2019. május 5., vasárnap

10 dolog, amit még talán nem tudtál a jáki templomról

Azt talán minden magyar ember tudja, hogy a jáki apátsági templom a zsámbéki templom ikertestvére,  hazánk jelentős, román stílusban épült, jó állapotban megmaradt, ikonikus építészeti alkotása.

Sok mindennek utána lehet nézni az interneten, például hogy a templomot 1214-ben alapították és  1256-ban, a tatárjárás után szentelték meg, azóta azonban többször is átépítették.  A 17. század közepéig bencés kolostor is állott a templom mellett, valamint hogy  "nemzettségi" monostor, azaz az alapító Jáki Nagy Márton nemes, aki a megépült a templom patrónusa volt, s ez a feladat halála után örökösére szállt. 

Engem azonban ott jártamkor az épületen talált különös szobrok és díszítések fogtak meg, ezekhez kerestem információkat.

1. Schulek Frigyes és a két torony

A templomot több lépcsőben építették, hol a tatárjárás hátráltatta az építkezést, hol a török dúlta szét az épületet, hol az idő vas foga  rongálta meg a falakat. 110 évvel ezelőtt Schulek Frigyes tervei alapján restaurálták. Két tornyát Szentmargitbányáról ide szállított több száz vagon kővel építették újjá. A két kúp alakú toronysisak a képen ívesnek látszik, és mint megtudtam, ez nem a fényképezőgépem okozta torzítás, hanem az építész alkalmazott alig észlelhető íveket a kupolán. Hogy pontosan milyen is volt az eredeti kupola, azt nehéz megmondani, hisz a történelem során többször is átépítették.


2. A templom legdíszesebb része a bélletes kapuboltozat

Bélletes kapuboltozat szerepe hogy az épület és a látogató közötti hatalmas méretkülönbséget emberi léptékűvé alakítsa, miközben szemet gyönyörködtet.
Hat pár geometriai és növény mintával díszített oszlopon keresztül juthatunk a templom belső terébe, két félelmetes oroszlán vigyázó tekintete közepette. A bal oldali mancsai között békésen  mosolygó fej szinte csapdában tartotta a tekintetemet. 
A tartóoszlopok  talpazatán a Schulek Frigyesék által restaurált oszlopok egyszerűsített mintázatban érnek véget, addig az eredeti, utólagosan nem restaurált oszlop végei erős állatok imitációi. 
 
Legjobban az az oszlop tetszett, amelyiket egy ember vett a nyakába.

3. Lefejezett szobrok

A kapu felett háromszög alapban elrendezve oszlopokkal tagolt fülkékben  Krisztus és 10 apostol foglal helyet, kezükben könyv.  Kőszeg ostroma idején  (1532) a török ezt a templomot sem kímélte, és csaknem az összes szobor fejét levágta. Ezeket később, a barokk korban pótolták. Csak  a középen álló  Krisztus és a mellette lévő két apostol feje eredeti.

4. A két "mostoha" apostol

De miért csak 10 apostol áll egymás mellett? Néhány évvel ezelőtt egy ásatás során derült fény a rejtélyre: a templomot valójában eredetileg 1-1 méterrel szélesebbre tervezték, akkor az összes apostol elfért volna egymás mellett a homlokzaton. Így azonban kettőnek csak a kapu melletti falakon maradt hely. 

5. Rémisztő állatok körös-körül

A templom faragványai között számtalan helyen találunk vicsorgó fogakkal és nagy karmokkal rendelkező ijesztő vadállatokat, szörnyecskéket, sárkányokat. Úgy tartották ezek a faragványok megvédenek a gonosztól. 


6. A gömbök  - ahol a pogány és a keresztény kultúra találkozik

A román stílusban a népvándorlás népeinek  és a kereszténység kultúrája találkozik, a gömbök mindkét esetben a végtelent, a tökéleteset szimbolizálják. Az ablakok íveit csaknem minden esetben ez a motívum díszíti. 

7. IV. Béla feje az oroszlán karmai között? 

Itt úgy néz ki, mintha az oroszlán őrizné az alatta ülő alak levágott fejét. Egyesek szerint a fej IV. Béláé. A tatárjárás után, az ő uralkodása idején fejezték be a jáki templom építését.

8. Építészetében és díszítésében  francia, normann és clunyi mesterek munkáit és hatásait is csodálhatjuk 

A déli bejárat felett egy bárányt láthatunk. A bárány  az isteni szeretet képe.  A hamis szeretetet szimbolizálja a a mellette látható két önmagába harapó sárkány.

9. A templombelső 

Bár itt nem  a szobrok dominálnak, néhány képet mégis megérdemel a háromhajós  templombelső, mely  még mai léptékkel is lenyűgöző  méretű.

10. A falu legrégebbi temploma azonban mégsem ez a templom...

... hanem a  főhomlokzattal szembeni  Szent Jakab - kápolna.
Meglepő módon belül barokk stílusú festett díszítések találhatók, szintén barokk oltárát Gróf Batthyány Ignác készíttette.



Forrás: https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/jaki_templom_titka

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó figyelemfelhívó és kedvcsináló összegzés! Rövid, tömör és érdekfeszítő, jó fotóillusztrációkkal.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen. Babiloni szárnyas oroszlánok. 800 év..lenyűgöző

    VálaszTörlés