Hétvégén legkisebb lányom váratlanul azt kérdezte: "Hova megyünk vasárnap kirándulni?" Meglepetésemben szóhoz sem jutottam, pánikszerűen pörgettem fejemben a lehetséges célpontokat. Vajon melyik lenne az a célpont, amely nem veszi el a kedvét a további sétáktól: kellőképpen izgalmas, káprázatosan gyönyörű, nem kell túl sokat gyalogolni. Dera-szurdok! - jutott eszembe gyorsan. Mostanában többször is voltam ott, egyszerűen tökéletes célpont. Mutogattam is néhány fotót, melyet a korábbi útjaimon készítettem, de alig vetett rá néhány pillantást, máris levonta a következtetést: nem túl izgi. Hm. Tetszeni fog neked! - ígértem.
Így aztán vasárnap felkerekedünk, és megcélozzuk Pilisszentkeresztet.
Az autóban megeresztek néhány tréfát, mire a lányom megkér, hogy ma kivételesen ne legyek idegesítő. Hm. Nehéz lesz, mostanában sokat vagyok elviselhetetlen. Számára.
Amire nem számítottam, hogy a szurdok bejáratánál lévő parkolóban alig találunk helyet.
Még mosoly nélkül indultunk neki az ösvénynek, de hamarosan fülig ér a szánk. A friss, nyárias napsütés hatására szinte a szemünk előtt pattannak ki a rügyek, borulnak zöldbe a fák.
A kutya vidáman nyargalászik a patak legnagyobb sodrásában, faágakra vadászik. Büszkén teszi le lábunk elé a zsákmányt, és ellenállhatatlan pofácskával kéri, hogy dobjuk el neki újra. Ha nem figyelünk rá követelőzve ugat.
A forgalom egyre nagyobb a szurdokban, mind fentről, mint lentről hosszú sorokban érkeznek az emberek. Akkora a forgalom, mint hét közben a Nagykörúton.
A szurdok végén a hegy felé vesszük az irányt. A legmagasabb sziklacsúcsnál leheveredünk napozni. Itt fent határozottan békésebb, lentről ugyan felhallatszik a gyerekek ujjongása, de kevesebb ember merészkedik ilyen magasra. Fekszünk a napon, elmélyedünk gondolatainkban. Lassan indulnak meg a szavak közöttünk, aztán egyre jobban csordogál, mint a kis patak a lábunk alatt. Szép békés minden.
Ez nagyon jó volt, legközelebb túrázni megyünk! - jelenti ki a lányom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése