Elakadásaink Magyarkút és Nógrád között

Az úgy volt, hogy részletesen kidolgoztuk a haditervet a lányommal: vasárnap  kerékpárral indítjuk a nógrádi vár támadását Verőcéről, majd Királyrét felé visszavonulunk és a győzedelmes seregünk Kismarosi bevonulással zárja a napot. 

Így aztán 9 órakor már izgatottan ültem a vonaton. Én és a biciklim. Szárnysegédeimet alattomos, hátulról jövő csellel elaltatták! Ők azonban dacolva az ármánnyal végül mégis útra keltek, s egy órával később csatlakoztak hozzám Verőcén.

Addig is előzetes parti ellenőrző körútra mentem. 

Part menti fák

Végül aztán egyesítettük seregeinket, és a Borbély-hegy tetejéről vetettünk egy pillantást lefelé: nehogy hátulról támadjon az ellen! Miután meggyőződtünk, hogy ez a veszély nem fenyeget, nekiindultunk az útnak. 

Alattunk Verőce házai

Egész Magyarkútig kellemes aszfaltúton tekertünk, de innentől az erdőben széles földút vezet a Nógrádi Vár felé. Amit viszont valaki fondorlatos módon sárrá dagasztott, s levelekkel szórt tele.

Ami szép akkurátusan bekúszott a kerekek és a sárvédő közé, gyakorlatilag lehetetlenné téve az előrehaladást. 

Már kidugták fejüket a hóvirágok

Így aztán az ostromot elnapoltuk, két - akarom mondani - hat lábra váltottunk, és nekivágtunk az erdőnek. Hamarosan egy kedves patakmederben haladtunk egyre mélyebbre a börzsönyi szurdokban. 

Sok helyen csaknem térdig ért a tavalyi avar

A meder alját vastagon fedte a a tavalyi avar, különböző meglepetésekben lehetett részünk, ha óvatlanul léptünk: vagy sziklán bicsaklott a lábunk, vagy karnyi vastag kidőlt ágak közé szorult a bokánk, esetleg rohadó szagú vizes sárba süppedtünk.

 Így aztán figyeltünk, nézelődtünk, lassan haladtunk, és nagyon élveztük a természet eme csodás képződményét! 

A hegyoldal egyre magasabban és meredekebben vette körbe a patakmedret. A nap hét ágra sütött, a fák hullámosra rácsozták a hegyoldalt. Szeretem ezt a látványt!

Most ugyan alig volt víz a mederben, de esőzések tuán azért biztos nagyon megáradhat. A pár kilométeres út során számos állatcsontot találtunk, ha magunkkal vittük volna, akár egy egész szarvast összelegozhattunk volna belőle. 

Talán egy és ugyanazon állat részei. Számtalan további csont hevert még a mederben. 

Közben szép lassan haladt előre az idő is, mi pedig szembesültünk azzal, hogy igen lassan haladunk. Alig 2 km-t tettünk meg, és még ennyi van előttünk, de ebben a tempóban nem érünk ma a végére. Így aztán nekiveselkedtünk a meredek hegyoldalnak, remélve, hogy nem csúszunk vissza. Szerencsésen elértük a Nagy-Kő-hegyre vezető kék jelzést. A csúcson elhevertünk a  napsütötte réten, és úgy éreztük, igazi tavasz van!

Lefelé a kijelölt úton olyan sár volt, hogy nem mertük bevállalni, így aztán inkább titkos, falevéllel borított erdei ösvényen ereszkedtünk lefelé. 

Hamarosan elértük a kerékpárjainkat, közepes sikerrel toltuk őket át a sáros úton. Végül egyszerűbbnek tűn nyakba venni, mint Kukoricza Jancsi, mikor huszárnak állott. 

Végül kiértünk az aszfaltra, s alig negyed órácska alatt használhatóvá pucoltuk a járműveket. A nap végén mégis diadalmenetben vonultunk be Verőcére vidáman, sárosan, feltöltődve, boldogan. 

Bicikliút a Dunakanyarban

Nyári melegben, délben indultunk útnak Sződliget Yacht Club mellől. Innen ugyanis egész Szobig a Duna mellett vezet a biztonságos Eurovelo 6 kerékpárút. Vác környékén a forgalma meglehetősen nagy, kerülgettük a gyalogosokat, nem győztünk kitérni a szembejövő kerékpárosok elől.

Hangulatos Duna parti terasz Verőcén.

Verőce után azonban már egész kellemes állandó tempóban lehetett haladni. 

Nagymarosról megcsodáltuk a Visegrádi várat és a Salamon tornyot.

A forróságot enyhítette a menetszél, no meg a sok fa. Csaknem végig árnyékban vezet az út, barátságos falvak, zöldellő hegyek és a Duna most hihetetlen kék csíkja között. 

Zebegényi házak a bicikliút mentén

Egy ponton elvesztettük az út folytatását, meglepve tapasztaltuk, hogy ez bizony a szobi rév, innen már nincs bicikliút. 

Valódi magyar marha család Szob egy falu széli telkén. Persze, ha mindkét szarvat viselő tehén, akkor nem is igazi magyar család. Nagy marhák lennének akkor!

Földutakon közelítettük meg az Ipoly folyót, mely épp itt ömlik a Dunába. 

Réti - iszalag fekete fehérben. Aki szerint színesben szebb lenne, nézegesse ITT

Réti iszalagtól kéklő mezőkön haladtunk, majd fürödtünk egyet a Dunában. 

Az Ipoly folyó, háttérben egy vasúti híd

Végül a biciklit a parton tolva jutottunk vissza a révig.

Homokos Duna part

Innen újra nyeregbe pattantunk, és két és fél óra alatt lenyomtunk a 35 km-t visszafelé. Közben persze nem hagytuk ki a naplementében sétálást az ártéri fák között, no meg a vízben kerekezést sem. 

Naplemente - végre színesben

Vác után letértünk kicsit a kerékpárútról, és megpróbáltunk a part mentén, a fák közötti ösvényen közlekedni, de sajnos sok kidőlt fa állta utunkat.

Ilyen a terep, ha letérsz az útról. kerékpárral járhatatlan

Így egy kis kóborlás után visszatértünk az Eurovelo 6  útra, és hamarosan elértük Sződligetet.

Ha a képekre színesben lennél inkább kíváncsi ezen a linken megnézheted.