Séta a Großglockner gleccseréig és a Teischnitztal ösvényén

Másnapra elállt az eső, a felhők közül vidáman pislogott kifelé a nap. Az égen hatalmas fellegek vonultak, finom pamacsokat eregetve magukból. A fiúk fél hétkor keltek útra, mi egy órával később vágtunk neki a hegynek. Terveink szerint 3000 méter fölé megyünk, ameddig tudunk. Hágóvasat és hómacskát nem hoztunk, így a gleccseren csak annyit megyünk, amennyit ezek nélkül is biztonságosan lehet.

Őszintén szólva nem sok kedvem volt az egészhez, bizonytalanul fájt a fejem. Sógornőm azonban lelkesen ugrándozott szikláról sziklára, vitt magával a lendülete. Legnagyobb meglepetésemre Péter is lelkes volt. Így azátn nem ellenkeztem, mentem. 

A gelccser felé

Megkerülve az előttünk álló hegyoldalt, megpillantottuk a Großglockner hófedte csúcsa körül gomolygó felhőket, és hirtelen nekem jókedvem kerekedett. A látvány fennséges volt!

Csodálatos felhőjátékban volt részünk.

A felhők gomolyogtak, ráültek a csúcsra, puha párnaként borítotva, majd a hegy csipkés sziklaéle felhasította. Apró foszlányok szakadtak le róluk, amelyek tovább gomolyogtak, füstölögtek, míg egy másik csúcson újra megakadtak és összesűrűsödtek.

Hosszú percekig bámultuk az előadást. 

Persze közben azért néha haladtunk is. Hamarosan elértük az első hófoltot.

A hófolt tetejéről már látszódott a gleccser széle. 

Néhol térdig süppedtünk az olvadó, kásás hóban. Közben a fiúk már átvágtak a gleccseren, elérték az első nagy sziklafalat, és hamarosan az Erzherzog Johann Hütténél pihentek meg. 

 Erzherzog Johann Hüte - az út ezen pontján még nem látszik, ezt a fotót a Hochalpenstrassen készítettem róla. 

Mi pedig, dacolva az egyre erősödő fejfájással és a hóból visszaverődő szikrázó fénnyel, felkapaszkodtunk a gleccser szélére.

Körülbelül 3030 méteres magasságig jutottunk, ott visszafordultunk. A látvány ebbe az irányba nézve is lenyűgöző volt. Különösen érdekes kontrasztot alkotott a távoli narancssárgás-vörösses csúcs a glockner zöld köveivel. 

A Glockner környékén a fekete kőzetek nagy része csillámpala, fillit vagy grafitos pala. Ezek adják a sötét, komor színeket. Ha ezek közé a rétegek közé vasban és karbonátban gazdag kőzetek (például siderit vagy pirit) keveredtek, a felszínen a csapadék és a levegő hatására a vas elkezdett kioldódni és megrozsdásodni. Ez a mállási folyamat egész hegyoldalakat képes élénk vörösre, narancssárgára vagy rozsdabarnára színezni, ami éles kontrasztot alkot a sötét palával.

Teischnitztal 

Dél felé értünk vissza a házhoz, de nem volt kedvünk a hüttében ücsörögni estig, így  elindultunk  Teischnitztal felé.

Ez a völgy egész más arcát mutatja a tájnak. Kevébé kiépített, csuán egy keskeny ösvény vezet rajta végig. A legtöbb túrázó azon az úton érkezik ide, amelyiken mi is jöttünk, ezért ezen az úton alig van forgalom. Ahogy ereszkedtünk lefelé úgy tágult ki a tér és láthattunk be a folyó vájta zöld völgy mélyére. 

Jó 400 méter szintet ereszkedtünk, ekkor visszafordultunk, hogy ugyanezen az úton kapaszkodjunk fel a Stüdlhüttéhez. Reménykedtem, hogy út közben mormotákat is láthatok majd, de sajnos egy sem mutatkozott, bár a szemközti hegyoldal úgy nézett ki, mint egy érett ementáli sajt. 

A völgyzáró falról több vízesés is zúdul alá. Ezek táplálják a patakot. Megint elgondolkoztam: honnan jön ez a sok víz? Mind a gleccserekből? 

Mormoták hiányában virágfotózással kárpótoltam magam. Elképesztő, hogy ezen a sziklás, vad, kietlennek tűnő vidéken mennyi virág búvik meg a kövek repedéseiben!

Nem meglepő módon a virágok kb. ugyanazok, amiket a Triglav sziklakertjében is már láttam. 

A teljesség igénye nélkül: havasi gyopár, havasi sziklai kőtörőfű,  havasi pimpó, havasi gyújtoványfű, havasi mák.

Alpesi nefelejts, alpesi tárnics, enyves kankalin, alpesi csüdfű, recéslevelű fűz,  kúszó gyömbérgyökér, valameilyen kakastaréj, havasi gombafű,  mohalevelű kőtörőfű.

Gymnadenia hygrophila - alpesi vaníliakosborok  közé tartozó, rendkívül ritka és különleges magashegyi orchidea. Állítólag vaníliaillatot áraszt. Sajnos elmulasztottam szagolgatni. 

Izgalmas látvány volt a féregszerű szydlina, ami egy zuzmó. Ez a faj jellemzően alpesi és sarkvidéki régiókban fordul elő, ahol köves talajon növekszik. Különlegessége, hogy nem hoz létre termőtestet, és főleg ivartalanul szaporodik.

Havasi gyopárból csak ezt az egyetlen példányt találtam. 

Mire felértünk a házhoz már erősen fájt a fejem. Betoltam egy jó levest, megittam egy liter folyadékot, ettem egy nagy adag bolognai spagettit, bevettem aszpirint, mégsem akart múlni a fájdalom. Közben a nap is kisütött, így a közeli sziklák között feküdtem egy darabig. Ez aztán segített, a fejfájásom csillapodott. 

6 óra körül a fiúk is visszértek a hegyről. A nagy tömeg miatt végül a csúcs előtt 30 méterrel visszafordultak. Nem érte meg nekik kivárni még azt az egy órát amíg talán a sorban állás után felérnek a kereszthez. Unokaöcsém kicsit megrebbenve úgy nyilatkozott, hogy nehezebb volt, mint várta, és egyáltalán nem erre számított. 

Mi mindenesetre nagyon örültünk, hogy épségben visszaértek.  

Elképesztőnek találtam, hogy a tesóm simán abszolválta ezt a kalandot mindenféle előzetes edzés és rákészülés nélkül. Izomláza nem lett, magashegyi betegségről még csak nem is hallott, csak a szemgolyója égett le, mert szemüveget nem volt hajlandó felvenni. 

Fogadóbizottság.