2015. szeptember 28., hétfő

Dera-szurdok vízzel, hóval és víz nélkül

A "dera" szó rést, szakadékot jelent szerb nyelven, legalábbis a Wikipédia szerint. Kedves blogolvasóm inkább arra szavaz, hogy a név kun eredetű és patakot jelent. Mindenesetre a Pilis legnagyobb folyója vájta a sziklákba ez a szurdokvölgyet. A Google térképen Kovács-patakként lehet rá találni, de a helyiek Dera-pataknak hívják ma is ezt a vízfolyamot. Már ha nevezhetjük egyáltalán vízfolyamnak. Amikor szeptemberben ott jártam ugyanis egy csepp nem sok, annyi víz sem folyt a szurdokmederben.
Csak a simára koptatott gyönyörű fehér mészkősziklák virítottak a sötét lombkoronák alatt, éles kontrasztot alkotva a zöld mohás kőtömbökkel.  Mint egyik blogolvasóm említette, a meder alatt egy barlang van, ezért csak hóolvadáskor, vagy különlegesen sok csapadék hullásakor van víz a patakban. Így aztán a tél végi nagy esőzések után eszembe jutott, hátha most megnézhetem, hogyan csiszolja tovább a víz ereje a medret! Sikerült kétszer is csaknem ugyanabból a pozícióból képet készítenem:


Folyó a nagy kanyarban vízzel (tavasszal) és víz nélkül (ősszel).


A patakon több helyen barátságos fahidak vezetnek át, hozzájárulva az erdő romantikus hangulatához. 2010-es nagy esőzések során megvadult patak hordalékai izzé-porrá törték a hidakat, azóta szépen újjáépítették őket.
A szurdok bejárata Pilisszentkeresztről Pomáz felé haladva a falu határában jobb kéz felé található. Aszfaltút vezet a szépen kialakított pihenőhöz, ahol parkoló, tűzrakóhelyek, tisztás várja a látogatókat.  Egykori víztározó? fürdő?  falai is megtalálhatóak a közelben.
Innen a kék jelzés vezet át a szurdokon, mely kb. fél óra alatt kényelmesen bejárható.
Érdemes innen, alulról indulni, főleg esőzések után, ugyanis a gyorsan lezúduló  folyó így nyújtja a legszebb látványt.
 Ahogy közeledünk az első nagyobb vízeséshez, úgy válik egyre hangosabbá a víz morajlása.  
 Végül csodálatos örvénylő-csapkodó vízzuhatagot képez a kiálló fehér-türkiz mészköveken.


A völgy vége felé elcsendesedik a víz folyása, szelíden kanyarog a fák és a sziklák között.

200 m szintemelkedéssel érhetjük el Pilisszentkereszten a szurdok végét.Itt egy kisebb duzzasztó található, még szárazság idején is van benne némi víz.
Ősszel csendesen csordogált a víz a duzzasztó tetejéről, áradáskor azonban vad kavarodással vetette le magát alá, az alig 1 méteres lépcsőről:

Mielőtt kiérnénk az erdőből egy elhagyott mészégető kemence romjai mellett haladunk el.  Olyan mint egy elhagyott azték templom: teljesen benőtte a "dzsungel".
A völgy anyaga dachsteini mészkő, kialakulása a felső triász idejére tehető. Sekély tengerekben, tengerparti síkságokon keletkezett. Általában 3 jellegzetes kőzettípus szabályos ismétlődése jellemzi. A legalsó, kb. 1m vastag réteg a néhány méter mély vízben keletkezett, felette kb 10 cm vastag vöröses réteg jelzi, hogy rövid ideig szárazra került a terület, majd árapály síkságon miliméteres lemezekből felépülő 45 cm vastag sztromatolit réteg következik. Ezután ismét a sekély tengerekben létrejött mészkő vastag padja következik, állítólag szív alakú Megalodus kagylók maradványaival. Én sajnos ilyeneket nem találtam. 
A völgyre merőlegesen is kialakultak törések, a kőzet felaprózódott. A réseken feláramló vízből kalcit ásvány vált ki, mely kitöltötte a repedéseket. Később a mészkő kioldódott a kőzetekből, helyét sajtszerű lyukak jelzik.
A karsztosodás során kisebb-nagyobb üregek alakultak ki, a Szurdok-völgy talpa alatt 10-12 m-rel barlang is kialakult.
Itt, a barlang mellett érdemes felkapaszkodni a szurdok tetejére, és sziklák csúcsa mellett kanyargó kis ösvényen visszatérni a völgy aljához.


 A völgy hangulatához az oldalfalba és a sziklákba  kapaszkodó  fák  mohás gyökérzete, 
a nagyvirágú hóvirágok bólogató kelyhei, valamint a sziklák réseiből is kibúvó keltikék járulnak hozzá.





5 megjegyzés:

  1. Csak nagy esőzések alatt van víz a patakban, mert a meder alatt egy nagy barlang van, ami elnyeli! Lásd a képek között:

    https://plus.google.com/u/0/photos/101538028163610118318/albums/5961234046682342113?gmbpt=true&fd=1

    VálaszTörlés
  2. A dera szó kun nyelven van és patak a jelentése. A mai beszélt török nyelveben dere alakban található meg.

    VálaszTörlés
  3. Véletlenül keveredtem ide, de nem bántam meg. :-) Lett még egy követőd! :-)

    VálaszTörlés