2015. július 24., péntek

A Velencei-hegység gyöngyszemei: Sukoró

A török hódoltság idején egyetlen katolikus templommal rendelkezett Sukoró, melyben a  XVII. században evangélikus és református istentiszteleteket tartottak. 1728-ban villámcsapás miatt leégett a templom, az evangélikus, reformátushívők újra építették, majd az újjáépített templom éppen 100 év múlva ismét leégett. Ekkor új templom építésébe fogtak a reformátusok, részben a régi templomkövek felhasználásával. Ekkor készült el a mai református templom, ahol Móga tábornok hirtelen indulatában az úrasztalába vágta kardját.
A katolikusok, megelőzendő a további tűzeseteket, az új templomot a dombtetőre építtették fel, neogót stílusban, arccal a tó felé.  A katolikus templom háta mögött található a kálvária és egy különleges háborús emlékkereszt.

A templom valóban nem égett le azóta, de annyira ki van téve az időjárás viszontagságainak, hogy 2-3 évente tetőt kell javítani rajta. A templomot 1867-ben átépítették, ekkor nyerte el mai alakját. 
Loyolai Szent Ignác templom és a Gyapjaszsák a Velencei-tóval
A templomtól két perces sétával elérhetők az ingókövek, melyet a helyi népnyelv Gyapjaszsákként emleget, talán alakjuk hasonlósága miatt. Az ingókövek a Pákozd-Sukoró közti terület speciális képződményei, többé-kevésbé szabályos kocka alakú sziklatömbök, melyek szinte egyetlen csúcsukon egyensúlyozva állnak. Rejtély, hogy miért nem dőlnek el?
Ez a kis manó őrzi a határt.
Innen 5 perces sétával elérhető a gránit kőfejtő, melynek köve sok ház alapja volt egykoron  a környéken. 
Mintha egy óriás teknős bújna elő
A környékre jellemző a hagyományos népi építészet megtartása. Sok nádfedeles ház épül ma is, melynek tetőzetét gondos kezek tartják karban. 



A Pincesor utcában és környékén a helyi szőlősgazdák borospincéi találhatók. A barátságos hangulatú házak pincéjében kiváló bor készül.

2015-ben avatták "Az öreg borász" szobrát. A szobor magánkezdeményezésből valósult meg. Alkotója Barbácsi Simon Gábor és Jankovics István. A szobor különösen barátságossá teszi az amúgy is remek hangulatú helyet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése