Panorámatúra a Kevélyek tetején

Lányom egy napon megjegyezte, hogy hegyekbe vágyik és szép kilátást akar, vigyem magammal kirándulni. Rögtön eszembe jutott a február végi kirándulásunk  diákjaimmal a Teve-sziklánál, ugyanis az Egri-vár bevétele után közvetlenül  meghódítottuk a Nagy-Kevélyt is, és már akkor elkápráztatott a panoráma, pedig akkor inkább csak sejteni lehetett a táj szépségét. Most úgy terveztem,  végigjárjuk a Kevélyek összes csúcsát mindkét oldalról, és megnézzük milyen a kilátás a hegy egyes pontjain. 

Pilisborosjenőn a piros négyzet jelzés kezdeténél, a Viola köznél tettük le az autót, és káprázatos házak között, ragyogó napsütésben, egy igen meredek úton értük el az erdőt, ahol a zöld jelzés egy sziklás földbe vájt, vízmosás szerű meredélyen, fekete fenyők között vezet fel az Ezüst-Kevélyre. (A tájidegen fekete fenyők egykoron a kopár hegyoldal lepusztulását voltak hivatottak megakadályozni, bár ezzel sok helyen értékes dolomit sziklagyep társulások vesztek el. Ma az elpusztult fenyőket tölgyfákkal pótolják. )

Az út mediterrán hangulatához már csak a kabócák hangos cserregése hiányzott. Az utat főleg zsálya és farkas kutyatej szegélyezte, de most virágzott a kakukkfű, a veronika, héricsek, a pilisi len, a pirosló gólyaorr és még számtalan általam nem ismert színes virág.

Alig egy óra alatt felértünk a gerincre, átváltottunka  piros sáv jelzésre, s már rögtön meg is csodálhattuk a panorámát. Szemügyre vettük Pilisborosjenő házait,

a Megyeri-hidat, valamint a sárgálló repceföldeket.

Innen az út egyenesen a Nagy-Kevélyre vezetett, és bal kéz felől beláthattuk az egész környéket Pilisborosjenőtől Solymáron át Pilisszentivánig és még tovább. 

A Kevély-nyereget sajna megszállták a lelkesebbnél lelkesebb túrázók, néhányuk rajtszámért állt sorba, mások csak ücsörögtek a réten. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen és megindultunk a Kis-Kevély felé egy jelzetlen úton, amerre szerencsére már a madár sem járt, illetve az mégis, mert vidáman csicseregtek a fák között.

Itt találtunk egy sziklát egy kies tisztáson, és a tetején elücsörögtünk egy órácskát, bámultuk a tájat tűnődtünk az élet történésein. Majd lefelé vettük az irányt, s egyre hangosabban hallottuk Csobánka majálisának hangjait. Egy jobb kanyar után újabb kilátóponthoz érkeztünk, és megcsodáltuk a szinte a lábaink előtt heverő falu házait.

A Mackó-barlangnál  visszakanyarodott az út a sárga jelzésen és a hegy másik oldalán egy árnyas erdőn keresztül visszavezetett az Ezüst-Kevélyhez. Elvileg itt is kellett volna lenni kilátópontnak észak felé, de ezt vagy benőtték a fák, vagy másik úton mentünk.

A körút 9 km volt, 423m szintkülönbséget kellett megtenni, melynek legnagyobb részét rögtön a túra elején abszolváltuk, utána már csak kisebb emelkedők vártak ránk.  Összességében nem volt fárasztó az út, a beiktatott láblógatással együtt 4 órát vett igénybe.

Meghódítjuk a Kevélyek csúcsait, és bevesszük az Egri-várat!

Vasárnapra csupa napsütéses meleget ígért a mobilom békás alkalmazása, így kissé csalódott voltam, amikor a reggeli ébredésnél a köd tekintett be az ablakon. De már nem volt visszaút, egy kisebb társasággal nekiindultunk a Nagy-Kevély meghódításának. Pilisborosjenői buszmegállónál leszállva megkerestük a kék jelzést, és meglepetten tapasztaltuk, hogy a túrát - mintegy "in medias res" - kemény hegymenettel kezdjük. Ez, így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan elhagytuk a ködhatárt, és ragyogó napsütésben érdekes formájú tölgyek között csodás, puha mohával borított hegytetőre érkeztünk.

Nehéz volt abbahagyni a moha simogatását, de azért folytattuk utunkat a különös nevű Teve-szikla felé. Az út egy ideig a falu szélén vezetett, megcsodáltuk a Kálváriát, és aggódva tekintgettünk a jobb kéz felé tornyosuló hegycsúcsok felé. Az erdőbe érve hol keményre fagyott jeges úton csúszkáltunk, hol pedig bokáig süppedtünk a felolvadt sáros úton. 

Hamarosan elértük az egykori bányát, ahol a sziklát alkotó fődolomitot a hárshegyi vörös színű homokkő réteg fedi, tetejükön fenyők magasodnak.

A dolomit könnyen aprózódó részei a szél és a víz jóvoltából folyamatosan távoznak a sziklákról, érdekes formájú sziklatornyokat képezve.   

Mivel Teve-sziklát kerestünk, így mindenhol tevét láttunk benne, de csak akkor derült ki, miért is ez a neve, amikor felkapaszkodtunk a szomszédos szikla tetejére. 

Bár engem inkább fura kakasra vagy tyúkra emlékeztet, akinek a tojását az oldalán keresztül távolították el a hasüregéből, ezért a lyuk!

A "teve" meredten bámulta következő célpontunkat, az Egri Várat, ami innen mindössze 10 perc sárban csúszkálással elérhető. No nem azt, amelyik a Bükkben van, hanem ezt a másikat, ami az Egri csillagok c. film díszletéül szolgált. (Még manapság is szoktak itt filmet forgatni.) Bánatosan konstatáltam, hogy diákjaim nagy része nem ismeri az ominózus filmet. Ami nem azért szomorú, mert nem látták, és nahát, ezek a mai fiatalok, hanem azért, mert ebből is látszik, hogy az idősebb generációhoz tartozom.

A bástyán elfogyasztottuk ebédünket, és gyors helyzetértékeléssel arra jutottunk, hogy a Kis-Kevély megmászására nem lesz időnk, így toronyiránt kell megközelítenünk a Nagy-Kevély 523 m magas csúcsát. Útközben bemásztunk a Kevély-hegyi kőfülkébe, melyet a tájékoztató tábla szerint Szódás-barlangnak is hívnak, de a tábla leírásának legizgalmasabb részletekből sem derült ki, hogy miért ez a neve (a Wikipédia szerint "ezt a nevet az alatta lévő út miatt kapta, mivel annak a régi neve Szódás út volt, mert azon vitték fel a szódát a Kevély-nyergi túristaházhoz").

A csúcstámadás során a jelzett turistaút helyett egy meredek sziklás ösvényt választottunk, ahonnan visszatekintve csodás panorámába gyönyörködhettünk volna, ha azt nem borította volna pára.

Végül felértünk a hegytetőre, és a továbbiakban végig a hegygerincen vezető piros jelzésen haladva lassan ereszkedtünk az Ezüst-kevély, majd Üröm felé.

Ezen a hegygerincen egyszer szép időben is végig fogok sétálni, mert a látvány gyönyörű lehet!

Leérve a hegyről a falu éppen épülő negyedén átvezető úton bokáig sárba süppedve, cipőnként 2-2 kg agyagot cipelve, de még világosban érkeztünk a 218-as busz buszmegállójába.  30.000 lépéssel, sok nevetéssel, beszélgetéssel és egy újabb táj felfedezésével lettünk gazdagabbak.