Kenuval a Molnár-sziget körül

Kis-nagy családommal a soroksári Duna-ágon terveztünk egy rövid, délutáni evezést. A Gubacsi-hídnál horgonyzó Kalóz-Tanyáról indultunk kenukkal és kajakokkal, hogy leevezzünk egészen a Molnár-szigetig, és ott a vadregényes kis ágon megkerülve a szigetet, végül visszatérjünk a kiindulási pontunkhoz.  A kölcsönzőnél a fiatalember zord arccal fogadta az esetleges késésre vonatkozó kérdéseinket, így  nagyon reméltem,  hogy ezt a 12 km-es távot kevesebb, mint 4 óra alatt, a kölcsönző zárásáig teljesítjük.

Már az elején kiderült számomra, hogy a gyerekek remek vízbiztonsággal rendelkeznek, vígan mozgolódtak a kajakban, kilógatták a lábukat, felálltak, hátrafelé ültek, mindeközben egy pillanatra sem vesztették egyensúlyukat.

Így aztán miattuk már nem kellett aggódni.

A folyón lefelé evezve szépen elhaladtunk a csepeli sétány jellegzetes pontjai mellett: a játszótér, a lakótelep, a sétány, vízisport-egyesületek épületei ismerősen köszöntek vissza múltkori biciklitúránk képei közül.   

Meglepően hamar elértük a Molnár-sziget csúcsát, ahol bekanyarodtunk a Duna még csendesebb mellékágába. Tavasszal gyönyörű, kolonokkal teli sima tükrű víz fogadott itt, nagyon kellemesen és akadálymentesen lehetett haladni. 

Most - a nyár végének, vagy az alacsony vízállásnak köszönhetően - nyílt víztükröt csak keveset találtunk, többnyire vízinövényekkel sűrűn benőtt  úton haladtunk. Több ponton erősen kellett húzni az evezőket, hogy átjussunk a sűrűbb részeken. A lapátok sokszor érintették a meder alját.

az ÚT

Talán ebből kifolyólag csak kevesen jártak errefelé, és a madarak teljes nyugalomban vették birtokba ezt az ágat. Mi is rengeteg szürke gémet, kócsagot, szárcsát, tőkés récét, bölömbikát és még ki tudja miféle állatot láttunk, s bár nem engedtek túl közel magukhoz, mégis hatalmas élmény volt számomra, hogy fotózhattam őket. 

Tollászkodó szárcsa

Startra készen

Kirepülés

Gyülekező

Bölömbika? Nem volt könnyű észrevenni a part menti kuszaságban.

Szorgalmasan legelik a víz tetején úszkáló zöldet. A szülők nagyon dühösek voltak, hogy eleveztek melettük, hangosan sziszegtek felénk.

Tenyérnyi rák súlyát is elbírja

Egy ponton elakadt a kenunk, ki kellett szállni, hogy átemeljük a zátonyon. Csaknem ráléptem erre a tapogatózó siklóra. 

Láttunk egy másik siklót, amint hallal a szájában úszott, és egy béka ki akarta venni a szájából a halat. Kicsit üldözte, aztán feladta. 

Végül átküzdöttük magunkat a sziget másik végéig, itt már a csepeli ágon gyorsan haladtunk visszafelé. Bár szembe fújt a szél, és többször is belegabalyodtunk horgászzsinórokba, a pecások nagy örömére, még zárás előtt visszaértünk a Kalózokhoz. 

Szigetszentmiklósi úszóláp

Bár az úszóláp nem túl nagy, 20 perc alatt andalogva is bejárható, mégis különleges hely.

A XIX. században a nagy budapesti árvizek után került sor a Duna soroksári szakaszának lezárására a Gubacsi-híd magasságában. Ennek következtében az évek során a lezárt mellékág hajózhatatlanná vált. A XX. század közepén aztán sor került a meder kotrására, az ág hajózhatóvá tétele céljából. A munkálatok során a az eltávolított homokos kavicsot a partokkal párhuzamosan halmozták fel. Ezeken a zátonyokon megtelepedtek az őshonos vízinövények A gyékény, sás, nád között számtalan vízi állat talált menedéket.

A zátony anyaga összetömörödött, és zárt, mocsaras területek alakultak ki.

A nád szépen lassan ránőtt a vízre és gyökérzetével másfél-két méter vastag szövetet képez, mintegy úszik a vízen. Ezen a lebegő aljzaton tőzegmohák telepednek meg.

Az úszólápon a tanösvényt úgy alakították ki, hogy a kialakult ökoszisztémát a legkevésbé bontsák meg. Legalább 8 fa hídon kell átkelni, ha végig akarjuk járni.

Az ösvényen sétálva számtalan állatot figyelhetünk meg karnyújtásnyira, mégis természetes környezetében.

Szárcsa. Megdöbbentően nagy és lehetetlen színű lába van!

Árnyas, rejtekes kis belső tavacska. 

 

RSD, avagy kenuval a soroksári Duna-ágon

A soroksári Duna-ág a főággal együtt a Csepel-szigetet öleli körül. A sziget csúcsától indul és Dunaharasztin át Ráckeve után torkollik a fő ágba. Innen a név: RSD. Jellemzője, hogy északon a Kvassay-zsilippel, délen pedig a Tassi-zsilippel szabályozott, így a két műtárgy között mintegy 10-40 cm-es szintkülönbség adódik csupán, szemben a fő ág 4 méteres szintkülönbségével. Mindebből az következik, hogy lassú áramlás érzékelhető a folyón, ám ez még  felfele evezéskor sem okoz különösebb nehézséget.

Mi a Gubacsi-híd alól indulunk kenuval, gyönyörű, békés, napsütéses időben lapátoljuk a vizet, sorban fedezem fel az RSD varázslatos világát.
A lassú áramlás további következménye, hogy a folyó számtalan  vízi növénynek ad otthont, mely gyors sodrású vízben nem élne meg.  A partot mindenhol nádasok borítják, szomszédságukban  uszadékfákba, kövekbe kapaszkodva teknősök sütkéreznek.

A nádas biztonságos közelségében kiskacsákkal, hattyúkkal is találkozhatunk. A szülők fél szemmel figyelik a sebességünket, nehogy túl közel merészkedjünk.

Az M0 átvezető hídja előtt egy mellékágban jobbra kanyarodunk. A víz fölé hajló fák  árnyas alagutat képeznek a víz fölött, el-elhajolunk a belógó ágak elől. A fák olyan sűrűn nőnek, hogy a part sem látszik tőlük. Még az autópálya hangját is erősen tompítják.
A híd alatt áthaladva azonban  felerősödik az autók zaja, mégis mintha kizökkentünk volna az időből, csorgunk lefelé a vízen, nézem a duplikált betonrengeteget. A csíkok és vonalak mozgása hipnotikus hatással van rám.

Elhagyva a hidat barátságos kis ágba érkezünk. A bal parton, a szigeten hangos zene szól, fiatalok kurjongatnak.

A jobb part mentén álló házak kertje közvetlen a Dunára nyílik, kis székek, pihenőpadok várják tulajdonosukat a vízililiomok szomszédságában. Igazán idilli.

A folyó egy helyen egy csatornán vezet át a másik partra. Itt hanyatt dőlünk a kenuban, és hagyjuk, hogy a víz átsodorjon az alagúton, kezemmel megérinthetném a tetejét. Eszembe sem jut, hogy fogunk itt visszajönni? (Nem itt jöttünk vissza)

Átjutva ezen az akadályon, kiszélesedik a folyó, vízitök és tündérrózsa borítja a nádas szélét, hatalmas rózsaszín virágai világítanak a napsütésben. 

Elhaladunk  Dunaharaszti használaton kívülinek tűnő hajóállomása mellett. Végül jól megérdemelt pihenőnket a Paradicsomsziget - Hókonypart találkozásánál töltjük.
Egy szürke gém gyanakvással figyeli tevékenységünket, majd megsértődve elrepül.


Bár még nem érezem a fáradtságot, mégis úgy döntünk - igen bölcsen -, hogy  visszafordulunk. Szerencsére a nem túl erős vízfolyással szemben nem kell sokkal több erőt fektetni az evezésbe, mint lefelé, mégis egyre gyakrabban váltogatom az evezős oldalt, érzem a kezem, a fenekem nyomja a kenu, a nap egyre jobban éget. Pihenésképp, ahol lehetőség adódik, kikötünk,  vagy csak simán elheverünk a kenuban, élvezzük a víz ringatását és nézzük a kék eget takaró bárányfelhőket.


Újabb mellékág következik, ahol hatalmas, virágzó kolon mező fogad minket. Nem győzök betelni a táj szépségével.

Egy szárcsa család épp fészkét építi a nádas mellett, egy meglepően jól látható, védtelennek tűnő helyen. A tojó szorgalmasan igazgatja a kilógó szálakat, a csibéknek be nem áll a szájuk, ide-oda totyognak lebegő fészkükön. Majd amikor úgy érezik, túl közel kerültünk  hozzájuk, belecsobbannak a vízbe és eltűnnek a nád között.

Nehéz itt hagyni az elbűvölő kis ágat, mégis a testem jelzi, hogy ideje visszatérni. Még kb 1 óra evezés vár ránk, mire elérjük a kikötőt. Jóleső érzéssel és rengeteg élménnyel telve szállunk partra.

 

Az út hossza oda-vissza kb 20 km.