Csillagvirág színváltozatok

 Megmutattam a lányaimnak a Beliczay-sziget virágszőnyegét. Talán pár nap múlva még szebb lesz a teljesen kinyílt virágokkal, de most is lenyűgöző volt. 

Csillagvirág és hóvirágmező a még megmaradt erdő közepén. 

Áttörés

 

Lenyűgöző, ahogy ezek a törékeny csillagvirágok előbújnak az avar alól, és az összetapadt több réteget átlukasztva a magasba tör. 

Kisvirágú hunyor születése

 

Ébredező természet a Budai-hegyekben

 Úgy adódott, hogy Csillebércen egy eddig általam nem járt útvonalon indultam el, és számtalan virágra leltem.  Nem is értem, miért nem mentem soha erre. Változatos, látványos, könnyed délutáni séta. Hétközben nem is járnak arra sokan. 

A Google Lens szerint fehérpettyes álcsüngőlepke lesz ebből a hernyóból. Tömegesen araszoltak a hóvirágok között. 

Hóvirágok naplementében

Téltemető ellenfényben

Kisvirágú hunyor

Hóvirág

Keltike születik

Ezt a kis keltikét valószínűleg valamilyen állat túrta ki a földől. Lefotóztam, és visszaültettem, hátha megmarad még...

A kastély a világ végén

Reggel 7-kor andalítóan zötykölődött velünk a vonat a Nyugatiból Szeged felé. Egyhajúvirágot indultam fotózni, Ásotthalomra. Szép reményekkel vártam az előttünk lévő bicikliutat. Állítólag Szegedtől egész Bajáig el lehet tekerni védett kerékpárúton. No, mi addig nem is akartunk menni, csak a Csodarétig, az pedig 30 km, igaz a végén homokos földúton kell majd haladni. Meglátjuk gyalog, vagy két keréken... 

Mikor leszálltunk a vonatról borús volt az idő, de még szárazon kiértünk a városból a kissé görönygyös-kátyús városi járda/kerékpárút kombón. Onnantól viszont folyamatosan csepegett az eső. Igaz a szembeszél rögtön fel is szárította a nedvességet a ruhámról, így esőkabát sem kellett. 

A védett út pedig majdnem igaz. Csupán az M5-ös autópálya felett átvezető hídon kellett az 55-ös út forgalmát elviselni. 

Bár a terep teljesen sík, mégis a velünk szembe fújó szél miatt úgy éreztük, mintha vég felfelé tekernénk. 

Csodaréten már jártam tavaly nyáron, lenyűgöző volt virággal borított mező, melynek minden zugát apránként kellett felfedezni. Most azonban az elszáradt kalászosokat és a szibériai nőszirmok magtokját zörgette a szél. 

Amott azonban őzek vágtak át előttünk az úton. Pár perc múlva egy másik csapat szaladt keresztül a réten.

Felfedező útra indultam az egykori tanösvény mentén, kerestem a meglapuló egyhajúvirágot, a táblát meg is találtam, de virágra - legnagyobb sajnálatomra - sehol sem leltem. Gondoltam, majd a másik réten. Csaknem elindultunk arrafelé, amikor épp abból az irányból  lövések zaja hallatszott. Így aztán csak ücsörögtünk a semmi közepén, élveztük a felhők mögül előbukkanó nap melengető sugarát és néztük a rétet. 

A távolból ekkor feltűnt egy nyúl. Rohanvást jött a réten át. Tán a zaj elől menekül? Né, valóban, most nem lőnek! Pihegve lapult a fűben, majd újra rákezdtek a távolban, minden durranásnál megrettent szegény jószág, és tovább gurult a fű között. Fülei pedig lobogtak utánna a nagy sietségben.  Ahogy elhalt a zaj, megint megpihent, majd az újabb lövésekre újra nekiindult. Ahogy egyre közelebb ért hozzánk váratlanul ördögszekérré változott, melyet sebesen sodort tova a szél! Varázsnyúl a Csodaréten!

Visszaindultunk. Az erdő szélén legelésző őzrudlira leltünk. Megcsodáltuk őket, majd kényelmes tempóban, hátszéllel támogatva, kellemes napsütéses időben tekertünk visszafelé Szegedre. 

Mórahalom szélén azonban  a Futó Dobó Lovasközpontnál  megakadt a tekintetem a két ember magasságú és kb. 10 méter széles kastélyt ábrázoló táblán. 

De hisz ez az én fotóm! Hogy kerül ez ide? Ekkora méretben? Azt tudtam, hogy pár éve elkérte tőlem egy színház ezt a képemet, mert egy színdarabban díszletként szerették volna használni. Ígértek cserébe egy tiszteletjegyet, amit persze nem kaptam meg azóta sem. 

Meglepő élmény volt szembejönni a saját fotómmal a világ végén, de örültem neki. Az eredeti kastély a tétényi Száraz-Rudnyánszky kastély és jó pár éve készítettem róla egy bejegyzést. Itt talált rá a színház a fotómra. 

Deres csillagvirágok

 

Anna-völgyi vízesésnél

 

Pár hete még nyoma sem volt jégcsapoknak, és a Bükkös-patak is sokkal nagyobb vízhozammal rendelkezett. Több helyen is káprázatos vízfüggönyök alakultak ki az egykori malmok gátjainak maradványainál. 

Az Anna-völgyi vízesésnél még mindig sok víz volt, a fagyott jégcsapok tették még látványosabbá. 

Lukács-árok

 Télen is elvarázsolt...

Magas sziklafalak között csörgedez a kis patak, hol méteres sziklák között omlik alá, hol kidőlt fák alatt folydogál. Többnyire a víz mellett lehet haladni, a medre csak néhol volt sáros. Most nem volt sok víz a patakban, akár még a sziklás mederben is lehetett lépegetni. A part mentén, ahova kifröccsent a víz, vékony jégréteg keletkezett, na ott nagyot huppantam, belecsúsztambokáig egy mélyebb teknőbe, szerencsére a többi részem még épp kimaradt a vízből. 

A napsugár csak ritkán tud behatolni a mély sziklaszurdokba.

Az egyik kanyar után egy vidáman heverésző vaddisznóval is találkoztunk. Meglepve szaladt tova, és nagyon hamar eltűnt a szemnünk elől. Nem is értem, hogy jutott ki (és be) ilyen gyorsan  a meredek hegyoldalon. 

Mégis, alig volt hó és jég. Csak a kisebb vízesés mentén fagyott rá a faágakra némi víz. 

Ez a legmeredekebb rész, elég nehéz volt lejutni szárazon!

Ilyen volt őszel.

Téltemetők 2

 

Évek óta visszajárok ilyentájt megnézni ezeket a kis virágokat, és örömmel tapasztaltam, hogy idén csaknem kétszer akkora területen bújtak elő, mint tavaly!