A 10-es útról a 117-re lekanyarodva, Esztergom határában emelkedik ki a tájból két csúcs, a Kis- és Nagy-Strázsa-hegy. Ahányszor elhaladtam erre az elmúlt években, kíváncsian találgattam, mi is lehet arrafelé, mígnem a végső lökést a Turistamagazin egy nyári cikke adta meg, ez realizálódott most, ezen a verőfényes októberi napon. A Bemutatóközpont parkolójából a földúton indultunk a Gyilkos -tó felé, amiben azonban alig találtunk némi vizet, mindenesetre szépen tükröződött benne a Kis-Strázsa-hegy kilátója.
A hegyen egyébként tanösvény is létesült. Valamikor lehettek tájékoztató táblák is, ezekről mostanra már lefoszlott a papír, így csak magunktól okoskodtuk ki, mi mindent is láthatunk errefelé. Biztos érdemes lenne tavasszal erre járni, számtalan növény nyílhat sziklás, napos gyepeken. Egy helyen a löszfalban gyurgyalag odúkat is láttunk.
Az irányt a Nagy-Strázsa-hegy felé vettük, bal oldalról kerülve a hegyet. Az út elvezet a 7. számú hadifogoly temető mellett. A tájékoztató tábla szerint itt volt az első világháborúban az Osztrák-Magyar monarchia legnagyobb hadifogoly tábora. Megszemléltük az egységesen kialakított sírdombokat, a fakereszteket, lelkiismeretesen végigolvastuk a tájékoztatót, majd elgondolkodva ballagtunk tovább a békés, színes őszi tájon. Egy pillanatra elgondoltam, hogy szögesdrót veszi körbe a területet, a kerítés szélén őrtornyok, és néhány rab sírgödröket ás elhunyt bajtársainak. Mindez szöges ellentétben állt a mostani idillel, elhessegettem a képet.
A környék egyébként katonai gyakorlótérként is szolgált, ezért a kirándulók nem bolygatták a területet, így számtalan növényritkaságnak ad otthont. Úgy tűnik, vissza kell még ide térnem tavasszal újra.
Hamarosan megkerültük a hegyet és végre egyenes út vezetett a Tündérkapu felé, ami nem más, mint a Strázsa-hegyi-barlang bejárata. A környéken több barlang is található, ilyen például a csak szakvezetéssel látogatható Sátorkőpusztai-barlang is.
A barlangokat hőforrások vájták a dachstein-i mészkőbe, ezek alakították ki az üregeket, a félgömb alakú kőüstöket és kürtőket.
A Tündérkapu "mennyezete" - hatalmas ég felé nyíló ablakokkal szabdalt boltíves tető - is ilyen kürtők kiszélesedésével keletkezett.
A Tündérkapu fölött nem túl hosszú, ámde annál meredekebb sziklás út vezet fel a csúcsra, mely bár nem vetekszik a környező országok magas hegységeinek méreteivel, a maga 303 méteres magasságával mégis a környék legmagasabb pontja és minden irányba remek panoráma nyílik a környékre.
A párkányi híd és a bazilika festői látványát kissé elcsúfítja az előttük lévő Suzuki gyár látványa.
A sziklákon letelepedve spártaian egyszerű ebédünket szerettük volna elfogyasztani, ebben azonban kis híján megakadályoztak az elképesztő mértékben jelen lévő katicák és poloskák, az előbbiek ránk szállva csíptek is.
Így aztán nem ücsörögtünk itt sokat, hanem folytattuk bolyongásunkat a hegyen, majd leereszkedtünk a völgybe. A Remete-völgyön keresztül széles földút vezet vissza a parkolóhoz.
Ezen a meleg őszi napon jólesett a 15 km-es laza séta a színesedő fák és bokrok között. Még jó néhány helyről megszemléltük a Bazilikát és az alatta elterülő várost, majd autóba ültünk és hazamentünk.
