Reggel az NHH webkamerája még csupa zúzmarától fehérlő fákat mutatott , így lányommal arrafelé vettük az irányt. Krisz már az odaúton, az autó ringatásában elaludt, én meg lapos pillantásokat vetettem az útra, és fájlaltam a torkom. Sikerült ébren maradnom, így hamar megérkeztünk a Kisinóci turistaházhoz, ahonnan a kék jelzésen indítottuk a csúcstámadást.
Örültünk a napsütéses erdőnek, kapaszkodtunk felfelé, ember sehol, néma csend az erdőben. Nem szólt holló, nem csiviteltek madarak, csak a lépteink halk surrogása hallatszott a rücskösre fagyott, saras úton.
Gondolatainkba mélyedve haladtunk, illetve csak a lányom, nekem semmi sem jutott az eszembe. Csodálatos volt, végre SEMMI, de SEMMI nem motozott a fejemben. Azt azért láttam, hogy a gyermek rágódik valamin, de majd elmondja – gondoltam.
Félúton megérkezett a szél, fejünkre húztuk a kapucnit, behúztuk a cipzárt, és cammogtunk tovább. Mellettünk egy futó húzott el jó tempóban, a kapucni elnyelte a közeledő zaját, csak az árnyéka hozta rám a frászt, nagyot ugrottam oldalra.
800 méter magasságban a szél gyönyörű fehér szőnyeget szőtt a lábaink elé zúzmarából. Csak úgy ropogott a talpunk alatt.
A turistaháznál még maradt mutatóban pár a fákon is, mint kis gyapottcsomó lengedeztek az ág végén.
Az NHH-n sokan nézelődtek, mi is megcsodáltuk a tájat: gyönyörű, sejtelmes, párás ködbe burkolózott a távolban a Pilis és a Naszály is.
Míg a többiek többnyire a Csóványos felé vették az irányt, mi a kék négyzet jelzésen haladtunk visszafelé, majd jelzetlen utakra váltottunk a sárga kereszt jelzés felé. Itt már megeredt a lányom nyelve, elsöprő áradatként szakadtak ki belőle a gondolatok, én meg hallgattam, néha reflektáltam rá. Megoldást nem találtunk, de újabb szempontokat talán.
A sárga kereszt meredek végénél a térdem felmondta a szolgálatot, igazi kínszenvedés volt lejutni. Végül Kriszti vezetett hazáig.
Otthon a karácsonyi halászlé várt, és ekkor döbbentem rá, hogy elfelejtettük megenni a magammal vitt zserbót is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése