2015. augusztus 5., szerda

Gercse

15 évig éltem Hidegkúton, és még soha nem is hallottam a Gercse nevet. Most pedig a főúton haladva több helyen is szemembe ötlött az apró kis tábla, melyen ez állt: Gercse templom.
Az okos kis telómon gyorsan meggugliztam, mit is takar ez a fura név, majd követtem a nyomokat! A murvával felszórt  Gercse utca szántókon, mezőkön keresztül vezet a templom felé, az út két oldalán egy-egy család által nemrégiben ültetett facsemeték sorakoznak. Úgy tűnik a helyiek nagy becsben tartják ezt a helyet.

Gercse a középkorban szépreményű kis település volt a mai Pesthidegkút (II. ker) határában. Mezőgazdaságból és szőlőtermesztésből élő lakosait a török időkben kitelepítették, illetve elmenekültek. A falu azóta sem épült újjá, temploma azonban a Buda környéki középkori falvak templomai közül az egyik legjobb állapotban fennmaradt.

Valószínűleg már a rómaiak idején is állt itt valamilyen épület, erre utalnak a templomhajó alatt és a templomot egykoron körbevevő  védőfalakban talált római kori kövek.
A templom eredetileg román stílusban épült, falai a 12. századból származnak; patkó alakban kiépített szentélye ritkaságnak számít Magyarországon, csak a Felvidéken találni elvétve hasonló megoldásokat.
A templomban manapság is tartanak szentmiséket, most azonban erős lakat lógott a stílusosnak éppen nem mondható üvegajtón. Ezen keresztül azonban készítettem egy képet a templombelsőről.
Öreg juharfák göcsörtös törzse védőn öleli körbe az épületet.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon hangulatos, újabb tervezett úticél, majd valamikor...! :)
    A vége lemaradt?

    VálaszTörlés