Újra nekivágtunk a Triglavnak, ezúttal a Krma-völgyén át. Sikerül végre feljutni a csúcsra?

Tesómékat csak nem hagyta nyugodni az idei két sikertelen csúcsmászás (Triglav és a Grossglockner), így úgy tervezték, a hétvégén újra nekivágnak az útnak a Triglav felé. Rövid gondolkodás után boldogan igent mondtam, átszerveztem a hétvégére eső óráimat, majd sógornőmmel lázasan szerveztük a szállást, néztük a térképet, merre is menjünk, hogy biztos feljussanak a fiúk, míg mi kellemesen elütjük az időt a hegytetőn. 

Ezúttal biztosra akartunk menni,  a - leírások szerinti - legkönnyebb utat akartuk megtalálni. Irány a  Krma-völgy!

Sajna addig vacilláltunk a foglalással, hogy a csúcs közelében elfogytak a szálláshelyek, csak a Vodnikov dom na Velem polju nevezetű házba maradt 4 hely, így oda foglaltunk. Onnan azonban a csúcs legalább 3-4 óra, ha nem több.  Ami még nem katasztrófa, csak akkor sokkal később érünk vissza az autóhoz, és éjfél körül érkeznénk vissza Budapesetre, ami erősen megkérdőjelezi a másnapi teljesítményemet a munkában. 

Ám újfent kiderült, milyen jó, ha álmatlanul forgolódom éjszaka! Az utolsó éjszakán, a szállásra való indulás napján, két sötétben forgolódás közben, unalmamban rákerestem a Dom Planika házra, mely közvetlen a csúcs alatt van, és csodák-csodája! Volt két szabad hely! Gyorsan lefoglatam a fiúknak, így ők  a mászás reggelén csak 1 km-re lesznek a csúcstól, amit remélhetőleg egy-másfél óra alatt teljesíteni tudnak. Izgatottan készülődtünk és kora reggel megindultunk Mojstranából a hegy lábánál lévő parkoló felé. A meteorológia esőmentes időt ígért vasárnapra és  hétfőre is, bár hétfő délutánra pár mili esőt is belengetett. 

Kapaszkodás felfelé a Krma-völgyében

Mojstranától még kb. 9 km-t kellett menni, a végén már murvás erdei úton, míg elértük a parkolót az erdőben, mely dugig tele volt, alig találtunk helyet, ahol leállíthattuk volna az autót. Innen az út szép, helyenként sárguló levelű erdőben emelkedett egyre meredekebben. 

Őszies hangulat az erdőben. A lombhullató fenyők között a nyírfák lombja sárgállik. 

Kiérve az erdőből elértük a fenyők, majd a törpefenyők szintjét. A táj változott, az emelkedés maradt, illetve többnyire egyre meredekebb lett.

A tömeg folyamatosan áramlott lefelé a hegyről. Ennyi embert én még nem láttam a Triglav erdeiben, úgy látszik a Krma-völgye tényleg népszerű hely! Vagy csak Európa összes túrázója erre a vasárnap reggelre időzítette a Triglav megmászását? No, legalább holnap reggel jó eséllyel egyedül lesznek a fiúk a csúcson!

Meredeken kapaszkodunk  fel a hágóra. 

A hágón olyan erős szél volt, hogy csaknem elsodort. 

A 2000 méteren fekvő Konjsko sedlo-ig (hágó) együtt haladtunk, onnantól azonban elváltak útjaink. Mondhatni elfújt minket  a szél, akkor lökésekkel támadot a csupasz hegyoldalban. 

Visszatekintve látszik az útvonal, ahol a fiúk mennek. 

Őszintén szólva a lábaimnak pont elég volt az eddigi út, egyetlen porcikám sem kívánta a további 500 méter emelkedést, ami még a fiúk előtt állt. Mindenesetre nehéz szívvel bocsáttuk útjukra őket, valahogy rossz érzés volt az elválás.  Az út további része számunkra egy kellemes, nem túl meredek ereszkedés volt, panorámás úton. Még jó ideig szemmel tudtuk követni a fiúkat a szemközti hegyoldalban, ahogy kapaszkodnak felfelé.  

Kellemes, napos, szélvédett sziklaösvényen ereszkedünk a szállásunk felé. 

Felfelé a Triglav lábához. Még 500 szint!

Mindannyiunknak kb. 10 km utat kellett megtennie, de a fiúk összesen 1500 métert emelkedtek, mi csak 1000-et. Meglepő módon csaknem azonos időben értük el a szállásunkat, ők fent, mi lent. Elmondásuk szerint a tesóm nagyon kimerült, de a fiatalság is megérezte lábában a hegyet. 

Láncokkal biztosított lépcsős szakasz.

Szembe jövő forgalom. Meglepően sokan jártak a hegyen délután is. 

Újra megjelennek a fenyők és sárgul a rododendron levele. 

Ezen a szakaszon néha láncokkal volt biztosítva az út. Nagyon kellemes érzés volt a kapaszkodó az út meleltt letörő meredek sziklafalak mellett. 

Elérve a szállásunkat kissé tovább sétáltunk még. A fotón látszik a Vodnikov dom (jobbra) és a Triglav (balra). 

Vodnikov dom háttérben a Triglavval. 

A menedékház békéje

A szállásunkon szép panoráma, rendezett szobák, finom vacsora várt minket. A nap kellemesen melegített, de a szél fújt, a kabát nem került le rólunk.  Kicsit még sétáltunk az ösvényen a ház körül, vártuk a naplementét, figyeltük a szemközti látványos csúcs körül fodrozódó felhőket. Ráláttunk a Triglavra, illetve a Dom Planika házra, néha átintegettünk a fiúknak. 

Félszemű Triglav

Sziklakatlan belsejében. 

Lassan leszállt az éj, a naplementét többnyire takarták a felhők. Mire eltűnt a nap utolsó sugara, vacogtatóan hideg lett. Tesóm úgy mesélte, odafent úgy rázta a szél a bádogtetőt, attól tartott elviszi a fejük felől, s oda másnap a csúcsmászás. Idelent azonban nagyon nyugodalmas volt minden. Elfogyasztottunk két nagy tányér levest, megittunk egy bögrényi forró teát. Csendes békességben telt az este.

Napkelte

Másnap pirkadat előtt ébredtünk. Persze napkeltét néztünk, és vártuk a reggelit.

Mire mi elindultunk utunkra, a fiúk már félúton jártak a csúcs felé. Figyeltük a felhőket: épp az egyetlen Triglav-csúcsot takarták. Reménykedtünk, hátha oszlik majd a felhő és lesz panorámájuk is. Később kiderült, nem lett, de így is csodaszép volt, ahogy a felhők tekergőztek a szemük előtt.

A hegyen mindenki korán kel. Mire feljön a nap, a többség már úton van, többnyire a csúcs felé. 

Táj reggeli fényekben. 

Fiúk a csúcson - Úton a hágó felé

Mi szép lassan, sokat fotózva bandukoltunk a visszafelé úton, ízlelgettem a tájat és a gondolatot, hogy esetleg egyszer majd én is felmászok a Triglav tetejére. Már nem is tűnt olyan lehetetlennek. Megtapasztaltam az erőmet, egyáltalán nem voltam kimerült az előző napi túra után, úgy éreztem, bírnám még az utat felfelé. 

Végre kaptunk fotót arról is, hogy fiaink felértek a csúcsra! Sokat ugyan nem láttak a tájból, de azt mondták, így is szép volt, ahogy tekeregtek a felhők

      

A  Triglav tetején

Vissza a völgybe

Kicsit aggódtunk a hágó alatti nagy emelkedő miatt, hogy fogunk ott lejutni, felfele annyira megküzdöttünk a magas sziklalépcsőkkel! De most minden gond nélkül ereszkedtünk lefelé, nem jelentett technikai kihívást egyáltalán. Nem is értettük, miért aggódtunk ezen előre. 

Az éjszaka hideg volt, rácsodálkoztam, mennyit sárgultak/pirultak egyetlen éjszaka alatt a levelek.

Találkozás

Már csak 3 km volt hátra a parkolóig, mire utolértek minket a fiúk. Kiderült, rohantak lefelé, Dani szerint minden egyszerű volt, és szinte pihentető, apja arcán másféle érzések tükröződtek. Dani nem bírta a tempónkat, futva távozott az autó felé. Mi azonban maradtunk a saját botorkáló sebességünknél, térdünket óvva ereszkedtünk le a hegyről, még a tesóm is beállt mellénk a sorba. Úgy tűnik, tényleg elfáradt kicsit.

Elértük az erdők szintjét. Amig vártunk a fiúkra, gombákat kerestünk. 

Végre megérkeztek! Nagyon örültünk egymásnak. Ők értünk aggódtak, mi meg őrétük!

Dani 40 perccel korábban ért le az autóhoz, mint mi, boldogan újságolta, hogy 1 órát vert rá a mapyra.

Végül mindenki boldog volt: egyrészt mert hagyta magát a hegy, és feljutottak a csúcsra, másrészt, mert leértünk és végre leülhettünk, harmadrészt, mert csodálatosan szép hétvégénk volt! A hab a tortán, hogy olyan korán sikerült visszaérni a parkolóba, hogy emberi időben hazaérhettünk.