2020. október 28., szerda

Tisza-tó körül két keréken

Amióta elkészült a Tiszafüred-Poroszló közötti kerékpár híd, azóta tervezem, hogy áttekerek rajta. Végül alig több, mint 4 hónap elteltével úgy álltak a csillagok, hogy sikerült eljutni Tiszafüredre. A kutyát ezúttal otthon hagytuk, nem hiszem, hogy az előttünk álló 75 km nagyon a kedvére való lett volna. (Bár már tervezem egy kerékpár utánfutó beszerzését a számára, így a bicajos túráinkból sem kellene kimaradnia. Akinek van ezzel kapcsolatos tapasztalata, bátran ossza meg velem!)

Bár zuhogó esőben érkeztünk, másnapra kellemesen borongós, ködös, mégis egész meleg  idő fogadott. 

Szeretem az őszt, a nedves avar illatát, a párás levegőt, a színes lombokat, a csípős reggeleket és napokat. Jól esett egy forró tea és frissen sült rántotta indulás előtt, miközben magunkba szívtuk a fentebb említett őszi érzéseket. 

Jókedvűen indultunk Tiszafüredről Abádszalók felé. Az első óra után már meglehetősen untam a gát hosszú, egyenes, egyhangú betonútját, de legalább jó tempóban lehetett haladni, és közben kiadósat beszélgetni. 

Tiszaderzs után találtunk egy hidat jobb kéz felé, ahol a változatosság kedvéért betértünk az erdőbe bolyongani kicsit egy sziget rejtett ösvényein és titokzatos pallóin. A fák között, a mélyebben fekvő részeken szintén állt a víz, amit azonban alig lehetett észre venni, mivel a fák lehulló levele egyenletesen sárgára festette a talajt és a víz felszínét is.

Ez után már változatosabb az út, hamarosan elértük Abádszalókot, áthajtottunk a strandon, majd elértük a nagykunsági öntöző főcsatornát. Itt már a nap néha biztató pillantásokat vetett a tájra. 

A kiskörei hallépcsőnél egy autós közeledett felénk őrült tempóban, és dudált, mint akinek ezen múlik az élete. Mellénk érve ránk förmedt, hogy nem tudunk olvasni, hogy arra az út le van zárva? A hídon nem lehet átmenni, mert építik! No, olvastuk mi is, egyrészt gondoltuk, autósoknak szól, másrészt, a hallépcsőt csak meg lehet nézni!?  Azt meg, békült meg kissé, a rend kedvéért még morgott egy sort, aztán tovább robogott. Mi meg csak azértis megnéztük a hallépcsőt, amit már láttunk ugyan egy párszor, most sem nézett ki másképp, aztán visszafordultunk és a terelő úton átkeltünk a vasúti hídon.

Éhesek még nem voltunk, de úgy gondoltuk, legközelebb ezután csak Poroszlón tudnánk étkezni. Az Ezüst Horgony étteremre hamar rátaláltunk, ámde zárva volt, így a  helyiektől érdeklődtünk, hova érdemes betérni. Ajánlották is a Kagyló Büfét, mely az egész környéket ellátja hagyományos házias ételekkel, valamint pizzával és hamburgerrel is, sőt házhoz szállítást is vállal. 

Mindez megmutatkozott a forgalmán is úgy adták át egymásnak az emberek a kilincset, voltak itt munkások, horgászok, építésvezetők, régi ismerősök, szomszédok és falubeliek, valamint biciklis turisták.  A kiszolgálás viszont elképesztően lassan ment. Nem azért, mert megbeszélték, "hogy halad a munka", és "anyukám kórházban van", meg "milyen a kapás", és "emlékszel Pistáéknál mennyi szilvát ittunk", no meg "arrafelé aszfaltoztunk mink is", hanem azért mert a rendelés - ételkésztés - tálalás - fizetés szigorúan sorosítva volt, sehogy sem tudták elképzelni, hogy is mehetne ez multitaszk üzemmódban.  

Így aztán egy apuka a szomszéd asztalnál le is mondta a kirendelt palacsintákat, mondván, hogy még sötétedés előtt szeretnének Tiszafüredre érni a gyerekekkel... Egy óra múlva már nagyon éhesek voltunk, át is fagytunk a fűtetlen étteremben ücsörgés közben, már épp azon voltunk, indulunk tovább, amikor kihozták végre az ételt. Becsületükre szóljon, igazán finom volt.

Nekem már mehetnékem volt, annál is inkább, mert a naplementét az új hídról szerettem volna látni, bár ekkor már sejtettem, ha mindent beleadunk, ezt akkor is lekéstük.  

Így aztán kényelmes tempóban tekertünk tovább a gáton, bámészkodtunk, már nem siettünk sehová, hamarosan el is értek a lemenő nap fényei.

Alig 20 perccel azután, hogy a nap teljesen eltűnt a látóhatár alatt, elértük a HIDAT. 

Aki kelt már át bringával Poroszlóról  Tiszafüredre vezető 33-as úton a  folyamatosan előzgető autók és kamionok  között, az tudja csak igazán értékelni ezt a hidat! Pompás érzés volt a sötétben biztonságosan áthaladni a Tisza fölött! A levegő lehűlt, a szél erősen fújt, jól esett a sapka és kapucni is. A fejlámpák fényét visszaverő útjelző festések ugyan néha eltűntek, ekkor lassítani kellett, hogy megtaláljuk, hol is folytatódik az út, de mindent összevetve remek érzés volt. 

Hamar megtettük a 9 km-t és elértük Tiszafüredet. Már csak egy rövid szakasz maradt még hátra a gáton a szállásunkig. 

Ezen a szakaszon további kivilágított és kivilágítatlan biciklistákkal (kicsikkel és nagyokkal egyaránt) találkoztunk. A hangokból arra következtettünk, hogy a nagyobb gyerekeket feldobta a tény, hogy tök sötétben tekerhetnek, a szülők azonban kevésbé voltak lelkesek, aggódó hangjukból inkább az hallatszott, hogy ki, hogy "már nemsokára megérkezünk" bár azt kiabálták,  hogy "ne állj ki a sorból, egymás után menjetek, nem hallod fiam, mit mondtam!!!" 

Ahogy megvilágította arcukat a fejlámpánk fénye, régi családi biciklitúrák emléke tolult fel, milyen jók is voltak, meg fárasztóak, kicsit talán stresszesek is. A megvilágított apuka arcén pontosan ezt az érzést véltem felfedezni, miközben  biztatva tolta legkisebb gyerekét  hátulról a vaksötétben. 

Jó lesz végre hazatérni. A gyerekekkel azért, mert végre biztonságban vannak, bár valószínű a pihenés nekik még messze van, még előttük az esti rutin. Nekünk pedig azért, mert elmélázhattunk a mai napon és a régi időkön, s egy forró fürdő után békésen összebújva megpihenhetünk. 





2 megjegyzés: