Biciklivel Pátkára

Pátkán víztározó van és állítólag kosborok. A víztározó bebizonyosodott, a kosborokban még mindig kételkedem. 

Az út azonban izgalmas, látványos, változatos, és több meglepetést is tartogat LocusMap navigációnk jóvoltából. 

Velencéről a házak közötti kis utcákon közelítettük meg a tó sarkát Dinnyésnél. Nagyon kellemes a házak között karikázni, csönd van, szép épületek közül barátságos emberek mosolyognak ránk, és még sosem sikerült kétszer ugyanazon az útvonalon végigmenni, úgyhogy mindig újabb felfedezni valókat találunk. 

Dinnyésnél rátértünk a velence-tavi kerékpárútra, majd a balra a Császár-víz mellett vezető útra. Kócsagok figyeltek minket gyanakodva  a mocsári nőszirmok sárga virágai mellől, mikor lehaladtunk mellettünk, megnyugodva halásztak tovább, 

A főút alatt átvezető alagútban most 10 centis víz állt, nagy fröccsenéssel hasadt ketté kerekünk alatt. 

Úgy terveztük, a Székesfehérvári elágazásnál mi egyenesen, a zöld kereszt jelzésen a víz mellett folytatjuk tovább az utat, itt azonban sorompóval lezárt magánútba botlottunk. Így hát jobbra Pákozd felé haladtunk egy kis darabon, majd a zöld jelzésen a lovardánál a Jampi Tanya felé vettük az irányt. Megállapítottuk, hogy a  süppedő homokos úton felfelé tekerni  lehetetlen feladat és láttuk magunkat, amint innentől a kopár hegyoldalon gyalogolunk Pátkáig. Szerencsére végül több helyen is fel tudtunk ülni a járgányunkra, viszont váratlanul véget ért a térkép által jelzett út. Szicíliai kopárságú tájhoz hasonlatos vidéken kóboroltunk, utat keresve. A szomszédos domboldalon birkanyájat terelgetett egy pásztor, már-már azt hittük, végleg eltévedtünk, aztán egyszer csak mégis elénk bukkant a zöld jelzés. Innentől már lefelé gurultunk, egész a víztározóig. 

A víztározó gátján körbetekertük a tavat, partján horgászok kapaszkodtak pecabotjukba. meresztgettem a szemem, hol lehet itt kosbor, néztem az interneten talált térképemet, sikerült beazonosítani a jelzett helyett,  de egy szál nem sok, annyit sem találtam. 

Így hát megpihentünk kicsit a tó partján, majd visszafordultunk. Visszafelé megtaláltuk a zöld kereszt jelzést, sokat látott ártéri füzek között kanyargott az út egészen Csalapusztáig. 

Itt megtekintettük a Keigl-Csalai kastély omladozó falait, majd reménykedve abban, hogy Csala felől kellemesebb úton érhetjük el Székesfehérvár kerékpárutat, mint idefelé, elindultunk hazafelé. 

A kastélyt a Keigl család építtette neoreneszánsz stílusban 1878-ban Hauszmann Alajos tervei alapján. Sajna a 2007-es felújítási terv nem valósult meg, így most a belépni életveszélyes tábla fogadja a látogatókat.

S valóban, végre nem jutottunk zsákutcába, sikerült elérni a hazafelé vezető kerékpárutat és újra aszfalton tekertünk hazáig.