A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bánáti bazsarózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bánáti bazsarózsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 5., vasárnap

A Zengő oldalában, avagy a bánáti bazsarózsa hűlt helye

Nyílnak a rózsák a Mecsekben! - kaptam fel a fejem egy facebook bejegyzés láttán - Idén elkapom őket! - gondoltam, de egy héttel csúszott a túra. No, sebaj, talán még így is telibe kapom a virágzást, nem úgy, mint tavaly, amikor túl korán mentem, vagy tavalyelőtt, amikor kicsit későn. 
Nos valóban, sem kicsit későn, sem túl korán nem volt, hanem NAGYON későn. Legnagyobb meglepetésemre csupa elvirágzott tövet találtunk. Úgy látszik az áprilisi kora nyár és a májusi tél teljesen összezavarta a bánáti bazsarózsákat. Végül erre az egyetlen virágzó szálra leltünk. 
 
Talszuper áltunk viszont helyette lenvirágos, tűcsökciripelős réteket, madárdalos hajnalt, tavaszi napsütést és szuper beszélgetéseket. 


Szerintem ez a fehér madársisak, csak furcsa, hoyg ilyen sárga a színe.


Madársisak kosbor


Vitézkosbor (esetleg majomkosbor)  és nagyezerjófű

 

Ez most majom, vagy vitézkosbor? 

Ez pedig egy riadt nyúl.  Vidáman ugrándozott a réten felén, valósíznű az erős szélnek köszönhetően nem érezte a szagunkat, majd döbbenten leült, hatalmas füleit hegyezve bámult ránk. Mi is moccanatlanul álltunk, vártunk, mi lesz?  Végül pánikszerű vágtába kezdett, egyenest felénk... Végigsvenkeltem, ahogy elnyargalt előttünk. 

Ezen a réten is számtalan nyúl virgonckodott. Mi meg mozdulatlanul napoztunk tőlük pár méterre. 



2022. április 18., hétfő

Bánáti bazsarózsa

A világon fellelhető virágállomány 90%-a a Zengő lejtőin tanyázik és május elején virágzik. A maradék 10% pedig a Biharban, a Béli-hegységben található. 

Kedvesli a meszes, tápanyagban gazdag talajt, árnyas cseres-tölgyerdőket. Én az erdők közötti tisztások szélén is sok bokorral találkoztam, s bár a félárnyékos helyeket kedveli, ezek szerint a teljes napfényt is elviseli. 
Nevét   (Paeonia)  Paionról  a görög istenek orvosáról kapták, mivel a legenda szerint Paion az alvilág fejedelmét ezen növény segítségével gyógyította meg az epilepsziától. 
A  növény gyökereiből készült főzetet a egykoron  görcsoldóként, illetve hányás ellen  használták. 
Tudtad, hogy ez a lágyszárú növény még a jégkorszakot is átvészelte?  
Fokozottan védett növényfajunk, eszmei értéke 250.000 Ft!
A késő délutáni napsütésben úgy világítottak a rózsaszínű szirmok a sötét erdő mélyén, mint a templomok színes üvegablakai. 
A bazsarózsa életfeltételeinek javítása érdekében a Mecsekerdő Zrt. kíméletes, ápolási jellegű beavatkozásokat végez, melynek következtében nőtt a virágzó egyedek száma. 






2021. május 17., hétfő

Bánáti bazsarózsa a Mecsekben

A virágállomány 90%-a a Zengő lejtőin tanyázik és május elején virágzik - évek óta tervezem hogy felkeresem a Mecsek ezen vidékét, idén végre meg is tettem. Hosszúhetény határában délután 5 órakor  tettem le az autót, hátamra vettem a 20 kilós hátizsákot a sátorral, és elindultam felfelé a hegynek. 

Újra egyedül. 

Illetve Dézivel, aki közepesen volt lelkes az emelkedő láttán (mint kiderült a rák megtámadta a szívét és a tüdejét), lassan kullogott csak utánam, egyáltalán nem bánta, hogy úgy haladok, mint a csiga azzal a fura izével a hátamon. Kb. 4-5 km-es út állt előttem, 300 m szintkülönbséget kell legyűrnöm, úgyhogy nem siettem, időm van. 

A több napos magányos túrák mindig alkalmasak gondolatok rendbeszedésére, de az én fejemben csapongtak az ötletek, még el sem jutottam az egyik végére, már ott tolongott a másik, kavarogtak, hullámoztak, egyik pillanatban boldog voltam, a következőben gondterhelt, majd szomorú, majd lelkes, majd  dühös, tanácstalan, tehetetlen, türelmetlen. Próbáltam eminnen terelni őket (mármint a gondolataimat), a másik irányból közelíteni, néztem melyik lenne a legfontosabb, mivel foglalkozzak, de sehogy sem akart rend teremtődni. 

Közben az égen kisütött a nap, vagy az emelkedő tette, mindenesetre lekívánkozott rólam a kabát és a pulcsi is. Ehhez azonban le kellett venni  a zsákot, ami egy valódi megkönnyebülés volt. A baj ott kezdődött, amikor vissza akartam venni. Ugyanis a jobb kezem nem mozog mostanában úgy, ahogy kell (micsoda kripli család!), így nem tudtam kellőképpen hátra hajlítani. Az egyik kezemet bedugtam az egyik lukba, ez simán ment, majd a másik kezemet is megpróbáltam. Már csaknem elértem a vonatkozó pántot, amikor kicsit oldalra fordultam, és a pánt is oldalra került. Megpróbáltam utána nyúlni a kezemmel, de ekkor megint fordult a törzsem, a pánt odább került... Kb. olyan lehettem, mint a saját farkát kergető kutya.  Megpróbáltam kezet váltani és a rosszabbik kezemmel kezdeni a sort, ezzel az volt a baj, hogy jobb kézzel meg sem tudtam emelni ezt a terhet. Így hát letettem a zsákot a földre, megpróbáltam egyszerre mindkét kézzel belebújni, majd felállni. No ez a súlyemelős - szakítós módszer sem igazán vált be, csaknem hanyatt estem a nagy igyekezetben. Ekkor merő előre látásból elővettem a fényképezőgépet a zsákból, és  valahogy csak felkínlódtam a hátamra a cuccot. Tudtam, hogy estig ezt  már le nem veszem! 

Úgy félúton megláttam az első bazsarózsát.  Feledtem minden terhet a hátamon és a fejemben, egyetlen gondolatom maradt csak: a virágok!  Guggoltam, hasaltam, görnyedtem, kúsztam és másztam teljes menetfelszerelésben. Közben próbáltam lábujjhegyen lépkedni - mit lépkedni, repkedni! -, nehogy letapossak valamit. Szerencsére az út széléről is remek fotózási pozíciók adódtak. 

Ugyan! Ilyen virág a nagyim kertjében is van! - mondhatnánk, és valószínű nem lenne igazunk. A pünkösdi bazsarózsa nem keverendő össze a bánáti bazsarózsával. Mindkettő a bazsarózsa nemzettség tagja, de a kertben valószínűleg a pünkösdi rózsával, vagy a bazsarózsa nemzettség harmincegynéhány tagjának valamelyik másik képviselőjével  találkozhattunk. 
Nevüket azonban egységesen   (Paeonia)  Paionról  a görög istenek orvosáról kapták. 
A  növény gyökereiből készült főzetet a egykoron görcsoldóként használták. 
Tudtad, hogy ez a lágyszárú növény még a jégkorszakot is átvészelte?  
Fokozottan védett növényfajunk, eszmei értéke 250.000 Ft!
Sok virág volt elvirágzóban, ez itt olyan, mint egy tovaröppenni próbáló pillangó. 
A késő délutáni napsütésben úgy világítottak a rózsaszínű szirmok a sötét erdő mélyén, mint a templomok színes üvegablakai. 

A hegytetőn a fák között beszűrődő világosság barátságos fényekkel vette körül a növényt. 
A bazsarózsa életfeltételeinek javítása érdekében a Mecsekerdő Zrt. kíméletes, ápolási jellegű beavatkozásokat végez, melynek következtében nőtt a virágzó egyedek száma. 
Közben hatalmas, még virágzó medvehagyma mezők mellett haladtam el. 
A levegőben hagymaillat terjengett. 
Medvehagyma - az előtérben a kutyatej sárga virágai képezik a foltokat.  
Minden olyan szép volt és megnyugtató! Gondolataim nem kergetőztek tovább, szívtam a jó erdei levegőt, hallgattam a madárcsicsergést, élveztem a napsütést, gyönyörködtem a tájban, a virágokban, szépen, lassan lépegettem felfelé. Megérkeztem. IDE. 

Aztán egy kanyar után a fák között megláttam a kilátót is. Persze fémrácsos lépcsője van. Persze a kutya nem tud feljönni, nyomja a talpát ez a vacak rács. Én azért felmentem, szigorúan hátizsákkal, itt már volt néhány ember, nem hajtom végre előttük komikus mutatványaimat. Így aztán az 5 emeletet 20 kilóval a hátamon másztam meg. A panoráma megérte!

Úgy terveztem, a csúcson fogok éjszakázni, de túl nagy volt a forgalom. Így kinéztem a térképen egy nem túl távoli panoráma jelzést, és elindultam arra. Néhány 10 méter után ez a házikó fogadott. Remekül lehetett volna az emeleten aludni, ha történetesen nincs nálam sátor, de így nem ezt választottam. 
A Bodzás-völgy egy jobb oldali erdészeti útján haladtam tovább. Az úton 3 hatalmas szarvas vágtázott át előttünk. 
Hamarosan elértem a térkép által jelzett helyet, és nekiálltam az esti készülődésnek. 
Kilátás a sátor elől.  
Végül egy sátorban aludtunk a kutyával.