek.

Az utat végig margaréta, harangvirág és sárga gyűszűvirág, illetve árvalányhaj szegélyezte. Gyönyörű ilyenkor tavasszal!

Már csaknem kiértünk az erdőből, amikor nyakunkba zúdult az ég. Kicsit vizesen, ámde fáradtan érkeztünk a Pilisszentlászló buszmegállóba, ahol hamarosan újra busszal ringattattuk magunkat Budapest felé.

Pilisszentlászlótól Pilisszentlászlóig: Spartacus-ösvény és az Apátkúti-patak

Ezt a túrát idén többször is megtettem, hol egyedül, hol kisebb-nagyobb társasággal. Megunhatatlan!

Pilisszentlászlóról a  zöld jelzésen indulunk el. Elhaladunk a sportpálya mellett, s innen már földúton vezet végig a jelzés. Áprilisban az út mentén az őszi kikerics 20-30 centis levelei szegélyezik az utat, így már akkor elhatároztam, hogy visszajövök ide ősszel is, a kis lila virágokat bámulni. 

Kb. 40 perc sétával, és alig néhány 100 méter szintkülönbséggel a lovarda és hétvégi házak mellett elhaladva érjük el az erdő szélét, ahol két acsarkodó puli és egy teljesen indokolatlan műanyag törpe  enyhén mocskos Hófehérkével karöltve néz utánunk az erdőbe.

Innentől azonban igazán vadregényessé válik az út. Először egy sötét erdei úton, kacskaringós gyökerek között haladunk lefelé, majd hamarosan egy hétfejű (na jó csak háromfejű) tábla állja utunkat, és próbál elterelni az ösvényről. 

Ha legyőzve rémületünket mégis nekivágunk az útnak, nem fogjuk megbánni! 

A keskeny ösvényt a meredek hegyoldalba taposták egykoron a vadászok, alig pár éve lett jelölt turistaút.
A bejáratot egy magas sziklatorony őrzi, ami mellet ha rossz szándékú ember halad át, azonnal maga alá temeti!

Az erdő fái alagútként hajolnak fölénk, a mélyből vaddisznó csörtetés hallatszik, a magasban sas, vagy héja köröz.
Időnként kibukkan az út a fák hűvöséből. Ilyenkor érezhetően melegen süt a nap, a sziklák fokozottan verik vissza a hőt.

Ilyen sziklaformák szegélyezik az utat:

Bár még el sem lehet fáradni mire elérjük az első sziklaoldalt, mégis érdemes kicsit megpihenni a kövek tetején és elmerülni a táj szépségében. 

Egy helyen látni a Dunát, a hegyekkel körbezárt völgyből többszörösen felerősödve jut el hozzánk a madárfütty. Mintha a világ összes dalos pacsirtája, csalogánya, poszátája és egyéb énekes madara ide költözött volna és egyszerre kiálltja a világba, hogy élni jó!

 Tavasszal az utat számtalan virág és árvalányhaj szegélyezi.

Ősszel azonban néma csend borul a tájra. Csak a szél suhogását lehet hallani a fák között. Kicsit félelmetes is a tavaszi vidám hangulat után.  

Az erdő szélén álló bizarr törpétől kb 3,5 km az ösvény végén álló Jenő kunyhó, ahol akár éjszakázhatnánk is: van ágy, takaró, gyufa, ivóedény. 

Innen nem messze csodálatos őszi kikericses rét található, tavasszal itt virít a  sárga gyűszűvirág.

Egy meredek út visz lefelé az Apátkúti-patakhoz. Az út szélén hatalmas sziklatömbök, melyekbe a becsapódó kövek az egykori vulkáni tevékenység bizonyítékai, most a sziklatömbök tetejére való feljutást könnyítik meg. 

A völgyet elérve érdemes elmenni egész a Kaán-forrásig, ahol finom forrásvízzel tölthetjük meg a kulacsainkat. A patakot követve a piros jelzés vezet vissza Pilisszentlászlóra egy hűvös és gyönyörű szurdokvölgyön keresztül.

Bámulatos fák, és csodás erdő!

13 km kényelmes tempójú gyaloglás, gyönyörű és változatos erdő, kellemes pihenők, szemgyönyörködtető panoráma jellemzi ezt az utat.