"Midőn az országútján Budáról Székes- Fehérvár felé utazó Nyék pusztát elhagyja, a Velentzei Tó ötlik szemébe. Azok pompás tekéntettel ajánlják magokat, és a fehérvári sző1ő hegyig majd szőlőkkel, majd a hegy tetőn fekvő Sukoró faluval, majd fákkal és termékeny földekkel mulatják az utast."
Boldogréti Víg
László: Tudományos Gyűjtemény 1817. évi kötet
A velencei hegységben - írásos emlékek szerint - már kr.e 200 körül folytattak szőlőtermesztést a kelták. A szőlőből aztán természetesen bor készült, melytől a druidák szent révületbe estek, és jövőt láttak. Hogy látták-e azt, hogy nemsokára a rómaiak Domitianus nevezetű császára elrendeli a szőlő kiirtását, - ezzel védve az itáliai gazdaságot - azt nem tudni, az tény, hogy egészen kr. u. 280 körüli időszakban oldották fel a szőlőtelepítési tilalmat.
A középkorban újra fellendült a szőlőtermesztés, török idők alatt azonban szinte teljesen elnéptelenedett a terület. A XVIII. században újra kezdték a bortermelés, hatalmas dézsmapincékbe gyűjtötték az értékes nedűt.
A XIX. századi filoxéria járvány itt is elpusztította a szőlő nagy részét - akárcsak hazánk más jellegzetes szőlőterületein.
A XIX. század végén, XX. század elején aztán új szőlőfajtákat telepítettek a területre. A déli fekvésű hegyoldalakon a vulkáni eredetű talajban különleges, csak itt tapasztalható zamatú, tüzes, erős borok teremnek.
A pincék egykoron úgy készültek, hogy a hegy löszfalába hatalmas nyílásokat vájtak, melyet kukoricaszárral, szalmával megtöltöttek, majd meggyújtották. A magas hőmérséklet cserepesre égette a helyiség boltozatát, amely így már stabil építménynek bizonyult. Manapság a szőlősgazdák a Pincesor (Borjúvölgy) eme barátságos pincéiben készítik a bort, a régi hagyományokon újakat is teremtve.
A XIX. századi filoxéria járvány itt is elpusztította a szőlő nagy részét - akárcsak hazánk más jellegzetes szőlőterületein.
A XIX. század végén, XX. század elején aztán új szőlőfajtákat telepítettek a területre. A déli fekvésű hegyoldalakon a vulkáni eredetű talajban különleges, csak itt tapasztalható zamatú, tüzes, erős borok teremnek.
A pincék egykoron úgy készültek, hogy a hegy löszfalába hatalmas nyílásokat vájtak, melyet kukoricaszárral, szalmával megtöltöttek, majd meggyújtották. A magas hőmérséklet cserepesre égette a helyiség boltozatát, amely így már stabil építménynek bizonyult. Manapság a szőlősgazdák a Pincesor (Borjúvölgy) eme barátságos pincéiben készítik a bort, a régi hagyományokon újakat is teremtve.
2015-ben avatták "Az öreg borász" szobrát. A szobor magánkezdeményezésből valósult meg. Alkotója Barbácsi Simon Gábor és Jankovics István. A szobor különösen barátságossá teszi az amúgy is remek hangulatú helyet.
Muskátli a szőlőprés alatt - rendezett és hangulatos utcakép a Pincesoron.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése