Sóskút

Sóskút kifejezés sós forrást, vagy sós források együttesét jelöli. Egykoron sós ásványokkal teli forrás volt a környéke. A régi időkben ritkaságnak számított a só, valódi kincs volt, ha hozzá lehetett jutni. Mint tudjuk só nélkül íztelen az étel, de a húsok tartósításához, sajt készítéshez is elengedhetetlen. Igen különleges hely tehát az olyan hely, ahol sós víz található. Hogy jelen pillanatban van-e a területen sós vizű kút, vagy forrás, arra sajnos  nem találtam utalást, de nem adom fel!

Természetesen ezen a helyen is az ókorban római hadiút húzódott, az itt található települést  „Ad Fontein Salsum”-nak nevezték, ami ha jól szedem elő latinos műveltségemet, szintén sóskutat jelenthet.

Sóskútat átszeli a Benta patak (régebben Bara), melynek festői völgyében békés séta esik.

A patak fölött egy helyen míves kialakítású több, mint 300 éves kőhíd ível át. Kövei a helyi kőbányából származnak, kialakítása a régi mesterek nagy tudását dicséri.Ez a Malom-híd.

Íme néhány történet Sóskútról a honfoglalás korából:

Árpád vezér táborát megszállatta Sóskút mezején. A nevezetes esemény úgy történt, hogy a honfoglaló vezérek seregeikkel éppen Pannónia földjét, azaz a Dunántúlt hódoltatták.
Árpád vezér Ezilburgból, azaz Attila várából, amelyik Óbudavárnak felel meg, indult el dél felé Első nap Százhalom táján ütött tábort, ahol egy seregrészt elküldött Őd apja, Ete és Vajta vezetésével Baranyavár meghódítására.
Egy másik seregrészt Szalók apja Ösbő és Őse vezetésével Veszprém elfoglalására indított meg.
Ezek után, mint aki jól végezte dolgát, Torbágy erdőben napokig vadászgatott.
Ösbő és Őse sikerrel jártak Veszprém vára és környéke meghódításában. Árpád vezér örült a győzelemnek és ezután a magyar fősereggel elindult Pannónia teljes elfoglalására.

(forrás: Anonymus)

Fényes Elek ország leírásában (1841) Sóskút határa hegyes, erdős, valamint „van hires bort termő szőlőhegye, erdeje, vízimalma ’s igen jó kőbányája”.  

A mezőgazdasági tevékenység már a legkorábbi időktől kezdve folyt. A gabonatermelés mellett a mezők és a rétek bő szénatermést adtak, így ezzel az állattenyésztésre lehetőséget is szolgáltattak, amelyet a patak vize is elősegített. 

A hídról szép látványt nyújt a Kálvária-domb, melyen a bronzkorban  1-1,5 m magas, sánccal körülvett  földvár húzódott. 

A domb oldalán jól látható a teraszos kőfejtés, és a sötét un. „Babó-lyuk”, melyről mesék szólnak. A tatárjárás idején a település lakói a hegy alatti barlangba menekültek, a barlang bejárata elé pedig egy nagy követ gördítettek. A tatárok csak a kihalt falut találták, ezért pár napig megfigyelték a települést. A barlangban lakók vize elfogyott. Ezért egy asszony leosont a patak partjára, de ott a tatárok elfogták, megkínozták, és ő bevallotta, hol található a menedékhely. A tatárok a bent lévőket kifüstölték, azért olyan fekete a barlang bejárata.

A Kálvárián található a 14 stáció, valamikor bronz domborművek díszítették,  Az idők viharában ezeket ellopták, illetve megrongálódtak. (Ez utóbbiakat a plébánia raktárában őrzik). Régen a domb legmagasabb pontján állt a kápolna, amit sajnos  vandálok leromboltak, a köveket széthordták. Ma már csak faldarabok, illetve a hajdani kereszt talapzata látható.

Mátrai Miklós lelkes segítségével azonban 2013-ban megújult a kálvária stációsora. A stációképeket Marcali Kiss József grafikusművész készítette, kerámia lapokra festve Krisztus szenvedésének történetét. Nekem nagyon tetszett! A teljesség igénye nélkül néhány stáció:

A vidék nagy részén található mészkő, melynek bányászata a település lakosságának évszázadokig adott munkát, és az akkori vidéki társadalom átlagánál magasabb jövedelmet.

Szinte látom, ahogy a tömbkőfejtés során kapával réseket vájnak a mészkőbe, majd a tömböket  kézi csörlővel húzzák le a bányafalakról, hogy ló vontatta kocsikra rakják, és elszállítsák rendeltetési helyükre. 

A török hódoltság idején a kitermelt kövekből a környező városokban dzsamikat, fürdőket építettek. De a sóskúti mészkő felhasználásával épült a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem,  Vigadó, Operaház, Szent István Bazilika,  Országház (ehhez a diósdi kőbányából származott köveket is használtak),  Budavári Palota, Citadella,  Lánchíd és kőoroszlánja, Szent István Bazilika szobrai,  sóskúti Milleneumi emlékmű.

Ebben az időben (1700-as évek)  a kőbánya bérlője az olasz származású Andreetti Károly, aki 37 éves korában a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett (Színyei Merse Pál támogatásával), 1930-ban a Főiskola rektorává nevezték ki. 1931-ben a váli kerület küldötteként bekerült az országgyűlésbe. Tagja volt a közoktatásügyi és a zárszámadás vizsgáló bizottságnak, valamint az Országgyűlés Felsőházának egészen nyugdíjazásig. Nagy pártolója volt Sóskút iskolájának, különös örömmel karolta fel a valamely művészeti ágban tehetséges gyermekeket.  

A környező dombok adottságait kihasználva, a szőlőtermesztés is lehetővé vált. Ennek máig tartó, intenzív módjáról a falu több részén, de leginkább az Öreghegyen kiépített, kőből készített, gyakran igen szép kialakítású pincék adnak tanúbizonyságot. 

Források: 

http://www.soskut.hu/?module=news&fname=telepules#MIDDLEhttp://www.soskut.hu/?module=news&fname=telepules#MIDDLE
http://www.jobbsoskut.eoldal.hu/cikkek/kultura_-szines_-tortenelem/soskut-rovid-tortenete.html

---

Hasonló bejegyzések:

• Nyakaskő 
• Családi kirándulás a Nyakaskőnél
• Pátyi pincesor