Vízesés a Bistrican

Szlovéniai tartózkodásunk utolsó, hazautazós napjára könnyed reggeli túrára adtuk a fejünk. Igaz ide csak már csak hárman mentünk, a többiek mindeközben édesdeden aludtak. 

Azért is könnyű volt a hajnali ébredés, mert a szállással szembeni kávézó fél 6-kor nyit, és úgy gondolta, célszerű könnyed zenével indítani a napot, így rögtön kapcsolta is a rádiót, aminek hangját pont az én fülembe hozta a lágy hajnali fuvallat. No legalább megnézhettem az ablakból a hajnalpírt a ködös-felhős ég alján. Igazán megérte!

A szállástól a vízesés alig 3 km-re volt, így ez sem tűnt túl megeröltetőnek, szinte vízszintesen haladtunk. Sajna az út továbbra is köves-murvás volt, a tegnapi napot megsínylett boka most sem tudott sokat pihenni. 

Ebben a folyóban sem volt túl sok víz. 

Ahogy közeledtünk a vízesés felé, több helyen kis zuhatagok alakultak ki. 

A kora reggeli fények bearnyozták a tájat. Ilyen smaragdzöld lett a táj. 

A vízesés látványa az út végén. Bal kéz felől egy mohás sziklaüregből is csörgedezett a víz. Belegázoltam a tóba, hogy lefotózhassam. Annyira hideg volt, hogy fájt!

Kiderült, kár volt vízbe gázolni, mert egy hídon át lehetett jutni a másik partra, ahonnan pont szemből tudtam fotózni a barlangot. 

A másik oldalról fel is lehetett mászni a vízesés tetejére.

Egy oldalról befutó időszakos vízfolyás kőgörgetege. 

Kiderült, hogy egyenest a földből tör elő a víz, valamint valószínűleg a városka vízellátását is innen oldják meg. 

A gát nem is gát, inkább támfal, nem volt mögötte tó, se víz, se patak, csak hatalmas fehér kősziklák. Gondolom olvadáskor ömlik róla a víz. 

Ez a két hatalmas fenyő a folyóparton ált, mohából készítettek meleg bundát maguknak. Elképesztő!

 

 

Szlovén Vízöntők bevetésen

A Szlovén Vízöntők nevet párom adta FB messenger csoportunknak, ahova az idei szlovéniai túrázásunkhoz csatlakozó családtagjaimat gyűjtöttem össze. Utalt ezzel arra, hogy ahol túl sok van belőlünk, ott esni fog! Lásd a tavalyi Hét Tó Völgye túránkat, amit egyenesen özönvízszerű esőzés mosott el. Idén is beterveztem ugyanezt az utat, ezúttal hét fővel, hátha a külsős tagok elűzik az átkot. 

Szép napsütésben indultunk reggel, ám mire Bohinjba értünk jó kiadós zápor áztatta az autót. A szálláson megvártuk, míg eláll az eső, majd a Ribnica folyó vízesése felé vettük az irányt. A Srednija vas v Bohinju faluból alig 2 kilométeres sétával érhető el ez a szép vízesés, egyáltalán nem kihívásokkal teli, ámde ciklámenekkel szegélyezett úton.

Fülledt melegben, felhős időben értünk el a vízeséshez, jól megizzadtunk, úgy döntöttünk, megmártózunk a  jéghideg vízben. Mártózás közben csak azért nem sikoltoztunk, mert belénkfagyott a szusz, viszont kellemesen felfrissültünk. 

A Ribnica folyóban alig csordogált a víz.

Ciklámenek szegélyezték  az út szélét

A sziklák alatt ott morajlott a lezúduló víz. 

2. vízesés. Jól esett megmártózni a hűvös vízben.  Nagy élmény volt!

Ez a kis foltos szalamandra a vízesés tava felett a szikla mélyedésébe húzódott be. Elvileg úszni is tud, de most ne méltóztatott. 

Az 1. vízesés felülről

Mire visszaindultunk, persze újra nekikezdett az eső, így az első vízesésbe már esőkabátban gázoltunk be. 

Dera-szurdok - régi emlékek és új utak

Régen jártam erre utoljára, el is felejtettem, milyen egyedülállóan gyönyörű magyarországi kis patakvölgy ez. Pedig jártam már idehaza néhány szurdokban, de EZ tényleg mindegyiket felülmúlja. Talán a Dera-patak széles sziklamedre, mely fehéren világít a sötét erdő alján, vagy az izgalmas mészkőformációk, melyekről látványos kis vízzuhatagok ömlenek alá? Mindezt madárcsicsergés kíséri, mohás fatörzsek, göcsörtös gyökerek, a meredek hegyoldalakon és a hegygerincen  számtalan tavaszi virág illatozik, és persze sok ide fűződő emlék tör elő lelkem mélyéből. Barangoltam itt már kettesben a kutyámmal, felfedeztem a család aprajával és nagyjával, diákokkal és vadidegenek sokaságával. 

Hétvégente ugyanis zsúfolásig telik kisgyrekes családokkal: a piciknek ez maga a kaland és vadregény. Felmászhatnak a sziklákra, átegyensúlyozhatnak a kövek között a patakon,  beletoccsanhatnak a vízbe, építhetnek kővárakat,  hidat, vízzel hajtott lapátkereket - már, ha ugye engedik nekik. 

Hétközben azonban alig jár erre valaki. Így most csupán elképzeltem virtuális unokáimat, amint nyakig vizesen, ámde boldogan mutatják, milyen ügyesen másznak át a kidőlt fák alkotta hidakon,  mint lakják be az erdőt, milyen bogarat találtak, hogy szagolják a virágokat, tapasztalják meg a világ egy számomra oly kedves arcát. 

Idehaza pedig rátaláltam egy régi bejegyzésemre, ami arról szólt, amikor kisebbik, épp kamaszodó lányommal jöttünk el ide. Meg is osztottam vele akkori írásomat. "Anya, még most is emlékszem arra a kirándulásra és az akkori  érzésre! Mindenki a normális úton ment, mi meg okosan a patakban. Az nagyon jó és felszabadító volt! " 

Akkor jött rá, hogy a természet feltölt és gyógyít. Boldogságot és erőt lehet belőle meríteni. Én is számtalanszor találtam rá újra és újra önmagamra az erdő egy épp nekem rendelt szegletén. 

Groppensteinfall

Ausztria azon kirándulópontjai közé tartozik, ahol belépőt kell fizetni, mégpedig fejenként 9 erurót, mindezért másfél kilométeren keresztül mászhatunk Karintia 3 hatalmas vízesése mellett, többnyire fahidakon és fapallókon, sokszor a folyó felett több méterrel. A túraút Semslachból indul, persze a piros jelzésen (Ausztriában nincs is más). 

A vízesések lenyűgözőek, a lezúduló víz hangja minden más neszt elnyom, a vízesés felett pára kavarog, napsütésben szivárvánnyal övezve.  

Az első nagy zuhatag a Zechnerfall

 Groppensteinfall grandiózus vízesése

Persze a fotó nem adja vissza sem a látványt, sem az érzést.

A pallókról felülről szemlélhetjük a haragosan kavargó folyó tajtékait. 

A sort a Raufenfall zárja 

A keskeny, magas hegyoldallal körülvett szorosban a Mallnitczbach 220 métert esik a másfél kilométeres szakaszon, több helyen függőlegesen zúdul le a sziklafalkon.  

Szinte hihetetlen, hogy a zuhatag közpén azon a kis szigeten az a facsoport gyökeret vetett.

A vízesések végén egy aszfaltúton térhetünk vissza a faluba, vagy akár folytathatjuk tovább a túrát erdei utakon is. 

Bármily lenyűgöző is volt a látvány - ráadásul nem voltak sokan -, nekem mégiscsak jobban tetszett Maltatal kevésbé kiépített erdeje, és vízesései. Ott valahogy jobban bele lehetett olvadni a tájba. 

Maltatal - a vízesések völgye

A Hohe Tauern háromezres csúcsairól, vadul zúgó folyóiról, fenyőerdeiről, grandiózus vízeséseiről mindezidáig még csak nem is hallottam, így a meglepetés erejével hatott rám Maltatal. Ez a túránk  esszenciája Karintia természeti csodáinak. 

A Malta folyó gleccserekből ered, meredek hegyoldalakon lezúduló hegyi patakok táplálják, s Gmünd közelében torkollik a Lieserbe. 

Gmündről Malta, majd Brandstatt felé haladva több vízesést is láthatunk, például Karintia legnagyobb vízesését, a 200 méter magas Fallbach-vízesést. Sajna élményparkot építettek köré, ezért csak belépővel látogatható, valamint épp akkor érkezett egy turistabusz  is, így szerencsére offoltuk a témát, haladtunk tovább, s hamarosan elértük a Malta Hochalmstrasse fizetős kapuját. Itt leparkoltuk az autót az ingyenes parkalóban, megittunk egy jó kávét, és nekivágtunk a turistaútnak. 

Annyira botorság ezt az utat autóval kanyarogva aszfaltúton megtenni! Pedig sokan ezt csinálják, a vízesések közelében leparkolják az autót, kiszaladnak öt percre, bámulják a zuhatagot, majd vissza az autóba, jöhet a következő, stb. 

Mennyivel nagyobb élmény felkapaszkodni a varázslatos fenyőerdőben, süppedő moha és fenyőőtüske szőnyegen, szemlélni az allant rohanó víz haragos hullámait, már mesziről hallani a vízesés robaját, majd izgatottan figyelni, ahogy megcsillan a fák között. Milyen jó érzés a mászásban kimelegedett testünket vízpárába burkolni! Majd felfedezni a vízesés rejtett zugait, szikláról sziklára mászva. 

Látványos vízesések zúgó patakok

 

Süppedős  mohaszőnyeg

 

Izgalmas színű és formavilágú vízkoptatta sziklák

Kis hegyi patakok

Barátságok fogadók

Az elektromos áramot napelemek biztosítják mindegyiknél. Térerő nincs!

 

Késő délutánra kiürültek a vendéglátó helységek, jól esett egy knődli leves a túra végén. 

Szurdokok, sziklák, fenyvesek

Blauer Tumpf

A tó felé meredek sziklafal lábánál haladtunk, igazi sziklamászó paradicsom, átkeltünk egy alagúton is, majd lemésztunk egy újabb vízeséshez, átkeltünk a száguldő folyó felett egy kétágú tartón, akarom mondani kis hídon, majd a régi szekérdűlőn leereeszekedtünk a tóhoz. 

Gombák minden mennyiségben

Ha mindez nem lenne elég a tökéletes élményhez, az út mentén  elképesztő mennyiségű és fajtájú gombát találtunk, keresgélni sem kellett. Néhányat ismertem, a legtöbbet nem, sajna olyat is otthagytunk ezért, ami ehető lett volna. De nem panaszkodom, így is egy nagy kosár sárga rókagombával tértünk haza, pedig még azt sem láttam korábban élőben. 

Egy kis ízelítő a találatokból, de ennél sokkal nagyobb fajgazdagség volt. Részletesebben később írok még az itt talált gombákról. 

Végül, de nem utolsó sorban...

Hangyaboly

Búcsú az erdőtől