Érd nem egy szép város. Számomra ötletszerűen, koncepció nélkül kialakított utcái, közterei miatt rendezetlen városképet mutat. Mégis beleszerettem az Ófalu környékébe. Nem csak azért mert páratlan természeti értékekkel rendelkezik, hanem azért is, mert néha egy-egy kis utcába bekanyarodva meglepetésszerűen még megmutatkozik egy hangulatos utcakép.
Talán természeti adottságai miatt már az őskorban is vonzotta ez a terület az embert.
Talán természeti adottságai miatt már az őskorban is vonzotta ez a terület az embert.
Őskori leletek a Fundoklia völgyben
A Fundoklia - völgyben (kivételesen ez nem az Ófaluhoz tartozó terület)
1963-64-ben tárták fel a kb. 50 ezer évvel ezelőtt itt megtelepedett
neandervölgyi ősember vadásztelepét. A mintegy 50 ezer állatcsont és
fog feldolgozása során megállapították, hogy a vadászott több mint 30
állatfaj között a barlangi medve elejtése volt jellemző. Rajta kívül
kerültek elő gyapjas orrszarvú, mamut, barlangi hiéna, barlangi
oroszlán, gímszarvas, rénszarvas és más fajok maradványai is.
A terület 1999 tavaszán helyi védettséget kapott.
Korábbi bejegyzés a Fundoklia völgyről: >>A terület 1999 tavaszán helyi védettséget kapott.
Az érdi magaspart: a Sánc hegy és a Kakukk hegy
"Az
Érdi-magaspart alámosott, függőleges falakkal törik le Ófalu ill. a
Duna felé. A fennsík legmagasabb pontja a 177 méteres Kakukk-hegy Ófalu
fölött, míg a 163 méteres Sánc-hegy a Duna fölött hívja fel magára a
figyelmet.
A magas partfalak védelmében együttesen fordulnak elő a keleti pusztai,
sztyeppei növényfajok és a jégkorszak után hazánkba délről bevándorolt
mediterrán növények."
Az Érdi-magaspartot 1985-ben védetté nyilvánították.A Földvár
A Sánc-hegyen bronzkori (Kr.e. 1600 körüli) földvár nyomai láthatók. Az ember kihasználta a Duna közelségét, a löszdombok kínálta lehetőségeket. Sánccal és árokkal erősítették meg, földvárrá alakították. A sánc közel 300 m hosszú 150 m széles építmény. A sűrűn lakott, több száz évig fennállt településen az új házakat az előzőek romjaira építették. Később a rómaiak is őrtornyot tartottak itt fenn. Bővebben a Sánc hegyről>>
![]() |
| Rekonstrukciós rajz: Földvári Brigitta |
Hun-halmok
Kissé távolabb Százhalombatta felé kora-vaskori (Kr.e. 650-550 táján épült) ún. hun-halmok néven ismert halomsírmező található. A több mint 100 hamvasztásos sírokat rejtő halomról kapta a nevét Százhalombatta.
Hunoknak tulajdonítása Luczenbacher János (1796-1871) régész nevéhez fűződik, aki 1847-ben hét halmot ásatott meg és itteni sikeres munkálkodása emlékére magyarosította nevét Érdyre.
A legenda szerint Attila hunjai ütköztek meg itt a Római Birodalom légióival. S bár a tudományos kutatások sokmindenben nem támasztják alá ezeket az elképzeléseket, mégis legenda született, a 125 ezer! hun vitézről,akik itt ütköztek meg Matrinus római kormányzó légióival, s akiknek hamvait őrzi a száz halom.
Példáján fellelkesedve Érd első helytörténetírója, Kereskényi Gyula (1835-1911) plébános is végzett ásatást a halmokon. A mai általános régészeti felfogás szerint a sírhalmokba az ún. hallstatti kultúra népessége előkelőinek hamvait helyezték.
Egyes hun-halmok a százhalombattai Régészeti Parkban megtalálhatóak.
Hunoknak tulajdonítása Luczenbacher János (1796-1871) régész nevéhez fűződik, aki 1847-ben hét halmot ásatott meg és itteni sikeres munkálkodása emlékére magyarosította nevét Érdyre.
A legenda szerint Attila hunjai ütköztek meg itt a Római Birodalom légióival. S bár a tudományos kutatások sokmindenben nem támasztják alá ezeket az elképzeléseket, mégis legenda született, a 125 ezer! hun vitézről,akik itt ütköztek meg Matrinus római kormányzó légióival, s akiknek hamvait őrzi a száz halom.
Példáján fellelkesedve Érd első helytörténetírója, Kereskényi Gyula (1835-1911) plébános is végzett ásatást a halmokon. A mai általános régészeti felfogás szerint a sírhalmokba az ún. hallstatti kultúra népessége előkelőinek hamvait helyezték.
Egyes hun-halmok a százhalombattai Régészeti Parkban megtalálhatóak.
Kakukk hegy
A Kakukk-hegy az ország azon ritka területeinek
egyike, amelyen a löszerdőssztyep a szó szoros értelmében, erdő-gyep
mozaik formájában maradt fenn. A Kakukk-hegyet 2007. áprilisában az
ország 200. természetvédelmi területévé nyilvánították.
Innen
belátható Érd Ófalu, a Duna és a Beliczay sziget. A Duna ártéren
található Beliczay-szigeten is megtörtént 2010. őszén egy tanösvény és
tornaösvény kialakítása, amely a Pilisi Parkerdő Zrt. Együttműködésével
valósult meg.
Korábbi bejegyzések a Kakukk hegyről és az érdi látképről. A Római út
Érd területe a római korban két auxiliáris tábor, (a
római légiók mellé rendelt segédcsapat, amelynek katonái a provinciák
lakosaiból kerültek ki) között feküdt. A limes út mentén, nagy
valószínűséggel a Kakukk-hegyen létezett egy praesidium, kb. 100 főt
befogadó erőd.
Rómer Flóris szerint: "Érdnél, a Tétényi csárdán
alul 600 lépésnyire a régi posvány szélén megy el és betér a római út,
melynek köveit és kövezetét mindenhol tisztán látni. Az út a Duna
melletti síkságról a ma is Római útnak nevezett mélyútban vezetett fel a
löszfennsíkra, ahol D-DK-i irányban haladt Százhalombatta határa felé. A
limes út érdi szakaszának északi és déli részét a rajta vezető földút
erősen megrongálta, a löszfennsíkra felvezető szakaszt véleményünk
szerint az újkorban lerakott lapos kövek borítják." (Torma 1979).
Érden hagyományosan jellemző gazdasági ág volt a szőlőtermelés és a juhtartás. Ez az 1870-es, 80-as évek filoxérajárványai következtében lehanyatlott, helyére az őszibarack-termesztés lépett.
A hagyományos bortermelés megmaradt emlékei az óvárosi Gyorma (Mélyút) falába vájt lyukpincék.
A
juhászat színterei, a XVIII-XIX. századi majorok (Erlakovecz, Fülöp
major stb.) a szocialista téeszesedés korában kerültek lebontásra.
![]() |
| Présház |
![]() |
| Egy felújított borospince. Az évszám tanúsága szerint az eredeti 1866-os |
Az Ófalu
A mai Érd folyamatosan - bár nemzetiségét tekintve
változó - lakott magja a mai Ófalu volt. Első okleveles említése
1243-ból ismert.
![]() |
| A Római út házai |
Az Ófalu, akárcsak Érd bármely más része óriási kettősséget mutat. Szépen rendbe hozott házak, gondosan ápolt telkek, megművelt előkertek és az szeméttelepnek használt hátsóudvar, romokig pusztult házak kettősségét.
Amit én hiányoltam, az az utcák rendezettsége. Sok helyen még most sincs aszfaltút, virágok, gondozott előkertek sincsenek (pl. Budaörssel ellentétben).
Török idők emlékei
II. Lajos király emlékmű
(Érd, Római út 34)
A Mohács
mezejére tartó II. Lajos magyar király Ákosházi Sárkány Ambrus
vendégeként 1526. július 24-én szállt meg Érden. Az
1926-ban felállított kőemlékmű felirata szerint a király július 20-án
érkezett Érdre. Az itteni réven kelt át a Dunán, hogy a Csepel-szigeten
búcsút vegyen feleségétől, Habsburg Máriától.
"Itt pusztult el hirtelenül kedves fekete lova vasárnapon", mely
baljós előjelként vetítette előre az országra váró katasztrófát.
Az emlékművet egy római korból származó oroszlán díszíti.
Az emlékművet egy római korból származó oroszlán díszíti.
Minaret
A mohácsi csatát követően a törökök nem vették rögtön
birtokba Érdet, csak Székesfehérvár bevétele (1543) után kapcsolták a
budai szandzsákhoz. Érd Hamza Székesfehérvári bég (1551-1570) tulajdona
lett az 1562-1563. esztendőkben. Innen származik a Hamzsabég elnevezés,
mely Érd-Ófalu környékét jelölte a XVI-XVII. században.
A híres
dunamenti hadiút és Buda védelmére miként több más helyen, Érden is kis
palánkvárat építettek a XVI. században. Ez többször elpusztult, de újra
felépítették. A XVII. században kibővítették és dzsámit is emeltek
benne. Még ma is látható a dzsámi minaretje.
A műemlékként számon tartott török torony az érdiek
büszkesége hiszen minaretet csak Egerben és Pécsen láthatunk.
A minaret egy 1721-ben bekövetkezett villámcsapás következtében sérült meg. A régészeti ásatás eredményeit alapul véve készítette el Ferenczy Károly építész 1970-ben a csonka torony helyreállítási terveit a dzsámi befoglaló méreteit (10×11 m) jelző díszburkolattal, valamint a Mekka felé tájolt mihrab-fülke vasbeton imitációjával. A dzsámi sarkait villanyoszlopok jelzik.
A minaret egy 1721-ben bekövetkezett villámcsapás következtében sérült meg. A régészeti ásatás eredményeit alapul véve készítette el Ferenczy Károly építész 1970-ben a csonka torony helyreállítási terveit a dzsámi befoglaló méreteit (10×11 m) jelző díszburkolattal, valamint a Mekka felé tájolt mihrab-fülke vasbeton imitációjával. A dzsámi sarkait villanyoszlopok jelzik.
A
minaret hiányzó részeinek pótlására az eredetitől szándékosan eltérő
anyagot (vasbetont) használtak, hogy mindenki számára egyértelmű legyen,
melyek az eredeti és melyek a kiegészített részek.
Törzse 12 szög
alaprajzú. Körerkélyéhez 53 db változó magasságú kicsorbult csigalépcső
vezet fel. A lépcső megvilágítását a torony falába épített résnyi
nyílások biztosítják.
A török hódoltság után
A török hódoltság időszakában számos Duna
menti község elnéptelenedett. Az elűzött, vagy elpusztított lakosság
helyére a Balkán-félszigetről érkezett délszláv népek: rácok, szerbek és
horvátok telepedtek meg.
A török uralom utáni újjáépítésben a Szapáry, majd az Illésházy család
játszott meghatározó szerepet Érden.
Szent Mihály templom
Érdnek egyes források szerint már a XIII. században plébániája és temploma volt.
A régi templom a Római út mellett épült, az ártézi kút közelében, az
egykori uradalmi sóház mellett, részben a mai Liget Thermal Hotel
területén, mely azonban az török idők alatt teljesen elpusztult.
A régi templom romjain újjáépülő Szent Mihály templomot
1723-ban áldották meg. Illésházy János kegyúr bőkezűségéből épült fel a
templom órapárkányos tornya 1774-ben, amelyben 5 harang hangja hívta a híveket.
Az egykori templom és kolostor épületének faragott köveit építették be a Lourdes-i Szűz Mária tiszteletére készített barlangszerű építménybe is amelyet a Szent Mihály templom kertjében láthatunk. Jól kivehetők a felhasznált kövek között egy kőkeretes kapu díszített elemei, záróköve, és a csigás kerékvetők is.
Az egykori templom és kolostor épületének faragott köveit építették be a Lourdes-i Szűz Mária tiszteletére készített barlangszerű építménybe is amelyet a Szent Mihály templom kertjében láthatunk. Jól kivehetők a felhasznált kövek között egy kőkeretes kapu díszített elemei, záróköve, és a csigás kerékvetők is.
| A templomtornyot két övpárkány tagolja három részre, díszítését ion oszlopfejezetű pilaszterek szolgálják. |
![]() |
| Templom a háztetők felett |
![]() |
| A templom az egykori kastély romjai felől nézve |
Érd-Ófalu, r. k. plébánia (műemlék) - Érd, Molnár u. 6. sz.
A műemlékként nyilvántartott Molnár utcai barokk plébánia földszinti
része Szapáry Péter zálogbirtokossága idején épült 1686 és 1695 között.
Illésházy János gróf 1774-ben Tomicich János plébános működése idején
emelet ráépítésével bővíti. A téglalap alaprajzú magas lábazati
kialakítású egyemeletes épület utcai homlokzatán mindkét szinten négy
kőkeretes ablak, a szintek között vízszintes osztósáv látható.
Ereszpárkánya homorú. Oromfalain két kisméretű félköríves padlásszellőző
ablakot láthatunk. Hódfarkú cseréppel fedett teteje csonka-tornyos
kialakítású. Legutóbbi helyreállítása során eltérő színnel jelölték az
épület két építési periódusát. A földszinti helyiségeken a XVII. sz.
végére jellemző kora barokk fiókboltozatok figyelhetők meg.
A plébánia falán kőtábla állít emléket Kereskényi Gyula plébánosnak, aki Érd első helytörténetírója. A plébániaépület kapujánál láthatunk egy volutás kerékvetőkövet, melyet a régi templomból építettek be ide. Az udvaron pedig még látható néhány régi kőkeretes kapuelem is.
Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália barokk kápolnája
(Érd, Külsű Római u. 1/A)Az épület igen nehezen fotózható, mivel előtte a jobbés bal oldalán 2 gyönyörű fa áll. Nyáron többször is megpróbáltam képet készíteni róla, aztán feladtam a reményt. A fák nemcsak takarták, hanem szinte teljes árnyékba burkolták. Aztán egy téli reggelen megláttam!

Kereskényi Gyula 1886-ban készült könyve szerint a barokk kápolna, 1734-ben épült a nagy pestis alkalmával.
"A négyzetes alaprajzú kápolna kosáríves apszissal záródik. Oldalfalán 1-1 ablak került elhelyezésre. Faszerkezetű harangtornyát kecses sisak díszíti. A kápolna hajóját és az oltárát diadalív tagolja, térlefedésre csehsüveg boltozatot építettek. Főhomlokzatát az oromfalba illesztett, kosáríves falfülkébe helyezett sérült Szentháromság-szobor díszíti.
"Szenvedő Krisztus"-kálvária-kápolna
A Kakukk-hegy tetején lévő kálvária- vagy "Szenvedő Krisztus" kápolnát
báró Péterffy János emeltette 1749-ben annak emlékére, hogy 1748-ban
végre megszűnt a sokak halálát okozó kolerajárvány. Részben az uradalom,
részben a magánszemélyek tartották fenn.
E kápolna különös sorssal bírt:
A kápolna a második világháborúban teljesen elpusztult, a jelenlegi
épület rekonstrukció, ezért nem szerepel a műemlékjegyzékben, történeti értéke viszont jelentős.
A
régi templom másik díszes kőkeretes kapuját a Péterffy-család által
1749-ben építtetett, de a második világháborúban megsemmisült
Kakukk-hegyi "Szenvedő Krisztus"-kálvária-kápolna rekonstrukciója során
használták fel.
A kálváriakápolna mögött állították
fel a megfeszített Jézus, valamint a latrok szobrait, Illésházy János
idejében. A kápolna kosáríves apszisában elhelyezett oltárt a szenvedő
Krisztust ábrázoló, rendkívüli kifejező erejű, barokk, fából faragott
szobor díszítette.
Harangtornyát alacsonyan képzett kis
sisak fedte. Felhívom a figyelmet a spirálisan kiképzett zárókövű
kőkeretes kapujára, amely a sokat emlegetett néhány tíz éve lebontott
régi templomból származik. A kapu párját a Szent Mihály-templom északi
falába illesztve láthatjuk.
Az érdi kastély
A Szapáry kastélyrom a környék kalandos és gazdag történelmének egyik mementója. Már a 16. század elején említik a korabeli források. A török hódoltság idején a bégek szerája volt. A kastélynak az idők folyamán több tulajdonosa is volt. Az egyik legmeghatározóbb a kastély életében a rendkívül vagyonos, spanyol származású bankár Sina György – az ő adományainak volt köszönhető például a Lánchíd megépítése – és a kastélyt neobarokk stílusban átépítő fia, Sina Simon a térség igen jelentős polgárai voltak. Épp ezért az épületet Sina-kastély néven is emlegetik.
A Szapáry- vagy Sina-kastély létét, mint megannyi pompás épületét a II. világháború pecsételte meg. Az először hadikórházként használt kúriát a később szinte telejsen elbontották és építési anyagként hasznosították.
A Szapáry-kastélyhoz tartozott még a részben ma is létező, hegybe vájt pincerendszer.
A Szapáry- vagy Sina-kastély létét, mint megannyi pompás épületét a II. világháború pecsételte meg. Az először hadikórházként használt kúriát a később szinte telejsen elbontották és építési anyagként hasznosították.
A Szapáry-kastélyhoz tartozott még a részben ma is létező, hegybe vájt pincerendszer.
A kastély romjai előtt ma egy tábla áll, melynek tanúsága szerint a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) bentlakásos népfőiskolája ebben az épületben kezdte meg működését 1940-ben.
![]() |
| Érd-Ófaluban található néhány timpanonos oszlopdarab, amelyek egy közel félezredes múltú kastély emlékét őrzik. |
Téglagyár
Az 1920-as évek második felét követően a Károlyi
család (gróf Károlyi Imre és fia, Gyula) fokozatosan felparcellázták
több mint 3 ezer holdnyi itteni - jórészt erdőből és gyümölcsösből álló -
birtokrészüket. A viszonylagos olcsó telekárak és a közeli
munkahelyekre való bejárás lehetősége miatt később az ország minden
részéből érkeztek betelepülők. A kezdeti üdülőtelepből hamarosan a
főváros környéki agglomeráció legnagyobb települése, "Közép-Európa
legnagyobb falva" jött létre. A meggondolatlan és gyors ütemű telepítés a
háború után még évtizedekig nyomasztó gondok (vízhiány, magas talajvíz,
járhatatlan utak stb.) forrásává vált. Jelentősebb gyáripar itt nem
alakult ki, csak a hagyományos malomipar (dunai hajómalmok) és
téglagyártás fejlődött tovább korszerűbb formában és kisebb üzemek
keletkeztek.
Korábbi bejegyzés a téglagyárról>> 
![]() |
| Látkép a Kakukk hegy tetjéről: A régi téglagyár tornya és épületei, a Beliczay-sziget fái a Dunával |
Források:
Érdi Krónika
Szerényi Júlia: Az Érd-ófalui Kakukk-hegy, Érd-Center
Tarnay Tünde-Kovács Sándor: Érd történeti emlékei. Érd, 2000. : http://www.erd.hu/nyitolap/a_mi_varosunk/varosunkrol/varos_tortenet
Tarnay Tünde: Műemlékek és épített értékek Érden: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Erd/pages/008_muemlekek_es_epitett_ertekek.htm
http://www.erd.hu/nyitolap/a_mi_varosunk/varosunkrol/varos_tortenet/varos_tortenet.html?pagenum=2
http://www.erdcenter.hu/pub/ec/erd/tortenelem/torokhodoltsag.html
http://www.erdcenter.hu/pub/ec/erd/muemlekek/szentmihaly.html
http://erd.varosom.hu/latnivalok/tortenelmi-emlekeink/Szapary-kastelyrom-volt-Sina-kastely.html





































