A csáfordi tőzikés erdő évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ami egyfelől dícséretes, örülök, ha mindenki megismeri kis hazánk természeti értékeit. Ugyanakkor ennek egyenes következménye, hogy az amúgy igen vadregényes erdő közepét kettészelő utat, sőt magát az erdőt is korláttal vették körbe, nehogy a látogatók betrappoljanak a virágok közé, és letapossák azokat. Az erdő gyönyörű, a talajt borító tőzikék hófehér szőnyegének látványa lélegzetelállító, a korlát mégis illúzió romboló. Ráadásul az erdőt átszelő út alig negyed óra alatt bejárható. Hogy lehetne ebből egy természetre hangolódó békés, kalandos napot kerekíteni?
Először is autó helyett vonatra szálltunk. Olcsóbb, gyorsabb, nyugodtabb. Répcelaktól a gáton vezető földúton, a Répce patak mentén közelítettük meg az erdőt. Ez az út segített ráhagnolódni az erdőre. A folyóba esett fatörzsek alkotta gátak, a hódok munkáinak nyomai, valamint a partot szegélyező mezőkön átvágó őzeknek hála, már jó megnyugvós, feltöltődős hangulatba sikerült kerülni.
Kb. 6 km séta után elértük a tőzikést.
A fák közül már messziről világítottak a virágok.
Pedig az erdő tényleg érintetlen. Úgy értem, ama kevés terület közé tartozik, ahol hagyják a természetes erdei folyamatokat megtörténni. A rengeteg kidőlt, korhadó fatörzs között a talajt beborító virágmező az élő és a holt különeges kontrasztját alkotja.
A tőzikék között lila csillagvirág és sárga tyúktaréj foltok színesednek.
Kutattam azokat a virágokat, amik még csak most pattannak ki a burokból. Így március közepén már nehéz volt ilyet találni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése