Csurgó-kút, Ödön-forrás és ami közte van

Csurgó-kút látványos mészkő képződményei. 

Döbrönte falu széléről egy hangulatos erdőszéli pihenő mellől a zöld jelzésen indultunk útnak a Bittva patak felett átívelő gyalogoshídon keresztül. A patakon való átkelésre kínálkozik egy másik, sokkal nedvesebb lehetőség is: ugyanis az autóút híd nélkül vezet rajta keresztül. 

Mint az a képen is látszik, az Ödön-forrás felé vezető földút autóval és lovasszekérrel is járható, csak az első akadályt kell leküzdeni. 

Ödön-forrás

Bevallom, az Ödön-forrásig az a 2 kilométeres út nem túl izgalmas, de azért jólesett a szép, napsütéses márciusi napon a kiránduló családom aprajával és nagyjával beszélgetni, így észre sem vettük, ripsz-ropsz ott teremtünk. 

A forrás környéke nagyon megkapó, virágos, hangulatos kis tavacskával a kifolyónyílás alatt, kialakított tűzrakó hellyel, rönkházzal.

Ödön forrás legkorábbi említése 1381-ből Mánc kútja néven szerepel, és az egykori Mánchegykeresztúr nevezetű kis falu kútja volt. Mai nevét Vajda Ödön Pálról kapta, aki a Zirci Ciszterci Apátság apátja volt. 

El is határoztuk, hogy itt fogunk éjszakázni. No nem a rönkházban - melynek eredeti épületében még Fekete István is éjszakázott - , hanem a mellette lévő füves területen, sátorban.   Előtte azonban bejárjuk a környéket. 

Így tovább mentünk. Még kb. 2 km-t kellett haladni ezen a széles erdei úton, favágás zajával fűszerezve, fával megrakott utánfutós traktor dübörgött ki az erdőből, pöfögött az orrunk előtt.  

Aztán eljutottunk a kis tóig, s onnantól nagyon megváltozott az erdő és az én hangulatom is. 

Éger láperdő a Köves-patak mentén

A tavat a Köves-patak mentén duzzasztották fel, elhagyott ház, szép rét, és vadregényes erdő várt itt végre. 

Vörös acsalapu virága

Medvehagyma illat, nyugalom, napsütés és madárcsicser. Vágyhat-e ennél többre az egyszeri kiránduló? 

Nem, és mégis többet kap. Nevezetesen egy izgalmas láperdőt sok szálegyenes éger és körisfával, virágzó erdőaljával, és patakon átívelő mohás fatörzsekkel. 

A vízen vagy a kidőlt fatörzseken keltünk át, vagy térdig gázolva a vízbe, sárba süppedve, így az előbbit választottuk. 

Égerfák alulról - ilyet még nem fotóztam. 

Egy vízmosásban másztunk felfelé, az árok tetjén vaddisznókba botlottunk. Ha nem mozdulnak, észre se vettük volna őket a bokrok alatt.  Persze, ők ezt nem tudhatták, így méltatlankodva feltápászkodtak rejtekükből, és elkocogtak jöttünkre. 

 

A Bakony főként üledékes kőzetekből, dolomit, mészkő, márgából épül fel. A sekélyebb ár-apály területeken törmelékes kőzet, homokkő képződött. 

Ebben a völgyoldalban jól megfigyelhető a világossárga márga, homokkövek. 

Erdei madársóska - apró virágoskert egy kidőlt mohos fa tetején. 

Csurgó-kút

A Köves-patak mentén a zöld jelzésen érkezve a vízeséshez romantikus környezetben kialakított pihenőt találunk, esőbeállóval, padokkal, tűzrakó hellyel. Népszerű hely: majd az összes asztal foglalt volt. 

A vízesést azonban a patak mögött takarta egy szikla, ami leginkább úgy nézett ki, mint egy koponya, a két szemüreg jobbra néz, "haja" tovább nőtt, páfrányok formájában. 

Nem bírtam nyugodni, amíg ezt körbe nem járom! Míg a többiek pihengettek a padoknál, én felfedeztem a vízesést. 

A víz a hegy gyomrából egy szikla réseiből csordogál elő. Más képekkel összehasonlítva átlagosan alacsony vízhozammal. 

Kilátás a "koponya" tetejéről a vízesésre.

A Föld karsztos vidékein az édesvízi mészkövek gyakori képződménynek számítanak.  A Csurgó-kútnál a meszes kötőanyag kalcit, kvarc, dolomit és egyéb agyagásványok. A forrásnál taláható mészkövek anyagának összetétele eltérhet a vízesésnél kialakult képződmények anyagösszetételétől, melynek oka feltehetően az eltérő képződési hőmérséklet, illetve a növényi tevékenység. A forrásnál jellemzően egyenletes a hőmérséklet az év minden szakában, míg a vízesésnél a fő képződési időszak a nyári nedvesebb időszakokra tehető. 

A Csurgó-kút forrása által épített mésztufatömb és romantikus hangulatú szurdok. 

Tavaszi tőzike medvehagymával

A vízesés környékén persze medvehagyma- és virágdömping is fogadot. A szokásos tavaszi geofitonok közül kiemelném az itt nagy tömegben virágzó bókoló fogasírt. 

Ebéd után a zöld jelzésen mentünk vissza a korábbi kis tóhoz, majd a Köves-patak mentén folytattuk utunkat, medvehagyma és tőzike mezők között.

A tavaszi tőzikéknek különösen örültem, idén nem terveztem meglátogatni őket sem Csáfordjánosfán, sem a Huertlaki-tónál, sem máshol, így váratlan ajándékként könyveltem el a lehetőséget. 

Tavaszi tőzike és galambvirág ugyanazon fa tövében. 

 

Gombát sajna nem sokat találtam útközben, csupán néhány osztrák, vagy piros csészegombát, illetve  narancsos szélű szegett taplót. 

A patkon csak egy helyen kellett átkelni, de sokáig kerestük a megfelelő kidőlt fát, hogy mindezt száraz lábbal tehessük meg. A Polányi malomrom felé vettük az irányt. Egy öreg fűz társaságában találtunk rá.

 

Visszatérve a zöld kereszt jelzésre, újra a patak mellett kanyarogtunk. 

Itt a víz egy sziklafal mellett halad el. 

A sziklákkal szemközt pedig ilyen látvány tárult a szemünk elé. 

Izgalmas átkelő: egy fa épp keresztbe nőtt a patak felett. Nem tudom, emberkéz műve-e, vagy a véletlen hozta így, de mindkét oldalon stabilan a földbe süppedt a fa, és élt. Szép kényelmesen át lehetett sétálni a törzsén. 

Felkapaszkodtunk a fennsíkra, kiértünk az erdőből.  Szép, két vörös toronnyal rendelkező  házikó  állt még az utolsó fák alatt. Innentől megváltozott a táj képe. 

A látvány inkább hasonlított egy kastélykertre, mint bakonyi erdőre. Hatalmas vörösfenyők ácsorogtak csoportosan vagy magányosan a rétek között. 

Döbröntére az üdülőterület utcáján tértünk vissza, ahol a jó időnek köszönhetően rengetegen sétálgattak. 

Éjszakázás az Ödön-forrásnál

Ideje volt az éjszakai szálláshelyünk felé venni az irányt. Kiderült, a tesóm autója át tud kelni a vizen, ráadásul egy erdész azt mondta, ha ott akarunk éjszakázni, akkor behajthatunk az erdőbe, így nem kellett a cuccokkal megrakodva újra megtennünk azt a két kilométert. Urasan, autón érkeztünk. Hamar nekiláttunk a sátorállításnak, pálinkkával ünnepeltük megérkezésünket, tüzet raktunk, és jóféle paprikás krumplit készítettünk. 

Nagyon kellemes, szélcsendes idő volt, a tűz mellett nem is fáztunk. Sajna az egyik leányzó belázasodott, tesómék éjszaka hazaautóztak. Így nem hallhatták az őzek ugatását éjfélkor és a csendes eső kopogását hajnalban a sátor tetején. A reggeli madárkoncert elmaradt, helyette szemerkélő esőben kerestem gombát - sikertelenül. 

Reggeli után  a cuccunkkal a kezünkben lesétálnunk le a faluba az autónkhoz. 

Májvirág esőcseppel.

Ha tőzike, akkor Csáfordjánosfa!

A csáfordi tőzikés erdő évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami egyfelől dícséretes, örülök, ha mindenki megismeri kis hazánk természeti értékeit. Ugyanakkor ennek egyenes következménye, hogy az amúgy igen vadregényes erdő közepét kettészelő utat, sőt magát az erdőt is korláttal vették körbe, nehogy a látogatók betrappoljanak a virágok közé, és letapossák azokat. Az erdő gyönyörű, a talajt borító tőzikék hófehér szőnyegének látványa lélegzetelállító, a korlát mégis illúzió romboló. Ráadásul az erdőt átszelő út  alig negyed óra alatt bejárható. Hogy lehetne ebből egy természetre hangolódó békés, kalandos napot kerekíteni? 

Először is autó helyett vonatra szálltunk. Olcsóbb, gyorsabb, nyugodtabb. Répcelaktól a gáton vezető földúton,  a Répce patak mentén közelítettük meg az erdőt. Ez az út segített ráhagnolódni az erdőre. A folyóba esett fatörzsek alkotta gátak, a hódok munkáinak nyomai, valamint a partot szegélyező mezőkön átvágó őzeknek hála, már jó  megnyugvós, feltöltődős hangulatba sikerült kerülni. 

Kb. 6 km séta után elértük a tőzikést. 

A fák közül már messziről világítottak a virágok. 

A hétköznap ellenére meglepően sok látogató volt az erdőben. Ilyen körülmények között nehéz volt  ráhangolódnom a fotózásra. 

Pedig az erdő tényleg érintetlen. Úgy értem,  ama kevés terület közé tartozik, ahol hagyják a természetes erdei folyamatokat megtörténni. A rengeteg kidőlt, korhadó fatörzs között a talajt beborító virágmező az élő és a holt különeges kontrasztját alkotja. 

A tőzikék között lila csillagvirág és sárga tyúktaréj foltok színesednek. 

Kutattam azokat a virágokat, amik még csak most pattannak ki a burokból. Így március közepén már nehéz volt ilyet találni. 

A Répce parton álló fák között nem mindig tudtunk haladni a sűrű bozót miatt, de azért néha le lehetett jutni a parthoz. 

A Répce mellett a Kócsod patak csordogál. Medre nádassal, vízinövényekkel szegélyezett.

A gát mellet  a friss leveleket hozó füzek sárga fátyollal szegélyezték a telepített nyárfa erdőket.

Hubertlaki-tó és a tavaszi tőzikék

Idén a tavaszi tőzike csodáló túrámat a Bakonyba terveztem, a Hubertlaki-tóhoz. Ezúttal Huszárokelőpuszta felől közelítettem meg, mivel erre még nem jártam. Az út kezdetben széles, teherautók járta  aszfaltúton vezetett az erdőn keresztül, de ez nem felelt meg kalandvágyamnak, így letértem az útról, és a fák között  kanyargó patak kiszáradt medrében haladtam tovább.  

Egy idő után víz is került a folyócskába, ekkor  a part melletti kidőlt fák között verekedtem át magam, kerestem a tavasz jeleit, elszórtan hóvirágot, apró fejű csillagvirágot, sarjadó friss zöld fűhajtásokat és némi medvehagymát találtam. 

Később a jelzés felfelé vezetett a hegytetőre, az út mentén további virágzó növényekre leltem: sárga martilapu, erdei kutyatej ívben hajló szárai, boroszlán félék és kankalin, no meg az aranyos veselke kis sárga virágai nevettek rám a napsütésben.

Ilyen gyönyörűvé varázsolja  az erdőt a gallyakat megvilágító nap.

Végül elértem a erdészházat, s az erdő alját valóban fehéren borította a tőzike végeláthatatlan szőnyege.

 Közelről  finom illat (jázmin?) töltötte be a levegőt.

Betelve a virágok látványával a tó felé vettem az irányt. A vízből kikandikáló elhalt fatörzsek bizarr látványa idén is magával ragadott. 

Fák és sászsombékok meredeznek ki a vízből.

A tó mögötti mocsárban bizony süppedős volt a talaj.

Visszafelé már sokkal gyorsabban haladtam, bár egy-egy virág kedvéért azért megálltam még fotózni, igaz, csak mobillal, mert a fényképezőgépem aksija lemerült.