Panorámatúra a Kevélyek tetején

Lányom egy napon megjegyezte, hogy hegyekbe vágyik és szép kilátást akar, vigyem magammal kirándulni. Rögtön eszembe jutott a február végi kirándulásunk  diákjaimmal a Teve-sziklánál, ugyanis az Egri-vár bevétele után közvetlenül  meghódítottuk a Nagy-Kevélyt is, és már akkor elkápráztatott a panoráma, pedig akkor inkább csak sejteni lehetett a táj szépségét. Most úgy terveztem,  végigjárjuk a Kevélyek összes csúcsát mindkét oldalról, és megnézzük milyen a kilátás a hegy egyes pontjain. 

Pilisborosjenőn a piros négyzet jelzés kezdeténél, a Viola köznél tettük le az autót, és káprázatos házak között, ragyogó napsütésben, egy igen meredek úton értük el az erdőt, ahol a zöld jelzés egy sziklás földbe vájt, vízmosás szerű meredélyen, fekete fenyők között vezet fel az Ezüst-Kevélyre. (A tájidegen fekete fenyők egykoron a kopár hegyoldal lepusztulását voltak hivatottak megakadályozni, bár ezzel sok helyen értékes dolomit sziklagyep társulások vesztek el. Ma az elpusztult fenyőket tölgyfákkal pótolják. )

Az út mediterrán hangulatához már csak a kabócák hangos cserregése hiányzott. Az utat főleg zsálya és farkas kutyatej szegélyezte, de most virágzott a kakukkfű, a veronika, héricsek, a pilisi len, a pirosló gólyaorr és még számtalan általam nem ismert színes virág.

Alig egy óra alatt felértünk a gerincre, átváltottunka  piros sáv jelzésre, s már rögtön meg is csodálhattuk a panorámát. Szemügyre vettük Pilisborosjenő házait,

a Megyeri-hidat, valamint a sárgálló repceföldeket.

Innen az út egyenesen a Nagy-Kevélyre vezetett, és bal kéz felől beláthattuk az egész környéket Pilisborosjenőtől Solymáron át Pilisszentivánig és még tovább. 

A Kevély-nyereget sajna megszállták a lelkesebbnél lelkesebb túrázók, néhányuk rajtszámért állt sorba, mások csak ücsörögtek a réten. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a tömegen és megindultunk a Kis-Kevély felé egy jelzetlen úton, amerre szerencsére már a madár sem járt, illetve az mégis, mert vidáman csicseregtek a fák között.

Itt találtunk egy sziklát egy kies tisztáson, és a tetején elücsörögtünk egy órácskát, bámultuk a tájat tűnődtünk az élet történésein. Majd lefelé vettük az irányt, s egyre hangosabban hallottuk Csobánka majálisának hangjait. Egy jobb kanyar után újabb kilátóponthoz érkeztünk, és megcsodáltuk a szinte a lábaink előtt heverő falu házait.

A Mackó-barlangnál  visszakanyarodott az út a sárga jelzésen és a hegy másik oldalán egy árnyas erdőn keresztül visszavezetett az Ezüst-Kevélyhez. Elvileg itt is kellett volna lenni kilátópontnak észak felé, de ezt vagy benőtték a fák, vagy másik úton mentünk.

A körút 9 km volt, 423m szintkülönbséget kellett megtenni, melynek legnagyobb részét rögtön a túra elején abszolváltuk, utána már csak kisebb emelkedők vártak ránk.  Összességében nem volt fárasztó az út, a beiktatott láblógatással együtt 4 órát vett igénybe.