Múltak a napok, egyre korábban borult sötétbe a táj. Fagyos éjek húztak vékony jeget az Öböl vizére. A hódvár melegében csendesen szunnyadt a faháncs fészekben a család. Mire felébredtek sűrű éj borult a vízre. Csillag se derengett, sűrű felhő takarta a holdat.
- Brrr, nincs kedvem kimászni a jó meleg kuckónkból! - nyöszörögte Murmi és befúrta magát a puha faháncsok közé. - Fagyos a víz és már megint kopog az eső az odú tetején! Tegnap is esett. Félek, bejön folyó és elönti a házat!
- A víz nem árthat nekünk! A bőrünk sosem lesz vizes, ugye, anya? - magyarázta Szuszka testvérének.
- Bizony ám! Nézzétek csak: sűrű, meleg, pihés! Ilyen jó kis többrétegű bunda mellett nem kell félni sem a csípős levegőtől, sem a fagyos víztől! - felelte megnyugtatóan Hódanyó.
- A sok eső a barátunk! - vigyorgott Gurmi, miközben a maradék kérget majszolta. - Amikor zuhog, nem járnak erre a kétlábúak. Nyugodtan kimerészkedhetünk a partra fákat rágcsálni.
- Nemcsak az eső segít! A kacsák is hápognak, és csattognak a szárnyukkal, ha valami közelít. - toldotta meg Cserke.
- Irány a part, rágásra fel! - vetett véget a vitának Hódnagy. - Sok fát kell még kidöntenünk és a raktárunkba vinni. Nemsokára befagynak a part menti vizek és akkor se ki, se be!
- Én azt se bánom! Van elég kéreg a szomszéd üregben. - nyammogta Gurmi - Egész éjjel falatozhatnánk, mégse fogyna el!
- Igen, kicsim, de előttünk a hosszú, fagyos tél. - simította meg Hódanyó.
A hódcsalád nekivágott.
- Rop–rop–rop, rágásra fel! Hódcsapat indul, dolgozni kell! - dúdolgatta Szuszka.Leúsztak a sötét folyón oda, ahol már az előző napokban is munkálkodtak.
- Ma ezeket döntjük. - méregette a termetes fűzfát szakértő szemmel Hódnagy. - Már nem kell sokat rágni, figyeljetek, nehogy rátok zuhanjanak, amikor dőlnek!
Hamarosan rágcsálás hangja töltötte be a levegőt.
Szuszka hirtelen felkapta a fejét.
- Hallottátok ezt? - suttogta.
Mindannyian mozdulatlanná merevedtek. Zizegő hang hallatszott a fák közül.
- Talán őzek jönnek inni a folyóból. A lábuk alatt zörög az avar és az apró kavics.
A nesz lassan távolodott-távolodott, míg végül teljesen eltűnt. A hódcsalád csak ekkor mozdult meg újra.
- A sötét a barátunk, a víz a takarónk… - suttogta Szuszka.– Vigyázz! – kiáltotta Murmi, és a család szétrebbent.
Az törzs megbillent, aztán csak dőlt, dőlt, majd DONG! Földet ért. Mindnyájan körülvették, és riccs-reccs - darabolták, rip - rop - hántották és sirr - surr - a vízhez vonszolták. Erős fogaik közé vették és hangtalanul felúsztak vele a raktárig. Ott elhelyezték, és fordultak is a következőért.
- Ha így folytatjuk, tele lesz a raktár még az első nagy fagy előtt. - mormogta elégedetten Hódnagy.
Egész éjjel dolgoztak. Annyira elfáradtak, még a napkeltét sem várták meg. Bevackolták magukat a kuckójukba és mély álomba merültek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése