2022. július 31., vasárnap

Kecskerágó kiszáradt ágai

A Kecske-zátonynál áramló Duna és csendes kis ágai minden évben lenyűgöznek, így most is kíváncsian vártam, mit találok arrafelé. Az egy hónapja tartó forróság és szárazság nem sok vízzel kecsegtetett. 

A Duna vízállása meglehetősen alacsony, így csaknem a meder szélességének feléig térdig érő vízben lehet sétálni, igaz az áramlással meg kell küzdeni! Az áramló víz hűvöse kellemesen hűtötte a 35 fokban való bicajozás után felhevült testemet. 
 A kiszáradt partmederben több helyen pár centi mély pocsolyákban gyűlik meg a víz, melyet a forró napsütés úgy felmelegített, hogy nem volt kedvem lépdelni benne.  

Tavaly errefelé szépen siklott a kenu.

Összehasonlításként egy tavalyi kép.

Tavaly ilyen szép zöldmoszat mező hullámzott a víz alatt. Ebből a bejegyzésből megtudhatod, miért is fontos a zöldmoszat, avagy békanyál. 

A békanyál most nyomokban sem volt megtalálható. Talán azért mert már nagyon korán kiszáradt a Duna. 

2019-ben ilyen foltokban maradt víz és zöldmoszat a mederben. 
2019-ben az elszáradt zöldmoszatok bizarr kis telepei a Kecske -zátony kiszáradt ágaiban. 

Tavaly itt is eveztünk. 2019-ben ennyi víz volt benne, most teljesen száraz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése