Meghódítjuk a Kevélyek csúcsait, és bevesszük az Egri-várat!

Vasárnapra csupa napsütéses meleget ígért a mobilom békás alkalmazása, így kissé csalódott voltam, amikor a reggeli ébredésnél a köd tekintett be az ablakon. De már nem volt visszaút, egy kisebb társasággal nekiindultunk a Nagy-Kevély meghódításának. Pilisborosjenői buszmegállónál leszállva megkerestük a kék jelzést, és meglepetten tapasztaltuk, hogy a túrát - mintegy "in medias res" - kemény hegymenettel kezdjük. Ez, így bemelegítés nélkül, csaknem éhgyomorra kissé ijesztőnek tűnt, de elszántan és enyhén lihegve hamarosan elhagytuk a ködhatárt, és ragyogó napsütésben érdekes formájú tölgyek között csodás, puha mohával borított hegytetőre érkeztünk.

Nehéz volt abbahagyni a moha simogatását, de azért folytattuk utunkat a különös nevű Teve-szikla felé. Az út egy ideig a falu szélén vezetett, megcsodáltuk a Kálváriát, és aggódva tekintgettünk a jobb kéz felé tornyosuló hegycsúcsok felé. Az erdőbe érve hol keményre fagyott jeges úton csúszkáltunk, hol pedig bokáig süppedtünk a felolvadt sáros úton. 

Hamarosan elértük az egykori bányát, ahol a sziklát alkotó fődolomitot a hárshegyi vörös színű homokkő réteg fedi, tetejükön fenyők magasodnak.

Engem lenyűgözött a sziklafalon áttörő gyökérzet látványa. 

A dolomit könnyen aprózódó részei a szél és a víz jóvoltából folyamatosan távoznak a sziklákról, érdekes formájú sziklatornyokat képezve.   

Mivel Teve-sziklát kerestünk, így mindenhol tevét láttunk benne, de csak akkor derült ki, miért is ez a neve, amikor felkapaszkodtunk a szomszédos szikla tetejére. 

Bár engem inkább fura kakasra vagy tyúkra emlékeztet, akinek a tojását az oldalán keresztül távolították el a hasüregéből, ezért a lyuk!

A "teve" meredten bámulta következő célpontunkat, az Egri Várat, ami innen mindössze 10 perc sárban csúszkálással elérhető. No nem azt, amelyik a Bükkben van, hanem ezt a másikat, ami az Egri csillagok c. film díszletéül szolgált. (Még manapság is szoktak itt filmet forgatni.) Bánatosan konstatáltam, hogy diákjaim nagy része nem ismeri az ominózus filmet. Ami nem azért szomorú, mert nem látták, és nahát, ezek a mai fiatalok, hanem azért, mert ebből is látszik, hogy az idősebb generációhoz tartozom.

A bástyán elfogyasztottuk ebédünket, és gyors helyzetértékeléssel arra jutottunk, hogy a Kis-Kevély megmászására nem lesz időnk, így toronyiránt kell megközelítenünk a Nagy-Kevély 523 m magas csúcsát. Útközben bemásztunk a Kevély-hegyi kőfülkébe, melyet a tájékoztató tábla szerint Szódás-barlangnak is hívnak, de a tábla leírásának legizgalmasabb részletekből sem derült ki, hogy miért ez a neve (a Wikipédia szerint "ezt a nevet az alatta lévő út miatt kapta, mivel annak a régi neve Szódás út volt, mert azon vitték fel a szódát a Kevély-nyergi túristaházhoz").

A csúcstámadás során a jelzett turistaút helyett egy meredek sziklás ösvényt választottunk, ahonnan visszatekintve csodás panorámába gyönyörködhettünk volna, ha azt nem borította volna pára.

Végül felértünk a hegytetőre, és a továbbiakban végig a hegygerincen vezető piros jelzésen haladva lassan ereszkedtünk az Ezüst-kevély, majd Üröm felé.

Ezen a hegygerincen egyszer szép időben is végig fogok sétálni, mert a látvány gyönyörű lehet!

Leérve a hegyről a falu éppen épülő negyedén átvezető úton bokáig sárba süppedve, cipőnként 2-2 kg agyagot cipelve, de még világosban érkeztünk a 218-as busz buszmegállójába.  30.000 lépéssel, sok nevetéssel, beszélgetéssel és egy újabb táj felfedezésével lettünk gazdagabbak.