Lovrenc-tavak

Pohorjei tartózkodásunk második napjára családi túracsapatunk könnyebb útvonal után áhítozott. Ezért azt találtam ki, hogy autózzunk át Roglára, ahol, ha valaki akarja, megnézheti a lombkoronasétányt. Ennél rövidebb és szintmentesebb útvonalat elképzelni sem tudtam. A vállalkozóbb kedvűekkel pedig elsétálunk a Lovrenc-tavakhoz. Sem a táv, sem a szintkülönbség nem jelentős, a tóvidék pedig több szempontból is igazi különlegesség.

Már az is szokatlan, hogy a tavak egy széles hegyháton alakultak ki, nem pedig egy völgyben. Igazából nem is klasszikus tavakról van szó, hanem egy hatalmas tőzegláp felszínén kialakult apró tavacskákról. A magaslápot elsősorban csapadékvíz táplálja, a helyenként csaknem három méter vastag tőzegréteg mélyedéseiben pedig a vízállástól függően 11–22 kisebb-nagyobb lápszem jelenik meg. A kis tavak kevesebb mint másfél méter mélyek, tőzeges medrüknek köszönhetően pedig egészen sötét színűek.

Meglepetésemre mindenki ezt választotta a lombkoronasétány helyett. Kicsit morgott a társaság, hogy a legnagyobb déli hőségben indulunk, de hát így jár, aki 9-kor kel és még vásárolni is akar a túra előtt. Bár kezdetben napsütötte fennsíkon haladtunk,  hamar elértük az árnyas erdei utat, így megnyugodtak a kedélyek. A hatalmas fenyők alatt süppedős, üde zöld moha, korpafüvek és páfrányok buja zöldje borította a talajt. Engem persze leginkább a rengeteg gomba hozott lázba. Vargányákkal, tinórukkal teli kosarakkal jöttek velünk szembe az emberek, én pedig egyre nagyobb érdeklődéssel vizslattam az út menti erdőt.

A tavakhoz közeledvén pedig megszaporodtak az erdeiáfonya bokrok. Apró, lila, kellemesen savanykás bogyói jólesően oltották szomjamat a nagy melegben. 

Másfél órás séta után értük el a láp pallósorát és a kilátótornyot. A toronyból végtelen törpefenyő rengeteg között vezető pallósort láttam csupán, a lápszemek innen nem voltak láthatóak. Úgy látszik, azokért jobban meg kell dolgozni! 

Nagy lelkesedéssel vetettem volna magam az útra, ám előtte be kellett várnom a családot. A csapat ugyanis a nagy expedíció előtt még úgy döntött, energiát gyűjt egy gyors ebéd formájában. De mindennek eljött az ideje, s amint az utolsó falatot is lenyelték, én máris hosszú léptekkel szeltem a métereket a havasi törpefenyők között, amik szemmel láthatólag jól bírják ezt a savas és rendkívül tápanyagszegény környezetet. A Lovrenc-tavak másik különleges növénye a kereklevelű harmatfű, amely rovarokat fogyaszt. Hiába meresztettem azonban a szemem a pallóról, egyetlen példányt sem sikerült kiszúrnom a tőzegmoha között.

A tőzeg maga is igazi különlegesség. Írtam már erről korábban, de azért most is leírom: a tőzeg ott keletkezik, ahol a talaj tartósan vízzel telített. Az elhalt növények – a magaslápokon elsősorban a tőzegmohák – az oxigénszegény, savas környezetben nem bomlanak le teljesen. Az újabb és újabb növényi maradványok rákerülnek a régiekre, és rendkívül lassan egyre vastagabb tőzegréteget hoznak létre. A Lovrenc-lápon ez a réteg helyenként csaknem három méter vastag.

A tőzeglápok egyik legfontosabb szerepe a szén megkötése. A lassú lebomlásnak köszönhetően a növényekben megkötött szén bekerül a tőzegbe, ahol akár évezredekig is megmaradhat. Ennek globálisan is óriási jelentősége van: bár a tőzeglápok a Föld szárazföldi felszínének mindössze körülbelül 3%-át borítják, több szenet tárolnak, mint a világ összes erdeje együtt.

A tőzeg rengeteg vizet képes magában tartani. Különösen a tőzegmohák rendelkeznek elképesztő vízmegtartó képességgel: saját száraz tömegük sokszorosát képesek vízből felvenni, olyanok, mint egy hatalmas élő szivacs.  Persze a dongautat nem hagytuk el, mivel a tőzeg nagyon sérülékeny, és a fentiekből is látszik, miért kell ennyire vigyázni rá.

A tőzeg ráadásul nemcsak vizet és szenet őriz, hanem a múlt apró nyomait is. Ahogy rétegről rétegre felhalmozódik, pollenszemek, növényi maradványok, faszéndarabkák és más mikroszkopikus anyagok kerülnek bele. A kutatók tőzegfúrásokkal mintát vesznek ezekből a rétegekből, és többek között a bennük megőrződött virágpor alapján rekonstruálhatják, milyen növényzet borította a környéket több száz vagy akár több ezer évvel ezelőtt.

Vagyis miközben mi odafent a pallón sétáltunk, alattunk rétegről rétegre a Pohorje több ezer éves története rejtőzött.

Persze séta közben ezek az információk egyáltalán nem jártak a fejünkben, csak sétáltunk a pallón és elmerültünk a táj szépségében, a tavakon elterülő tündérrózsa virágokban. Eltöprengtünk azon is, hogyan kerülhetett hal az egyik lápszembe, és mit kereshetett egy szál tőkés réce a vízen. 

A visszafelé vezető úton különösen a hal tekintetében alakultak ki vadabbnál vadabb elképzelések, cserébe viszont pillanatok alatt visszaértünk az autóhoz. A társaság fele teljesen kitikkadva érkezett meg, én pedig csak azért voltam kissé csalódott, mert a többiek mérsékelt gombászati érdeklődése miatt a vargányák után csak kutyafuttában keresgélhettem.

Összességben azonban számomra nagyon szép, érdekes és tartalmas kirándulás volt.