Nyár van, főszezon a szigeten. Estefelé az emberek kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek a folyóhoz. A hódok hosszas megfontolás után kiváló érzékkel a várukat közvetlenül a szigetet átszelő, vízhez vezető egyetlen út végére építették. Ha behunyt szemmel botladozol le a partra, akkor is egy hódba ütközöl.
Ám le a kalappal a hódok előtt! Mesterei a rejtőzködésnek. Vagy a bosszantásnak. Épp csak egy másodpercre villantják meg kis fejüket az arra járók előtt, aztán máris lebuknak a víz alá, és köddé - vagy inkább vízzé - válnak a Dunába dőlt fatörzsek takarásában. Az egyszeri járókelőnek ez a két másodperc már maga a boldogság. Mivel a kidőlt törzseken való átmászásra már kevesen vállalkoznak, így maradt némi esélyem az állatok életének békés megfigyelésre.
Az első incidens
Ahogy lapulok a fák takarásában, hallom, hogy közeledő léptek alatt reccsen a száraz avar. Megérkezik az első Hód-néző Különítmény. Susorognak, dörmögnek. A hódok persze csendben eltűnnek a víz alatt. Emezek meg nézelődnek balra, aztán előre, majd jobbra, és... sikkantanak egy csendeset. Egy hatalmas objektív mögül egy szempár mered rájuk.
Magyarázkodnak, mintha nem tudnám, miért jöttek. Egy cipőben járunk! De miért gondolták vajon, hogy társalgásra vágyom, az rejtély. Igyekszem foghegyről válaszolni, suttogva, de nem akarok udvariatlan lenni. Nem veszik az adást, dörmögnek, meg duruzsolnak tovább. A hódok persze a víz alól követik az eseményeket, így embereink csalódottan odébbállnak.
Erősítés érkezik
Újra elcsendesedik a környék, a hódok előmerészkednek. Várom a megfelelő pillanatot, kattintgatok, amikor új neszek érkeznek a hátam mögül.
Izgatott pisszegés:
– A hátad mögött ott egy hód! – hallom.
Oké, itt meg három. Mutogatok kézzel-lábbal. A nő veszi a lapot, csendben mellém oson, együtt lessük a kis állatokat. Végül int egyet, újra egyedül maradok.
Aztán két gyerek érkezik az apukájával. Izgatottan mutogatnak a hódok felé, apuka halkan magyaráz. Cukik.
Hajnali taktika
A hajnal mégiscsak nyugalmasabb odakint, igaz 4 órakor kell hozzá kelni, cserébe legalább csak én vagyok, meg a hódok. Úgyhogy megéri.
Kivéve a hőkupola idején. A vízre több hajót is épp akkor eresztenek le, amikor megérkezem. A parton szerelmeskedő párba botlok, diszkréten kikerülöm őket, haladok a hódvár felé.
Sikerül hangtalanul megközelíteni egy rágcsáló jószágot. A kelő nap sugara épp aranysárga fénybe vonja, amikor jobb kéz felől, a szemem sarkából megpillantok egy kajakost. Már messziről kiabál:
– Ugye milyen cukiiiiik? Arrafelé kettő is kint úszkál! – újságolja nagy hangon.
A hód meg menten lebukik a víz alá. Gondolom, megkeresi a család jelzett tagjait.
Szuper. Kezdhetem elölről a cserkelést.
Charlie - hadművelet
Egyik este egy kisgyerekes család tart a hódvár felé. Charlie nevű kutyájuk pórázra kötve halad mellettük. Én előbb érek a hódvárhoz. A hód a lak bal oldalán, egy rejtett kis medencében épp a várat erősítgeti. Az alacsony vízállás miatt megpróbálja elfedni a víz fölé került bejáratot.
Hamarosan megérkezik a család, a kutya immár póráz nélkül. Apuka magyarázza a kisfiúnak, hogy ha csöndben marad, hamarosan megjelennek a hódok is.
Charlie azonban szagot fog, nekiesik a hódvárnak, fröccsen a sár, repülnek a gallyak. Majd átkúszik a másik oldalra. Észreveszi a hódot, ami sziszegve fejezi ki nemtetszését. Az eb izgatottan ugat, a gazdik ordítva próbálják behívni.
Kérdem én: miért? Ha kifejezetten hódot nézni jönnek a vár közvetlen közelébe, akkor miért nem tartják pórázon a kutyát? Miért gondolják, hogy az öleb majd szagvakon a lábaik mellett fog unatkozni? Ehelyett Charlie persze követi az ösztöneit. Természetes, hogy ingerli az erőteljes illat, amely körüllengi a várat.
Jó pár percbe beletelik, mire sikerül visszarendelni a kutyát, a család eltűnik.
A hódok megnyugodnak, óvatosan újra megjelenik egy kis fej a fák között. Én meg állok, mozdulatlanul, egyé olvadva a tájjal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése