A Zengő oldalában, avagy a bánáti bazsarózsa hűlt helye

Nyílnak a rózsák a Mecsekben! - kaptam fel a fejem egy facebook bejegyzés láttán - Idén elkapom őket! - gondoltam, de egy héttel csúszott a túra. No, sebaj, talán még így is telibe kapom a virágzást, nem úgy, mint tavaly, amikor túl korán mentem, vagy tavalyelőtt, amikor kicsit későn. 

Nos valóban, sem kicsit későn, sem túl korán nem volt, hanem NAGYON későn. Legnagyobb meglepetésemre csupa elvirágzott tövet találtunk. Úgy látszik az áprilisi kora nyár és a májusi tél teljesen összezavarta a bánáti bazsarózsákat. Végül erre az egyetlen virágzó szálra leltünk. 

 

Talszuper áltunk viszont helyette lenvirágos, tűcsökciripelős réteket, madárdalos hajnalt, tavaszi napsütést és szuper beszélgetéseket. 

Szerintem ez a fehér madársisak, csak furcsa, hoyg ilyen sárga a színe.

Madársisak kosbor

Vitézkosbor (esetleg majomkosbor)  és nagyezerjófű

 

Ez most majom, vagy vitézkosbor? 

Ez pedig egy riadt nyúl.  Vidáman ugrándozott a réten felén, valósíznű az erős szélnek köszönhetően nem érezte a szagunkat, majd döbbenten leült, hatalmas füleit hegyezve bámult ránk. Mi is moccanatlanul álltunk, vártunk, mi lesz?  Végül pánikszerű vágtába kezdett, egyenest felénk... Végigsvenkeltem, ahogy elnyargalt előttünk. 

Ezen a réten is számtalan nyúl virgonckodott. Mi meg mozdulatlanul napoztunk tőlük pár méterre. 

Fények játéka a Zengőn

 

Idén is vonzott a Mecsek bánáti bazsarózsáinak látványa, reménykedtem, hogy hatalmas rózsaszín virágmezőket fogok találni, így felkerekedtem kis családom egy részével, hogy együtt örvendezzünk a feltehetően pompás látványnak. 

Az idő húsvét hétvégére nem volt épp melegnek mondható, ráadásul erős szél fújt, mi azért lelkesen vágtunk át a réteken. Jöttünkre a rét menti bokrokból két őz ugrott ki közvetlenül előttünk, a frászt hozva ránk. Épp azt lestük, hol rejtőzhettek a bokorban, amikor egy harmadik is átvágtatott a hátunk mögött. Képzelem, ők hogy félhettek tőlünk, ha menekülőre fogták!

Mindenesetre a nap  hol felhő mögé bújt, hol kisütött, olyankor azonban a táj különös fényekben fürdött. 

Nagyon szép, tágas, harsogóan zöld fűvű rétek közt haladtunk, amikor a hátunk mögül egy autó dudált ránk, benne egy morc arcú férfi ült. Elhajtott mellettünk, ránk se pillantva. Ezen kicsit csodálkoztunk. Aztán az egyik elágazásnál utolértük.  

Vidám, energikus úr pattant ki az autóból, arcán nyoma sem volt a morcosságnak. Barátságosan ránk köszönt, megkérdezte, merre tartunk. Mondtuk, hogy rózsákat keresünk. Erre egész fellelkesült, és elvezetett minket A réthez. Minden tőről volt egy kis története, amit én lelkesen hallgattam. Sajna a rózsák legtöbbje még csak bimbós állapotban volt, ami pedig kinyílt, arról nem sikerült értékelhető képet készítenem. Végül lefotóztam a rögtönzött vezetőnk havasi gyopáros kendő mögül kukucskáló túramaciját, és elindultunk a Zengő csúcsa felé. 

A hegy oldalában továbbra is tágas rétek hívogattak egy kis déli sziesztára. Nekikészülődtünk az ebédnek, miközben figyeltük a fénypászmák kergetőzését a szemközti lejtőkön.

Feszült figyelemmel vártuk, hogy mikor éri el a napsugár a rét közepén álló fát. Sokszor suhant el mellette, aztán mögötte vágtatott, majd előtte húzta a csíkot, végül aztán mégis fényárba borította. Csak azt az egyetlen fát.  Hirtelen életre keltek a levelek, csupa zizegés es életöröm es ígéret volt az a fa, ahogy a pódiumra lépett.  Különleges volt ez a leveleken táncoló sugárözön. 

A hegyre felfelé vezető kaptató zöldülő erdeje igazi tavaszi hangulatot hozott. 

Azt hittem, csak nekem támadt az a gondolatom, hogy ebben a fa keretben kiválóan lehet fényképezkedni. De aztán az oda vezető kitaposott kis ösvény ráébresztett, hogy más is meglátta  már ebben a lehetőséget.

 

A Zengő 689 m magas csúcsán emelkedő kilátóból remek a panoráma.

Lefelé megtaláltuk a tavalyi medvehagymás rétet. Idén még nem virágoznak. Szedtünk is néhány maroknyi levelet. 

Végül jöjjenek az út közben talált virágok: 

bodzaszagú ujjaskosbor

kutyatej és héricsek minden mennyiségben

bánáti bazsarózsa döngicsélő dongókkal

bimbózó nagyezerjófű és farkas kutyatej

Hunyor levele. Nagyon tetszik, hogy az a száraz levél még mindig fogságban tartja a levelek végét. 

lednek

tüdőfű és erdei gyöngyköles

Mire leértünk a hegyről esni kezdett az eső. Ideje volt táborhely után nézni, és sátrat verni, de az már a következő bejegyzés témája lesz. 

Hosszúhetény és az ősbükkös

Reggel már a felhők mögött bujkáló nap nem látható első sugaraival ébredtem. A sátorból kitekintve egy vörös  rést vettem észre az égen, ez volt a napkelte. Mindenütt  máshol szürke felhők gomolyogtak. Nem volt kedvem esőben sátrat bontani, így gyorsan összeszedtem magam, pakoltam és 6 órakor már útra is keltem. A terv az volt, hogy szép komótosan lesétálok a hegyről az ősbükkösön át az autóhoz, ahol majd megreggelizek. Azért egy almát elmajszoltam út közben a madárcsicsergős, esőtől csepegő erdőben. 

Veszettül csúszott a meredek lejtőn felázott felső 1 cm-es felső réteg. Jól jött a sítudásom, szinte hóekében, kanyarogva, rogyasztott léptekkel haladtam lefelé.  

Az ősbükkös csodaszép volt! Ha nem tudtam volna, hogy ott vagyok, akkor is feltűnt volna, hogy lépten-nyomon 20-30 méter átmérőjű lombkoronával rendelkező több száz éves bükkfák között sétálok! Nehéz ezekről a hatalmas fákról az erdő közepén igazán látványos képet készíteni, még nehezebb az érzést átadni hozzá. Ráadásul jobb lett volna a nagy látószögű, ami ügyesen a zsákomban maradt, és az esőben nem volt kedvem előásni onnan. Így aztán sokszor csak álltam három lombkorona találkozásánál és néztem ezen - szinte egyenlő oldalú - háromszög súlypontjából mindenfelé, és magam is egyensúlyba kerültem. 

Ez az öreg bükkfa jó nagy űrt hagyott maga után az erdőben. Vajon mikorra nőnek fel a közelében lévő csemeték akkorára, hogy betöltsék a rést az lombkoronák között? 

Az erdőben egyébként örökerdő-gazdálkodást vezettek be az erdei ökoszisztéma megőrzése érdekében. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy 100 évenként tarvágást végeznének egy területen, a fákat egyesével, kisebb csoportokban különböző időpontokban vágják ki a területről. Ez nyilván kevésbé költséghatékony rövid távon, viszont sokkal jobban alkalmazkodik az erdő természetes életéhez. 

Ezzel a gondolattal érkeztem le a hegy lábához, a faluba vezető széles murvás útra. 

Köszöntem a földből kimászó favágónak (?), a fán kuksoló boszinak is, majd folyamatos kutyaugatás kíséretében bevonultam Hosszúheténybe. Mármint nem én ugattam, én csak kiváltója voltam a hangzavarnak.  Gondolom a lakók örültek a rendkívül pontos 8 órás vasárnap reggeli ébresztőnek. Szerintem egyetlen ház lakója sem maradt tovább az ágyban!

Egy ponton balra kanyarodtam a Csóka-kő felé, tanyák és szőlős hegyoldalak mellett vonultam el. 

Végül rátaláltam arra az útra, ahonnan indultam, és hamarosan beülhettem az autóba, ahol megszabadultam a csigaházamtól.

Épp időben, mert az eső alaposan rázendített. 

Így az autóban reggeliztem, majd végig gurultam még az erdő alján és megcsodáltam a borospincéket, és a szántóföldek mögött emelkedő békés lankákat, majd Mánfa felé vettem az irányt. 

Bánáti bazsarózsa a Mecsekben

A virágállomány 90%-a a Zengő lejtőin tanyázik és május elején virágzik - évek óta tervezem hogy felkeresem a Mecsek ezen vidékét, idén végre meg is tettem. Hosszúhetény határában délután 5 órakor  tettem le az autót, hátamra vettem a 20 kilós hátizsákot a sátorral, és elindultam felfelé a hegynek. 

Újra egyedül. 

Illetve Dézivel, aki közepesen volt lelkes az emelkedő láttán (mint kiderült a rák megtámadta a szívét és a tüdejét), lassan kullogott csak utánam, egyáltalán nem bánta, hogy úgy haladok, mint a csiga azzal a fura izével a hátamon. Kb. 4-5 km-es út állt előttem, 300 m szintkülönbséget kell legyűrnöm, úgyhogy nem siettem, időm van. 

A több napos magányos túrák mindig alkalmasak gondolatok rendbeszedésére, de az én fejemben csapongtak az ötletek, még el sem jutottam az egyik végére, már ott tolongott a másik, kavarogtak, hullámoztak, egyik pillanatban boldog voltam, a következőben gondterhelt, majd szomorú, majd lelkes, majd  dühös, tanácstalan, tehetetlen, türelmetlen. Próbáltam eminnen terelni őket (mármint a gondolataimat), a másik irányból közelíteni, néztem melyik lenne a legfontosabb, mivel foglalkozzak, de sehogy sem akart rend teremtődni. 

Közben az égen kisütött a nap, vagy az emelkedő tette, mindenesetre lekívánkozott rólam a kabát és a pulcsi is. Ehhez azonban le kellett venni  a zsákot, ami egy valódi megkönnyebülés volt. A baj ott kezdődött, amikor vissza akartam venni. Ugyanis a jobb kezem nem mozog mostanában úgy, ahogy kell (micsoda kripli család!), így nem tudtam kellőképpen hátra hajlítani. Az egyik kezemet bedugtam az egyik lukba, ez simán ment, majd a másik kezemet is megpróbáltam. Már csaknem elértem a vonatkozó pántot, amikor kicsit oldalra fordultam, és a pánt is oldalra került. Megpróbáltam utána nyúlni a kezemmel, de ekkor megint fordult a törzsem, a pánt odább került... Kb. olyan lehettem, mint a saját farkát kergető kutya.  Megpróbáltam kezet váltani és a rosszabbik kezemmel kezdeni a sort, ezzel az volt a baj, hogy jobb kézzel meg sem tudtam emelni ezt a terhet. Így hát letettem a zsákot a földre, megpróbáltam egyszerre mindkét kézzel belebújni, majd felállni. No ez a súlyemelős - szakítós módszer sem igazán vált be, csaknem hanyatt estem a nagy igyekezetben. Ekkor merő előre látásból elővettem a fényképezőgépet a zsákból, és  valahogy csak felkínlódtam a hátamra a cuccot. Tudtam, hogy estig ezt  már le nem veszem! 

Úgy félúton megláttam az első bazsarózsát.  Feledtem minden terhet a hátamon és a fejemben, egyetlen gondolatom maradt csak: a virágok!  Guggoltam, hasaltam, görnyedtem, kúsztam és másztam teljes menetfelszerelésben. Közben próbáltam lábujjhegyen lépkedni - mit lépkedni, repkedni! -, nehogy letapossak valamit. Szerencsére az út széléről is remek fotózási pozíciók adódtak. 

Ugyan! Ilyen virág a nagyim kertjében is van! - mondhatnánk, és valószínű nem lenne igazunk. A pünkösdi bazsarózsa nem keverendő össze a bánáti bazsarózsával. Mindkettő a bazsarózsa nemzettség tagja, de a kertben valószínűleg a pünkösdi rózsával, vagy a bazsarózsa nemzettség harmincegynéhány tagjának valamelyik másik képviselőjével  találkozhattunk. 

Nevüket azonban egységesen   (Paeonia)  Paionról  a görög istenek orvosáról kapták. 

A  növény gyökereiből készült főzetet a egykoron görcsoldóként használták. 

Tudtad, hogy ez a lágyszárú növény még a jégkorszakot is átvészelte?  

Fokozottan védett növényfajunk, eszmei értéke 250.000 Ft!

Sok virág volt elvirágzóban, ez itt olyan, mint egy tovaröppenni próbáló pillangó. 

A késő délutáni napsütésben úgy világítottak a rózsaszínű szirmok a sötét erdő mélyén, mint a templomok színes üvegablakai. 

A hegytetőn a fák között beszűrődő világosság barátságos fényekkel vette körül a növényt. 

A bazsarózsa életfeltételeinek javítása érdekében a Mecsekerdő Zrt. kíméletes, ápolási jellegű beavatkozásokat végez, melynek következtében nőtt a virágzó egyedek száma. 

Közben hatalmas, még virágzó medvehagyma mezők mellett haladtam el. 

A levegőben hagymaillat terjengett. 

Medvehagyma - az előtérben a kutyatej sárga virágai képezik a foltokat.  

Minden olyan szép volt és megnyugtató! Gondolataim nem kergetőztek tovább, szívtam a jó erdei levegőt, hallgattam a madárcsicsergést, élveztem a napsütést, gyönyörködtem a tájban, a virágokban, szépen, lassan lépegettem felfelé. Megérkeztem. IDE. 

Aztán egy kanyar után a fák között megláttam a kilátót is. Persze fémrácsos lépcsője van. Persze a kutya nem tud feljönni, nyomja a talpát ez a vacak rács. Én azért felmentem, szigorúan hátizsákkal, itt már volt néhány ember, nem hajtom végre előttük komikus mutatványaimat. Így aztán az 5 emeletet 20 kilóval a hátamon másztam meg. A panoráma megérte!

Úgy terveztem, a csúcson fogok éjszakázni, de túl nagy volt a forgalom. Így kinéztem a térképen egy nem túl távoli panoráma jelzést, és elindultam arra. Néhány 10 méter után ez a házikó fogadott. Remekül lehetett volna az emeleten aludni, ha történetesen nincs nálam sátor, de így nem ezt választottam. 

A Bodzás-völgy egy jobb oldali erdészeti útján haladtam tovább. Az úton 3 hatalmas szarvas vágtázott át előttünk. 

Hamarosan elértem a térkép által jelzett helyet, és nekiálltam az esti készülődésnek. 

Kilátás a sátor elől.  

Végül egy sátorban aludtunk a kutyával.