A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tarka nőszirom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tarka nőszirom. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. június 6., hétfő

Pilisszentlászlótól Visegrádig a kéken

Rákattantam a Pilisszentlászló-Visegrád között vezető kék jelzésre és környékére. Először ősszel jártam arra, aztán télen is, majd tavasszal. Nem tudok betelni a látvánnyal, ami Borjúfőnél fogad. Bár még nem készítettem el innen az IGAZI képet, de addig járok ide, amíg összejön!

Bár ezúttal ragyogó déli napsütésben érkeztünk, a fényviszonyok fotózás szempontjából nem voltak tökéletesek, az időjárás azonban kimondottan kellemes volt a túrázáshoz. Gondolom, a szembe jövő 50 futó kicsit melegnek gondolta, mi szorgalmasan félreálltunk nekik a keskeny ösvényen. Mint utóbb kiderült, 20 óra alatt kell teljesíteniük 112 km-t. 

Én valahogy nem szeretem a teljesítmény túrákat, vagy futásokat. Jobban szeretem a saját tempómban, mindent megcsodálva bejárni az erdőt, s arra gondolni, milyen szépek a lombok, csicseregnek a madarak, és elidőzni kicsit a kilátópontokon, megszemlélni a nyíló virágokat, megfigyelni a bogarak ügyködését, meglesni a fű alá surranó siklót. Esetleg aludni egyet a fák hűvösében, vagy olvasni néhány sort a kedvenc könyvemből.
Persze  teljesítmény túra esetén nem ez a cél. Mindenesetre az én határaimat messze túllépi ez a lehetetlennek tűnő küldetés.  

tarka nőszirom


parlagi rózsa

mocsaras élőhely

Medve az urak-asztalánál


Kilátás a tisztek házának tetejéről - Urak-asztala


Salamon-torony bejárata

Kígyószisz a várfalon. Háttérben a Duna csillog

Sibrik dombon  Nagy Konstantin idején egy  római erőd állt, melyben 300 katona állomásozott. Az egykori erődítmény romjain I. István királyunk ispánsági központot hozott létre 1009-ben.  

Visegrádi vár



2022. május 27., péntek

Szibériai nőszirom

Szibériai nőszirmot évek óta keresem, mindezidáig kevés sikerrel. Az egész napos keresgélés során alig néhány tövet találtam a réteken, kissé csalódottan indultam hazafelé, egyik rétről a másikra tértem, majd újabb és újabb rétek következtek. Ide is benéztem, oda is bekukkantottam, nyulak lapultak a hosszú fűben, az  őzek hangos ugatással iramodtak tova, s tűntek el a  réteket szegélyező keskeny erdősáv fái között. Aztán egyszer csak a fák árnyékában valami kéket vettem észre. Olyan volt, mint egy hatalmas kék lepel. A késő esti fényviszonyok miatt, azt hittem csak az árnyék mélyebb ott, de aztán közelebb mentem, és megláttam. Végestelen végig a rét és az erdő között a nádasban szibériai nőszirmok nyújtogatták méteres száraikon  gyönyörű virágaikat. 

A nap néhol átsütött még a levelek között, kiemelve egy egy virágkoronát, ami lilán ragyogott. Csodálatos látvány volt. Leírhatatlan érzés volt a növények közélében lenni, érezni az illatukat, magamba szívni a látványt. 
 
A szibériai nőszirom talán a legkecsesebb nőszirom fajunk, megtévesztésig hasonlít a fátyolos nősziromra, talán csak a virág méretében lehet egy kis különbséget észrevenni. A fátyolos talán egy leheletnyit robosztusabb, legalábbis emlékképeim alapján, mert egymás mellé nem tettem őket. 

Nagyon jól érezte magát ezen a nedves, mocsaras területen. Mészkedvelő növény. 

Természetesen védett, eszmei értéke 10.000 Ft. 


A szibériai nőszirom nagyon hasonlít a fátyolos nősziromhoz, a virág és a termése alapján lehet megkülönböztetni. A szibériai termése lekerekítettebb, a fátyolos nősziromé inkább csúcsos, hegyes. 






2017. június 10., szombat

Azok a változatos íriszek

Hazánkban több, összesen nyolc nőszirom faj él, ezek közül hét védett, egyedül a mocsári nőszirom nem élvez védelmet.

Apró nőszirom

Valaha valóságos szőnyegként borította a Kárpát-medence több kistáját, így a Pest környéki homokhátakat is. Mára a tépdeséstől erősen megritkult. Gyakran forgatják ki a kopárok fásításakor is. Rendszerint sziklagyepekben, löszfalak szélén virít. Március–májusban nyílik. Változatos színekben megtalálható, a sárgától, a csaknem fehérbe hajló világoskéktől a sötétliláig.












Homoki nőszirom

Kis termetű, csakúgy, mint az apró nőszirom, alig arasznyi magasra nő meg.  Homoki gyepek, tölgyesek, sziklagyepek védett faja, eszmei értéke 10 000 forint. 
Jellegzetes, vékony, kard alakú leveleiről felismerhető. Virága kisebb, mint az apró nősziromé, és azza ellentétben májusban virágzik. 
Ezekkel a példányokkal a Budai-hegység egyik dolomit sziklagyepén találkoztam. 
 
 

Törpe nőszirom

A legkisebb hazánkban előforduló nőszirom, főleg karsztbokorerdők, homoki, szikes rétek dísze. Áprilisban virágzik. Eszmei értéke 5 000 Ft.

 

Magyar nőszirom

10–30 cm magasra nő.  Az április-májusban nyíló virágai ibolyakékek vagy lilásvörösek. Fokozottan védett endemikus faj, eszmei értéke 50 000 forint.

Botanikus a a talpán, aki a fentebb felsorolt növényeket meg tudja különböztetni egymástól. A pontos leírásról további információk a Növényhatározó honlapon találhatóak.

Fátyolos, vagy Korcs nőszirom

Láp és mocsárréteken, enyhén szikes réteken fordul elő. Én Nagykáta közelében, Turján-vidéken  találtam rá. Az intenzív gyepgazdálkodás, illetve élőhelyeinek lecsapolása miatt kihalófélben lévő faj. A nevében a "korcs" szó arra utal, hogy a maghéz csúcsi része meddő. Május-júniusban virágzik. Nagyon hasonlít a szibériai nősziromra, csak talán mg kecsesebb. Eszmei értéke 10.000 Ft. 



Toktermései hatszögletűek, csúcsosak. 

Tarka nőszirom

Sztyeppeken, bokorerdőkben, melegkedvelő tölgyesekben fordul elő. A szárított virág kellemes illata az ibolyáéra emlékeztet, ezért helyenként ibolyagyökérnek is hívják. Május-júniusban virágzik.





Pázsitos nőszirom

Inkább mészkedvelő, száraz, ligetes tölgyerdőkben, karsztbokorerdőkben, törmelék- és sziklaerdőkben, irtásréteken, erdőszéleken, utak mentén fordul elő.
Védett növényfaj, eszmei értéke 5000 Ft. A hosszúm keskeny kard alakú levelek csaknem teljesen eltakarják a tövüknél meglapuló virágokat, alig vettem észre őket. 
Állítólag kajszibarack illatú. Május-júniusban virágzik. 

 Sárga nőszirom vagy mocsári nőszirom

Vizek partján, mocsarakban, liget- és láperdőkben, vízzel borított vagy időszakonként elárasztott, tápanyagban gazdag, mérsékelten savanyú talajokon nő. A virágzási ideje május-június között van. 




Néha érdemes nagylátószögre váltani egy ekkora virág esetén. 


Régen a sárga nőszirom gyökeréből hashajtót, vas-szulfáttal keverve pedig fekete festéket készítettek.

Szibériai nőszirom

Felálló szárú faj, egyik legkarcsúbb a nőszirmok között. Belül üreges. Május és júniusban virágzik vizes élőhelyeken, patakok, tavak partján, mocsaras területeken, vizes réteken. Már majdnem megtaláltam a Káli-medencében, de aztán mégis elkerültük egymást.
Végül Ásotthalmon találtam rá. 
Láprét az erdő szélén



 


Toktermései lekerekítettek