Ködös-saras börzsönyi kihívások

Amikor Nagymarosról nekivágtunk a hegynek olyan köd volt, hogy az orrunkig is alig láttunk. A webkamera képei szerint a Szent Mihály-hegy csúcsán süt a nap, ezért a Juliánus-kilátó felé vettük az irányt, hátha felülről tekinthetünk le a felhőkre.

Ám a kilátónál i sugyanaz az igazi ködös, szottyos, november végi idő fogadott. Lentről felnézve nem látszódott a kilátó csúcsa, de azért felmásztam azon a pár lépcsőn. A fenti kőterasz is felhőbe burkolódzott, nagy fehér tejföl vett körül mindenfelől.

Így aztán nem fotóztam, hanem leereszkedtünk a hegyről és a Szent Mihály-nyereg felé vettük az utunkat. Továbbra is teljes ködben. 

Azonban amikor felkapaszkodtunk a Szent Mihály-hegy csúcsára, megcsillantak az első félénk napsugarak. 

A csúcs kilátópontján már a sejtelmes fényekben fürdő Dunára tekinthettünk le. 

Zebegény felé haladtunk tovább a sárga kereszt jelzésen. Ez egy meredek hegyoldalon keresztülvezető keskeny ösvény, mely most az olvadt sárnak köszönhetően valódi túlélőpályává változott. Csúsztunk, másztunk, kapaszkodtunk, végül sikerrel és esés nélkül jutottunk át a legneccesebb szakaszakon is. 

Összefonódó facsoport a sárga kereszten.

 Az út során több kilátópontot is érintettünk, több csúszós szakaszt is sikerrel legyőztünk. 

Végül a Kút-völgy sárga kör jelzésén szerpentineztünk felfelé, majd a sárga jelzésbe csatlakoztunk a Lóczi pihenőnél. Itt már teljesen felszállt a köd, kisütött a nap, vidám idő kerekedett. 

A kék jelzésre naplemente előtt értünk vissza. Felmerült bennem, hogy felaszaladok a kilátóhoz, most már biztos lenne panoráma, ám végül mégis Nagymaros fel vettük az irányt. 

Így aztán még belefért egy naplemente nézés a Duna-partról. 

Nagyon szuper 15 km volt, érdekes beszélgetések, vicces kihívások és szép tájak között.