Zajos, forgalmas aszfaltútról épp egy autó elől ugrottunk be az alig észrevehető erdei ösvény bejáratán az erdőbe, és mint fordított Aliz (tudniillik mi felfelé emelkedtünk, nem le a mélybe zuhantunk) egy keskeny, ámde meredek kaptatón értünk Csodaországba.
Mindenféle színű levéllel teleaggatott, égig érő bükkfák képezték hatalmas templomunk falát.
S micsoda kupola borult fölénk! Tekergettük a nyakunkat, s egyik ámulatból estünk a másikba.
Minden irányból más, mégis egységes, elképesztő összhang és harmónia lengett ezen oszlopok között. A távolban a fák közötti megbúvó finom pára kéken csillogott, és mindenhol mélységes csend vett körül. Már ha épp nem lelkendezve mutogattuk egymásnak a szebbnél szebb fákat.
Emitt egy kis bokorra külön kiváltságként keskeny fénysugár vetült.
A levelek finom rajzolata mintha cirádás írás volna, az erdő külön üzenete.
Elmondhatatlan élmény volt itt végigvonulni!
Fantasztikusan szép az egész sorozat, de az első fotó... az nagyon!
VálaszTörlésKöszönöm!
Törlés